Bethlen Gábor szoboravató ünnepség

Kolozsvár, 2013. október 23.

Bethlen Gábor fejedelem első erdélyi egészalakos szobrának átadása

– alkotója: Péterfy László szobrászművész –

Alsóvárosi (Kétágú) református templom udvara, október 23. 15 óra

Műsor

  1. Harangszó
  2. Adorjáni László a házigazda lelkipásztor köszöntése
  3. A Bethlen Gábor Református Földész Dalkör énekel: Még élsz atyáink szent hite
  4. Ft. Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, a Bethlen Gábor Emlékév fővédnökének ünnepi beszéde
  5. Böjte Csaba atya, ferenc-rendi szerzetes, a Bethlen Gábor Emlékév fővédnöke beszéde
  6. A Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara énekel: Berkesi Sándor: Magyar ének
  7. Balog Zoltán – Magyarország, Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere
  8. Lezsák Sándor – Magyarország Országgyűlése alelnökének, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma elnökének ünnepi beszéde
  9. A Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara a Nemzeti himnuszt énekli
  10. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere
  11. Gergely Balázs – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke ünnepi köszöntője
  12. Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara; Bethlen Gábor nótája: Szól a kakas már
  13. A szobor adománylevelét Bakos István a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora ismerteti, felolvassa annak szövegét. Az adománylevelet ünnepélyesen átadja: Lezsák Sándor – átveszi: Kató Béla )
  14. A fővédnökök: Lezsák Sándor elnök, Kató Béla püspök, Böjte Csaba atya, Péterfy László szobrászművész társaságában leleplezik a szobrot.
  15. A történelmi egyházak püspökeinek áldása: ( katolikus, unitárius, református, lutheránus).
  16. Bethlen Gábor Református Földész Dalkör a Szózatot énekli
  17. Emlékkoszorúk elhelyezése következik miközben a harang szól.

A koszorúzás rendje és listája:

  1. Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke
  2. Balog Zoltán miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyaro.
  3. Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma
  4. Eötvös József Collegium Baráti Köre
  5. Lakiteleki Népfőiskola
  6. Erdélyi Református Egyházkerület
  7. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
  8. Protestáns Teológiai Akadémia – Kolozsvár
  9. Fasori Református Egyházközség
  10. Kolozsvári Református Egyházmegye
  11. Bethlen Gábor Református Földész Dalkör
  12. Jancsó Alapítvány
  13. Honismereti Szövetség
  14. Keresztes György Pál primor
  15. Magyar Művészeti Akadémia
  16. Mika Sándor Egyesület
  17. Pro Hungaris Alapítvány
  18. Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed
  19. Székelyudvarhelyi Református Kollégium
  20. Kolozsvári Református Kollégium
  21. Erdélyi Bethlen Gábor nevét viselő cserkészcsapatok
  22. Nagy Gáspár Alapítvány
  23. Nemzeti Fórum Népdal- és Nótaköre
  24. Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
  25. Szövetség a Közös Célokért – Felvidék
  26. MTVA Kós Károly Kollégiuma
  27. Evangélikus Hittudományi Egyetem Könyvtára
  28. Kolozsvár Polgármesteri Hivatala
  29. Kolozs megyei RMDSZ
  30. Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Erdélyi Magyar NépPárt
  31. Százak Tanácsa
  32. Erdélyi Múzeum Egyesület
  33. Hollandiai Magyar Szövetség
  34. Magyar Emlékekért a Világban (Közhasznú) Egyesület
  35. Kelemen Lajos Társaság
  36. Református Tanárképző Kar – BBTE
  37. Bolyai Társaság – BBTE
  38. Magyar Cserkész Szövetség – Magyar Cserkészszövetségek Fóruma

  1. Himnusz. Megkezdi a Református Kollégium Kórusa

kiegészítő rendezvény:

  1. Bethlen Gábor oklevelei című kiállítás
  2. Szeretetvendégség

Beszédek:

A házigazda, Adorjáni László lelkipásztor köszöntője

A Kétágú templom udvarán, mely a Debreceni nagytemplom testvére, örömmel köszöntjük azokat, akik az összetartozást és a helytállást szívügyüknek tartják és ezt szolgálják.

Hiszen az összefogás nem csupán bölcs vezetői elv, melyet nekünk, sokféle és sokfele szétszóródott utódoknak következetesen gyakorolnunk kell, hanem bibliai alapszabály is, mert Krisztus királyunk és fejünk irányítása alatt nekünk, az ő különféle tagjainak csak együtt lehet hasznosan és áldásosan élnünk.

Köszönjük az adományozóknak, Péterfy László szobrászművésznek és adakozóknak azt is, hogy e szobor éppen itt, a mi templomunk udvarán állhat, amelynek 127 éves férfi dalárdája, mely a fejedelem nevét viseli, valóban a helytállás és kitartás jelképe lett.

De örvendünk azért is, mert így, aki a templomba jön, vagy itt a Külmagyar utcában gyalog, vagy busszal átjár, egy olyan államférfira is tekinthet, aki Bibliáját sokat olvasó, ahhoz igazodni próbáló és hitét nem szégyenlő ember volt. Adjon Isten minél több ilyen vezetőt nekünk!

Legyen ez a szobor mindannyiunk számára jelkép és ösztönzés az összefogásra és a Szentírás szeretetére.

Kató Béla, Erdély református püspöke szoboravató beszéde

 

Az magyar nemzetnek s köröszténységnek Gedeona – így nevezte históriás énekében Prágai András szerencsi prédikátor és így tartja számon ma is a református történeti emlékezet Bethlen Gábor fejedelmet.

A 17. századi énekszerző-prédikátor metaforája találó, sőt ennél több, ihletett. Abban a korban a református prédikátorok prófétikus érdeklődéssel és ítéletmondással fordultak a társadalom aktuális kérdései felé, és a Mohács utáni magyar sorsot Isten ószövetségi választott népe sorsának párhuzamaként élték meg.

Bethlen Gábor nem született fejedelemnek, nem is nevelték annak. Két alkalommal is visszautasította a fejedelmi süveget, csupán az ország sorsa feletti aggodalom vitte rá, hogy harmadszor igent mondjon, és török csapatok élén bevonuljon Erdélybe. Pontosan 400 évvel ezelőtt itt Kolozsváron az ingatag Tündérország rendei csupán „féltökben szabadon” választották fejedelemmé, és nem sok reményt fűztek uralkodásához. Mindezek ellenére Bethlen mindvégig tudatában volt annak, hogy Isten hívta el fejedelemségre, Ő vezeti és oltalmazza életét és szolgálatát. Nem zsákmányként, hanem szolgálatként, sokszor vívódva, perlekedve, bizonytalankodva élte meg választott tisztségét. Reá is illik Szabó Magda megállapítása: „Csak a csalók és dilettánsok magabiztosak, a kiválasztott mindig érzi kiválasztottságának felelősségét.” Forrongó Erdélyben, véráztatta Európában, Bécs diplomáciai intrikái, Konstantinápoly selyemzsinórai között, feleségei és gyermekei koporsója mellett egyetlen biztos pont volt az életében: Isten, akinek szavát, a Szentírást két tucatszor olvasta végig. Tudta, hogy neki is szól a Gedeon felé hangzó isteni ígéret: „Én leszek veled.” (Bír 6,16a) Így Pál apostol költőinek szánt kérdésére – Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – halálos ágyán nyugodtan válaszolhatott: Senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen. Hite és alázata példa lehet napjaink döntéshozói számára is.

A „magyarok Gedeonja”, Bethlen Gábor is hadvezér volt. Tizenéves korától megszokta a tábori életformát, a századforduló minden jelentősebb hazai csatájában részt vett. Saját esküvőjéről is elkésett, mert az akkori fejedelem, Bocskai István „némely várak meghódoltatását” bízta rá. Fejedelemsége alatt is megmaradt hadvezérnek, bekapcsolódott a kor legnagyobb fegyveres konfliktusába, a harmincéves háborúba, ám a 16 év alatt, amíg ő Erdély trónján ült, idegen katona nem taposta Tündérország földjét. Azért fogott fegyvert, hogy „átmenjen a Jordánon”, segítse császári fennhatóság alatt élő véreit rendi jogaik megtartásában, és biztosítsa az ott élő protestánsok szabad vallásgyakorlatát. Tekintete nem akadt meg a három részre szakított Magyarország keleti provinciájának határain, ő István király országában, egységes magyarságban gondolkodott: akkor is, amikor fegyvert fogott, akkor is, amikor béketárgyalásokat folytatott, akkor is, amikor egyházat, felekezeteket támogatott. A felekezetiség századának a fia volt, de amikor a nagybetűs Hazáról volt szó, nem rejtőzött felekezete határai mögé. Idézzük ismét Szabó Magdát: „Pázmány, a katolikus, Bethlen, a kálvinista nem liturgián és dogmatikán vitatkoztak, amely természetesen eltért itt is, ott is, hanem azt keresték, ami igazán életbevágóan fontos, a megoldást, és a célkeresztben nem hitvita állott, hanem török és osztrák csapatok, s az ingoványon átvezetendő ország.” Van-e ma magyar ügy, amely felülemelkedik a csoportérdekeken, amelyért sérelmeket félretéve tudunk küzdeni?

Gedeonról továbbá azt olvassuk, hogy „ítélte Izráelt”. A fejedelemnek, ahogy az ószövetségi bírónak is, nem kizárólag a hadakozás, az ország védelme a feladata, hanem az ország kormányzása. Ehhez pedig nem elég az éles szablya, a hadvezérnek államférfivá kell nőnie. Döntéseket kell hoznia, ítélnie kell: megkülönböztetni a jót a rossztól, kiválasztani minden feladatra a megfelelő embert, megjelölni a rövid- és hosszútávú célokat, lefegyverezni a rombolókat és a látszatépítőket, és lendületet adni az alapozó építőknek. Ehhez szükséges az az éleslátás és bölcsesség, amit csak Istentől kérhetünk és kaphatunk. Ma már legszigorúbb bírálói sem vonják kétségbe Bethlen államférfiúi mivoltát. Makkai Sándor egyetlen szóban ragadja meg lelki és politikusi arcát: Egyedül. Szellemi nagyságát nem érhette fel környezete, távlati terveit nem értették és nem értékelték, egyedül harcolt, alig volt küzdőtársa. S miközben egyedül maradt udvarában, rá kellett döbbennie, hogy népünk is egyedül van Európában, és ennek ellenére emelte a öreg kontinens politikai tényezőjévé Erdélyt. A halálos ágyánál álló Kemény János így méltatta: Hozzá hasonló magyar Mátyás királytól fogva, és István királyon kivül nem hallatott, nem is reménlhetni; úgymint ki eszes, vitéz, igen magaviselő, kegyelmes, munkában fáradhatatlan, haszontalan dolgokban idejét nem töltő, könyörgésében és az isteni szolgálatban nem külsőképen tettető, […] haragot nem tartó; nem kegyetlen és vértszomjúhozó, kinn az közönséges helyen magát nagy tekintéllyel, benn pedig házában belső szolgái közt nyájas szelídséggel magát viselő […] ez világra elterjedett emlékezetű ember vala; mindkét hatalmas császárokat is egyenlőképpen tartja vala magához és hazájához, az magyar nemzetet elhíresítette vala.

A Gedeon elhívástörténetében azt olvassuk, hogy „prófétát küldött az Úr”. A karizmatikus katonai és politikai vezetők számára fontos volt a próféták szava. Ez a szó nem volt mindig hízelgő, hiszen a próféta mondta ki Isten ítéletét, nevezte nevén a bűnt, de az ő szájával jelentette ki Isten a jövendőt is. Bethlen tudta, hogy prófétai szó nélkül nincs jövendő, ha Isten hirdetett Igéje elhallgat, elenyészik az ország is. A Básta rémuralma alatt megritkult erdélyi református lelkésztársadalmat megerősítette, a legtehetségesebb ifjakat a heidelbergi egyetemen saját költségén taníttatta, hazaérkezésükkor pedig tudásukhoz és rátermettségükhöz méltó feladatot bízott rájuk. 1622-ben megalapította a Collegium Academicumot, Erdély legszebb szülöttét (Szász Károly), amelyet idő haladtával egyetemmé szándékozott fejleszteni. Az idő mostohasága miatt a fejedelem iskolája nem nőhetett akadémiává, de kollégiumi mivoltában is több ezer erdélyi értelmiséginek lett tápláló szellemi-lelki édesanyja, lelkipásztorok, tanítók, tudósok, művészek, gazdatisztek egész sora lépett ki falai közül és küldte vissza ugyanoda testi és lelki gyermekeit. Halálának évében nemesi rangra emelte a lelkipásztorok gyermekeit, így biztosítva a református értelmiség utánpótlását.

Kolozsvár reformátussága különösen sokat köszönhet a „magyarok Gedeonjának”. A frissen alakult eklézsiának jelentős jövedelmeket adományozott, így uralkodásának második esztendejében megnyithatta kapuit az egyházközség iskolája is. Ez a tanintézet nyújt majd menedéket Bethlen halála után Szenczi Molnár Albertnek, és indítja el a tudomány útján Apáczai Csere Jánost. 1622-ben pedig az egyházközségnek ajándékozta az akkor romos Farkas utcai (egykori ferences) templomot és kolostort, ám használatba vételét már nem érte meg. Majd húsz évvel később utódja, I. Rákóczi György támogatásával állítják helyre, és kezdődik el az istentiszteleti szolgálat abban a templomban, amely ma az erdélyi reformátusság egyik jelképe. A kolostorépületet pedig birtokba vette az az iskola, ahol 1657-ben a tanárként visszatérő Apáczai Csere János tartja híres székfoglaló beszédét Az oskolák felettébb szükséges voltáról. Bethlen patrónusi tevékenységének bizonyságai azok az eredeti oklevelek, amelyek a szoboravatás után, a templom karzatán megnyitandó kiállításon láthatók.

Gedeont élete delelőjén királlyá akarták választani, de visszautasította. Hasonlóképpen cselekedett a „magyarok Gedeonja” Bethlen Gábor is. Megmaradt annak, amivé 400 évvel ezelőtt Kolozsváron választották: fejedelemnek, A fejedelemnek.

Kolozsvár és Erdély reformátussága hálával emlékezik e jeles napon a nagyságos fejedelemre. Leleplezendő szobrának alkotója Bibliát álmodott jobb kezébe: azt a Szentírást, amelyet két tucatszor végigolvasott, amely vigasz, erőforrás, zsinórmérték és reménysugár volt számára, amely sikerének és nagyságának mozgatórugója. Példája serkentsen bennünket is, és arra kérjük őt, hogy fél szemével tekintsen a templom háta mögé is és őrizze ezt a környezetet!

Böjte Csaba ferences szerzetes fövédnöki beszéde

Nagy-nagy szeretettel köszöntök mindenkit!

Egyházunk a hit évét ünnepli. A Mennyei Atya elküldte drága szent Fiát, hogy kezdjen párbeszédet az emberiséggel. Üljön egy asztalhoz vele. Milyen szép, hogy Jézus Krisztus hitt abban, hogy igenis az emberiség képes arra, hogy meghallja az ő szavát. Gyerekeknek szoktam mondogatni, hogy karácsony estéjén Jézus már hazafuthatott volna sírva, ha olyan lett volna, mint mi: Mennyei Atyám, ne haragudj, de ezek nem akarnak szóba állni velem! Nem hiányzok! Szegény József Názárettől Betlehemig hosszan kopogtatott minden ajtón. Nem kellünk. Tudod mit mennyei Atyám, ne tud meg. Végül egy nagy nehezen egy istállóban megszülettem, szinte letapostak ott a tehenek. A marhák bőgtek, összevegyültem szénával-szalmával, trágyával. Én nem ehhez vagyok szokva. Jézus mondhatta volna mindezt. Meg se születtem, az a mafla Heródes, amennyi katonája volt, mind rámküldte. Nem nyafog, nem hisztizik. Tudja, hogy a párbeszéddel gond van, baj van. Nem dobja be a törölközőt. Menekülni kell Egyiptomba, de az még belefér. És belefér nagycsütörtök és nagypéntek. És nem adja fel. Jézus Krisztus hisz bennünk. Mindannyiukba. Hisz abban, hogy igenis az emberiség képes a szeretet szavát megérteni, képes egy asztalhoz ülni, békében, szeretetben együtt élni. Történelmi nagyjaink ugyanezt a hitet hordozták magukban.  Erdély védőszentje, Szent László király csodálatos ember. Lengyelországból jövet a polgárháborús hangulatban vagy helyzetben lévő akkori Magyarországon minden egyes erőt képes megszólítani, egy asztalhoz ültetni. Ő a keresztény magyarokhoz is jó szóval fordul, a pogány magyarokhoz is szava van. Somogy várában templomot építtet , bencés szerzeteseket hívat, hogy: tanítsátok, neveljétek ezt a népet, békében, szeretetben együttélni. Igen, még az ellenségek felé is tud szent László király nyitott lenni. Beszterce környékére betörnek a kunok és olyan szép, hogy Szent László legyőzi őket. De a csata után, amikor a katonái kezdik levagdosni a legyőzött ellenséget, sírva kérte, hogy ne bántsák. Hívunk papokat, tanítsák őket. Elég nagy ez a Kárpát-medence, van itt hely. Együtt építsük békében az országot, és háborúban együtt védjük meg. Igen, integrálni, befogadni, egy asztalhoz ülni. Bethlen Gábort ezért tisztelem olyan nagyra. Mert képes elmenni Mohács, Buda eleste után a kanizsai pasához, a temesvári pasához. Képesek elmenni együtt Isztambulba, magával a szultánnal leülni, beszélgetni. Volt egy nagyon mély seb, de hogyan tovább? Oldjuk meg! ebből a párbeszédből született az, hogy 400 évvel ezelőtt fejedelem lehetett ez az ember. Olvastam az életrajzát és leírja, hogy 4-5 hadsereg tombolt itt Erdély területén, amikor ő fejedelemmé lett. Félelmetes ellenségeskedés volt. Szépen szerre mindenik csoporttal leül. Párbeszédet kezd a szászokkal is, visszaadja nekik Nagyszebent. Országgyűlést akar tartani Segesváron. Nem akarják. Annyi baj legyen. Majd csak megnyugodnak. Medgyesen megvan a gyűlés és utána szépen évek telnek el. Ezek a feszültségek megoldódnak, egy asztalhoz tudnak ülni. Erdély kivirágzása pont ebből a párbeszédből fakad. Attól lett Erdély tündérkert, azért lett aranykora. Mert ez az ember a székelyekkel le tud ülni, katolikusokkal le tud ülni. A Szentírást Pázmány Péterrel együtt tudták kiadni. Együtt adták a nép kezébe, hogy mindenki olvassa. Isten igéje jusson el mindenkihez. Kiegyezés, párbeszéd.

Ha megnézzük Kolozsvár szebb épületeit, ezek mind a kiegyezés után születtek. Erdélyben nagy menetelésre készülünk, készülnek az emberek. 1857-ben az esztergomi hercegprímás Máriacellbe vezette a magyarokat. Több tízezer ember főpásztorral az élen , mezítláb, kereszttel elmentek Bécsen túl Máriacellbe. Korabeli leírások szerint az egyszerű osztrák falvak lakói odamentek és sorfalat álltak a zarándok magyarok előtt. Maga a rendőrök díszsorfalat álltak. Ferenc József pár napra rá behívta a belügyminiszterét, kirúgta és utána elindult a kiegyezés. 1867-re mindaz, amit a forradalom maga elé tűzött nagyjából minden, törvény szintre emelkedett. Mert a párbeszédnek életet fakasztó ereje van. Nemcsak az épületek épültek meg a kiegyezés után, hanem Kodály, Bartók, József Attila, Ady, népünk nagyjai ebből a párbeszédből fakadtak. Igen, azt gondolom, érdemes Bethlen Gábor zászlaját magasba emelni. Érdemes szobrot állítanunk ennek a nagy embernek. Tanuljunk tőle! Higgyünk abban, hogy a párbeszéd mindent megold. Én azt hiszem, hogy nemcsak Erdélyben, egész Kárpát-medencében, ha nem tudjuk egymás kezét megfogni, akkor fiataljaink kiáramlását ebből a térségből, az anyagi leépülést nem tudjuk megoldani. Együtt, közösen csak!

A Jóisten szeret bennünket! Biztos, hogy Ő is ezt az utat szeretné járni. Higgyünk abban, hogy érdemes kibontani ezt a zászlót, érdemes elindulni alatta! A párbeszédnek biztos a mi időnkben is lesznek nehézségei, de én ezzel a hittel jöttem ide, és ezzel a hittel adom áldásomat erre a szoborra.

Isten legyen Önökkel!

Balog Zoltán miniszter (emmi, Magyarország) szoboravató beszéde

Tisztelt ünneplő kolozsváriak, erdélyiek, Partiumból jöttek, Magyarországról jöttek!

Azért jöttem ide Budapestről, hogy együtt ünnepeljük Bethlen Gábort és Bethlen Gábor üzenetét. Bethlen Gábor üzenete számunkra ma az, hogy mégis lehet.

Ezt üzeni nekünk Bethlen Gábor élete, ahogy számos magyar államférfi, tudós, művész és egyházi vezető élete is ezt üzeni: mégis lehet. Ezt üzeni 1956. október 23.-a is, amelyre a mai napon ugyancsak emlékezünk és nekünk magyaroknak még itt is ezt üzeni 1989 is: mégis lehet. Mégis lehet kivívni a szabadságot, mégis lehet küzdeni érte, és aztán ha to­vább­me­gyünk, akkor mégis lehet és talán még fontosabb, hogy mégis érdemes. Mégis érdemes is­ko­lákat alapítani, mégis érdemes fejleszteni a gazdaságot, mégis érdemes áldozni a kultúráért. Érdemes.

Érdemes a tanulni vágyó jobbágyfiúk oktatását nem akadályozni, külföldi egyetemekre küldeni tanulni a fiatalokat. Főiskolát alapítani Gyulafehérváron, nyomdát, fejedelmi könyv­tá­rat, újjáépíteni a gyulafehérvári palotát, és még arra is jutott ideje, hogy a városban vízvezeték hálózatot hozzon létre, mert mégis lehet és mégis érdemes. Akkor is lehet, hogy is szokták mondani a politikusok, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek. Akkor is lehet – hányszor volt ez igaz a magyarságra –, ha két pogány között kell harcolni egy hazáért. Akkor is lehet, ha erős a belső viszály. Akkor is lehet, ha nem csak előttünk van ellenség, hanem a hátunk mögött is. Mégis lehet és mégis érdemes. Egyetlen egy feltétel van: el kell vállalni azt, ami a mi feladatunk. El kell vállalni azt, ami ránk van szabva. Egy idézetet olvasok: „ma olyanok va­gyunk, mint a széttört tükör cserepei. Nem is tudni, hol a régi nemesi magyar haza. Mint a levágott szárnyú fogoly fiókák, foglyok vagyunk. Fogunk-e még valaha kezet fogni tudni? Minden magyarok, akik széjjel vagyunk vágva karddal. Fogunk-e? Jönne valaki, aki valaha valamiképp összeforrasztja a magyar szíveket, és egész edényt csinál a cserepekből?” Tette fel a kérdéseket Móricz Zsigmond az egyetemes kultúra talán egyik legnagyobb magyar re­gé­nyé­ben az Erdély trilógiában. Mégis lehet. Ma, ahogy itt állunk a kolozsvári alsóvárosi református templom kertjében Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. év­for­du­lóján – a nagy fejedelem bronzszobra mellett, néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt –, bízzunk abban, tudjuk, hogy mégis lehet, hogy mégis érdemes.

Bízzunk abban, tudjuk, hogy képesek vagyunk, hogy képesek vagyunk arra, amire ren­deltettünk. És ennek a képességnek, ennek a lehetségességnek egyetlen egy kulcsa van, hogy tudjuk, hogy felismerjük, hogy tartozunk. Hogy mi a mi életünkkel, munkánkkal tartozunk. Tartozunk ennek a népnek. Tartozunk a családunknak. Tartozunk a jövőnknek. Tartozunk azoknak a fiataloknak, akik itt most mögöttem állnak, és olyan gyönyörűen énekeltek. Már csak legalábbis nekik is tartozunk azzal először is, hogy elmondjuk, hogy ki volt Bethlen Gá­bor, és aztán elmondjuk, hogy milyen volt az a 400 év Bethlen Gábor fejedelemmé választása után, és akkor talán majd együtt el tudjuk mondani egymásnak, hogy milyennek akarjuk a következő 100 vagy 400 évet, amit az Úristen nekünk rendelt. Tartozunk. Tartozunk ezzel egymásnak. És hát persze tartozunk önmagunknak is, hogy ha magunkat emberséges ember­nek tekintjük, akkor valamikor az életünk során csak eljutunk odáig, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és megkérdezzük, hogy mi a dolgunk a világban. És amikor felismerjük, hogy mi a dolgunk, akkor utánamegyünk annak és megcselekedjük. Nagyon egyszerű, mégis na­gyon nagy titok. Ezt a titkot ismerte Bethlen Gábor, azért mert, ahogy püspök úr mondta tudta, hogy legfőképpen leginkább neki tartozik, a Mindenható Istennek tartozik azzal, amit tesz. Az összetartozás erénye, mint láttuk, az elmúlt évszázadok során törékeny anyagból ké­szült. Viszont Péterfy László művész úr Székelyföldről származó szobrászművész egészala­kos alkotása már kemény anyagból készült, bronzból öntötték. Hányszor olvassuk azt, hogy a nagy csatákban a füsttől és a portól sokszor semmit sem látnak a katonák. Mi is így vagyunk néha, elég gyakran talán nem csak Budapesten, hanem Kolozsváron is, Marosvásárhelyen is, hogy a többi várost ne is említsem, sokszor a portól, a füsttől, alig látjuk azt, amit látnunk kellene, hogy merre van a jövő.         Bethlen Gábor szobra itt magasodik, és azt üzeni nekünk, hogy mégis lehet, mégis érdemes. Arra érdemes menni, amerre együtt tudunk menni. Amikor Móricz Zsigmond a trianoni trauma után, nekifogott az Erdély Trilógia megalkotásának, akkor Bethlen alakja lebegett a szeme előtt. Ezt írja a készülődésről: „Debrecenből úgy hoz­tam magammal Bethlen alakját, ahogy református papjaink prédikálták őt iskolai ün­ne­pé­lye­ken.” Bethlent kikristályosodott hazafiság, vallásosság jellemzi. Ízig-vérig magyar minden célkitűzésében. Mennyire megáldana minket a Jóisten, ha a mi ünnepségeinkből annyit tovább lehetne vinni, amit Móricz Zsigmond továbbvitt a maga tanulásából. Amikor 1979 vé­gén – nem voltak azok könnyű évek Magyarországon sem – nem beszélve arról, hogy itt mi­lyen nehéz évek voltak, amikor a nagy fejedelem születésének közelgő 400. illetve halálának 350. évfordulója alkalmából hatvanöt jeles hazai közéleti személyiség elhatározta a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozását. Ez számunkra akkor afféle előszele volt a rendszerváltásnak, a rendszerváltoztatásnak. A Bethlen emlékére kezdeményezett alapítvány az elcsatolt területe­ken élő magyarok az emberi, nemzetiségi jogaikban korlátozott nemzettársainkon akart segí­teni. Az akkori értelmiség által létrehívott magánalapítvány – a kommunista vezetés ellenzése közepette –, hatéves küzdelemmel vívta ki működésének hivatalos jóváhagyását. Az alapító okiratban rögzített célok az elmúlt évtizedekben semmit sem változtak. 1979-ben írták őket: „égető teendőink természete bethleni munkát kíván, olyan tehetséget, hűséget, szívósságot, bölcsességet, amilyenek ő Erdélyt oltalmas várrá a benne élőt nemzetiségek és felekezetek otthonává építette. Azokat a vállalkozásokat óhajtjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és azokon túl, amelyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, amelyek e térség népeinek megbékélését segítik elő.” Az elmúlt évtizedekben több, mint 50 országban, több, mint 300 személyiséget és intéz­ményt tüntettek ki, magyarokat és a magyarok barátait. Ez is kötelezte őket, hogy fejede­lem­mé választásának 400. évfordulóján méltó módon emlékezzenek névadójukra. Bethlen Gá­bor er­délyi fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében meghirdették 2013-ban a Beth­len Gábor emlékévet. Amikor Móricz regényében Bethlen és történetírója Bocatius beszélget, ezt mondja a nagy fejedelem: „A história nem arra való , hogy az ember éppen csak meg­es­mer­je, mi volt és hogyan, hanem arra való, hogy ami egyszer már megtörtént, ta­nul­ságul le­gyen.” Mégis lehet, mégis érdemes, ez legyen tanulságul, ezt ismerte fel a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma, amikor meghirdette az emlékévet. Emlékezni akart a névadóra és azokra is, akik az alapítványt 33 éve létrehozták. Köszönet nekik érte. A szervezőmunka zö­mét vállalóknak, Bakos Istvánnak az ügyvivő kurátornak, és köszönjük az emlékév fő­véd­nö­keinek: Kató Bélának, Böjte Csabának és Lezsák Sándornak. De természetesen ma sokak­nak mondhatunk köszönetet, hiszen ez a szobor, ahogy az hozzánk illik, közadakozásból épült. Magánszemélyek, polgári személyek segítségével az adományok összege meghaladta az 5,4 millió magyar forintot. Ez a nemzeti szolidaritás nagyszerű teljesítménye és még a Máltai Szeretetszolgálat is hozzájárult azzal, hogy ezt a 220 centiméteres szobrot elhozta Vi­seg­rádról ide Kolozsvárra. Örülök, hogy mi is támogathattuk ezt. És végül még egy Móricz idézet az Erdély Trilógiából: „Mit tudsz te arról, mi volt az én álmom: a szabad és független Erdély, amely mint egy vár áll a világ közepén, körös-körül sík országok, és közepén a büszke vár, az erdélyi magyarok belsejében, a magyar fajtának boldog tündérkertje.” Ebben az inga­tag tün­dér­kertben áll a szobor, legyen igazodási pont, ahogyan Bethlen Gábor igazodási pont és üzen­je nekünk azt, hogy mégis lehet, mégis érdemes. És ha mégis lehet, és mégis érdemes, akkor kezdjük el, tegyük és vigyük véghez. Kitartással.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés Alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma elnökének beszéde

Tisztelt egybegyűltek, kedves Kolozsvár!

Akár a jelenvalóság történelmi metaforája lehetne, hogy a négy évszázaddal ezelőtt október 23-án e kincses városban fejedelemmé választott protestáns Bethlen Gábor életéről és Erdély aranykoráról szóló Kárpát-medencei vetélkedőt a lakiteleki Népfőiskolán a felvidéki érsekújvári a katolikus Pázmány Péter Gimnázium diákjai nyerték meg. Őket a budapesti Szent Imre Gimnázium csapatai követték. Köszöntöm őket itt a sokaságban szeretettel és tisztelettel. De nyertesek mindazok, akiket a mai jeles évforduló közelebb hoz Bethlen Gábor történelmet formázó életművéhez. Mert vannak kivételes életművek, melyek évszázadokon át élnek a nemzet emlékezetében és nem halványulnak. Vannak a történelemnek korszakai, amikor éles fényben jelennek meg újra a nemzet előtt, mint követendő, mint normaadó példázat és vannak ezek között különös értékek között politikusi és államférfiúi alkotások hiteles egyéniségek országot, nemzetet, államot építő és gazdagító teljesítményekkel. Így jelenik meg szemeink előtt aranyló fényben a történelem ködén át Erdély aranykora három nagy fejedelme: Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György nevét idézve.

Bethlen Gábornak most nem csak a nevét idézzük, de a szobor által megidézzük alakját is. Péterfy László szobrászművész egy komoly megfontolt és egyúttal elszánt férfi emberalakját állította elénk, mert Bethlen Gábor valóban ilyen lehetett. Életműve ezt bizonyítja. Komoly volt gondolkodóként és Erdélyt irányító fejedelemként. Megfontolt uralkodó volt, aki inkább számolt és szervezett, mint álmodott. Bár előtte is tündérország képe lebegett, de nem kergette az álmot, hanem a célhoz igazította a cselekvést, a döntéseket. Kiszámolta, hány lóra, mennyi fegyverre van szüksége ahhoz, hogy Bocskai útján elindulhasson a magyar függetlenség kivívására a Habsburg uralommal szemben. A realitásokkal számolt akkor is, amikor Erdély gazdaságát akarta fellendíteni, hogy legyen miből költekezni a függetlenségi háborúra, amint akkor is számolt, amikor a török szultán támogatását nyerte meg fejedelemmé választásához majd politikájához. Bethlen Gábor megfontoltan minden tényezővel számolva, de annál elszántabban tört az általa mindenek felett szolgálni érdemes cél iránt. Igaz eszközeiben nem a mindennapi ember erkölcsi normái szerint válogatott, de a fejedelem népe iránti erkölcse és elkötelezettsége szerint. Ebben a korszakban csak így vállalhatott sikeres politikussá, így vállalhatott az akkori Európában kiemelkedő, más uralkodók előtt is tiszteletreméltó államférfiúvá. Tudott és mert dönteni, de nem bocsátkozott fölösleges kalandokba. Levelezésben állt csaknem minden számottevő európai tényezővel, így alakította külpolitikáját. Székely ember volt, aki az egyetemes magyarság ügyét vállalta. Ugyanakkor békére és megegyezésre törekedett más nemzetiségekkel az ésszerűség és a tisztelet elemi normái szerint.            Református, keresztény fejedelem volt az apostoli hitvallás és a vallási türelem jegyében. Vitatkozott a katolicizmus szellemi fejedelmével, Pázmány Péterrel, de mindketten a magyarság megmaradását tartották elsősorban szem előtt. A katolikus Pázmány Péter írja a protestáns Bethlen Gábor katonai táborában lévő felső-magyarországi rendeknek 1626. október 22-én Pozsonyból: „Mert ha nekünk nem fáj saját nemzetünknek fogyása, romlása, nem tudom, kinek fájhat.” Igen, ebben a mondatban is fölsejlik a nemzeti összefogás történelmi igénye. Bethlen Gábor életműve azonban nemcsak a függetlenségi harc, nemcsak a gazdasági fellendülés eredményeiben mérhető. Nagyot alkotott éppen megmaradásunk érdekében. A művelődés ügyében is; kétség sem fér hozzá, hogy e tekintetben legfontosabb döntése a Gyulafehérvári Kollégium alapítása és évszázadokra való gazdasági megalapozása. Ez a kollégium a magyar értelmiség nevelésének és képzésének korát messze megelőző intézménye lett. Ösztöndíjasai az akkori élvonalbeli európai intézményekben is tanultak, szereztek és hoztak haza tudást, tapasztalatot. A kollégium nevét beírta a magyar történelem és művelődéstörténet nagykönyvébe. És miközben a magyar szellemi vezetőréteg minőségi és erkölcsi normáit alapozta meg a kollégiummal, ne feledjük, hogy Erdély románjainak is ő adott anyanyelvükön Bibliát.

Most itt Bethlen Gábor fejedelem szobra előtt állva, fejedelemmé választásának 400. évfordulóját ünnepelve, tűnődhetünk azon, hogy századunk toleranciát, jogot, demokráciát hirdető politikai szónoklatai, hogyan viszonyulnak a 400 esztendővel korábban fejedelmi trónt foglaló majd királlyá választott Bethlen Gábor tetteihez. Ha lenne ennek a századnak emberi arca, talán el is pirulna az összehasonlítástól, és századunk politikusai Európa szerte a szégyentől pirulhatnának.     Mi azonban legyünk büszkék rá, hogy voltak nagy személyiségeink, voltak magyar államférfiak, akik többek között nemzetiségi és vallási türelemből példát tudtak és tudnának ma is adni Európa különböző nemzeteinek, politikusainak. Nekünk pedig ma is korparancs Bethlen Gábor józan cselekvésre ösztönző történelmi üzenete, ami így hangzik: „nem mindig lehet megtenni azt, amit kell; de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Igen,  ha kell és a gyűlöletkeltő, a békétlenséget provokálók ellen igenis kell, akár Békemenettel, amely  ezekben a percekben százezres tömegben az Andrássy úton vonul végig méltósággal. És igen, ha kell, mert erősen kell, október 27-én a székelyek nagy menetelésével a Székelyföldért, az autonómiáért, hogy végre vegye tudomásul Európa a magyarság jogos szabadság igényét, amit nemzetünk 1848-49-ben és 1956-ban vérrel szentesített.

Tisztelt egybegyűltek, kedves Kolozsvár! Végezetül a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében ezúttal is köszönöm, köszönjük mindazoknak, akik erkölcsi támogatásukkal, adományukkal szervező munkájukkal járultak hozzá a mai szoborállító ünnephez. Köszönöm Kató Béla püspök úr és Böjte Csaba ferences atya munkáját, védnöki oltalmukat. Külön kiemelem és köszönöm Bakos Istvánnak a Bethlen Gábor Alapítvány kurátorának kezdeményező gondolatát, rendíthetetlen hitét és áldozatos küzdelmét. Nélküle e szobornak csak kicsinyített mása volna.

A szobor alkotója Péterfy László Székelyföldön született Nyárádselyén. Makovecz Imre épületeihez tervezett szobrokat: csodaszarvast, az életfát, a magvetőt. Köztéren áll Kós Károly, Szent István és Szent Borbála szobra. És beszédes emlékművei a politikai áldozatoknak adnak erkölcsi elégtételt. Kedves Kolozsvár, kérlek, fogadd történelmi türelemmel és bizalommal, egykori fejedelmed az Erdély aranykorát megteremtő Bethlen Gábor bronzszobrát Péterfy László szobrászművész közadakozásból készült alkotását. Álljon itt ez a szobor – önértékeinkre is emlékeztető öntudatunkat is erősítve – az idők végeztéig. Köszönöm megértő figyelmüket.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere

Tisztelt szoborállítók, tisztelt egybegyűltek!

Ha valamikor is rám azt a feladatot bíznák, hogy egy erdélyi politikatudományi intézet elnevezésére tegyek javaslatot, akkor bár az erdélyi magyar közéleti személyiségek, gondolkodók kecsegtetően széles palettájáról választhatnék, mégis habozás nélkül Bethlen Gábor nevét javasolnám. Egyszerűen csak azért, mert Bethlen Gábor fejedelem az, aki számomra – és hiszem hogy még sokak számára – Erdély létokát és létjogát, történelmi távlatból nézve legbölcsebben határozta meg.

A Bethlen Gábori „Erdélyi Tündérkert” túlzás nélkül világpolitikai tényező volt. A Bethlen Gábori transzilvanizmus túllép az önmagát féltő, öncélú erdélyi függetlenségi törekvéseken, sajátos gazdasági és szellemi erejét nemzetfenntartó, a magyarságot összekovácsoló tényezővé igyekszik változtatni.

Egy szétzilált, irigységgel és széthúzással teli országot alig másfél évtized alatt átalakítani összetartó, közös céljait felismerő és azokért küzdő társadalommá csakis kiváló politikai és diplomáciai érzékkel, erős akarattal és hittel lehet.

Bethlen Gábor az,

aki az egymásnak feszülő nyugat és kelet frontvonalán, a világ sorsa felett uralkodni igyekvő impériumokkal meghatározó politikai és katonai kapcsolatokat épített,

aki a magyar kézművesség, az erdélyi bányakincsek kiaknázása és a kereskedelem fellendítése által a térség önerejét és életrevalóságát növelte,

aki a külföldi egyetemekre jutatott erdélyi diákok bőkezű mecénásaként és a Gyulafehérváron alapított kollégiumában tanító külföldi professzorok tevékenysége folytán uralkodói udvara az európai szellemi életnek valóságos, cselekvő részesévé, az ország tudományos és művészeti életének fellegvárává vált.

Bethlen Gábor fejedelmünk életét és munkásságát, 1613-tól napjainkig, több mint 850 könyvben, cikkben igyekezett az utókor megvilágítani, személyiségének gazdagságát, szellemiségének tanulságait átörökíteni.

A mai különleges nap, melyen a világ magyarsága az 1956-os forradalomra emlékezve is gyülekezik, gazdagságunkra utal, hisz azt mutatja, hogy nekünk ennél is valamivel több jut: 2013 október 23-a bennünket, Bethlen Gábor a kolozsvári országgyűlés általi fejedelemmé választásának 400. évfordulójára is emlékeztet.

A „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – erdélyi hitvallásának tanúságtevőjeként, Bethlen Gábor szobra talán nem véletlenül talál ma befogadóra itt, a kolozsvári Kétágú templom kertjében, egy kicsit kint, egy kicsit bent is – de mindenképpen jó helyen ahhoz, hogy bennünket, 21. századi közéleti szereplőket, közösségi képviselet ellátására vállalkozókat felvigyázzon és hagyatékának megőrzésére buzdítson.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökének beszéde

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Meghatódottan állok Önök előtt, annak a templomnak a kertjében, annak a templomnak a tornyai alatt, amelyben egykor megkereszteltek. Sokadmagammal ebben a templomkertben játszódtuk végig a gyermekkorunkat, és itt is konfirmáltam, ahol ma Bethlen Gábor fejedelmünk szobrát avatjuk, s adjuk át az utókornak. Felhívnám mindannyiuk figyelmét, hogy egy leleplezés nem csak arról szól, hogy amikor szoborról lehull a fehér vászon, megvizsgáljuk az eredményt, véleményt mondunk, dicsérjük az alkotót és a művét. Ennél sokkal többről szól egy kiemelkedő történelmi személyiség szobrának leleplezése. Arról is szól, hogy magunkat leplezzük le előtte. Amint lehull a lepel, Ő is vissza fog nézni ránk, emberekre, az itt ünneplő tisztelt gyülekezetre. Ugyanakkor felfedjük előtte a szűkebb és tágabb környezetünket is, a mai Kolozsvárt és Erdélyt –amely az ő hazája volt, amely az ő vezetése alatt élte évszázadokkal korábban az aranykorát. Úgy gondolom, hogy ez a szembesülés mindannyiunk számára felelősség, és őszinte önvizsgálatra ösztönöz. A történelmi lelkiismeretünkkel fogunk nemsokára szembe nézni, és bízom benne, hogy állni tudjuk majd a tekintetét. És ha már itt tartunk, akkor Kató Béla Püspök úr záró mondatát folytatnám. Ő arra kérte az Istent, hogy ne csak megáldja a szobrot és a közösséget, hanem nézzen a templom háta mögé is. Képzeletben erre kérem én is Bethlen Gábort, hogy amikor lehull a lepel, nézzen körül a templomunk körül. Ugyanúgy, ahogy az érmének van két oldala, ugyanúgy, ahogy a ruhának van színe és fonákja, ugyanúgy a Kétágú templomnak is van déli és északi oldala. Mi most itt állunk a déli, azaz a napos oldalán. Építünk – az Ő tanítása szerint, szobrot emelünk Neki, a mindenkori Erdély egyik legkiemelkedőbb történelmi személyiségének. Ugyanakkor a Kétágú templomunknak van egy északi, egy árnyékos oldala is odaát, amelyen ugyancsak építenek. Úgy építenek, hogy rombolnak is egyben, még jobban besötétítve a templom az amúgy is árnyékos északi oldalát.

Tisztelt ünneplő gyülekezet!

A Horváth Anna alpolgármester asszony által idézett mondat, mely szerint „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – mindannyiunkat kötelez! A nagy fejedelem szobrának leleplezése, és az ezzel egyidejű kölcsönös szembenézés akkor lehet igazán őszinte, ha a Bethlen Gábori jelmondatot is a magunkévá tesszük. Hiszem, hogy ezen a jelmondaton múlik az erdélyi magyarságunk jövője, de Kolozsvár, s azon belül a templom háta mögött zajló építkezésnek álcázott rombolás sorsa egyaránt.

Azt kívánom mindannyiunknak, hogy így legyen!

Köszönöm, hogy itt lehettem!

ADOMÁNYLEVÉL

felolvasta Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora

 „…mi minden erőt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni,

hanem együvé fogni kívánunk.”

 

A Bethlen Gábor Alapítvány – névadója erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján –, egészalakos szobor fölállítását kezdeményezte Böjte Csaba, Kató Béla és Lezsák Sándor fővédnökségével.

Az Alapítvány Kuratóriuma Bethlen Gábor bronzszobrát, a Székelyföldről származó Péterfy László szobrászművész alkotását, a mai napon az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozza.

Örvendünk, hogy Alapítványunknak a Nagy Fejedelem tiszteletére – jórészt közadakozásból – készítetett emlékjelét nemzeti ünnepünkön, a kolozsvári Alsóvárosi Református templom bejárati kertjében adhatjuk át örök megőrzésre: a magyar nemzet, Erdély és Kolozsvár helyi képviselőinek; a Kétágú templom híveinek.

Soli Deo gloria!

Kolozsvár, 2013. október 23-án

adományozó: Lezsák Sándor (BGA kuratóriuma elnöke) sk.

átvevő: Kató Béla (az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke) sk.

hitelesítők: Böjte Csaba (OFM, fővédnök) sk., Adorjáni László (a templom lelkésze) sk., Bakos István (a BGA ügyvivő kurátora) sk.

Ezután leleplezték, s az erdélyi történelmi egyházak püspökei (katolikus, lutheránus, református, unitárius) megszentelték, illetve megáldották a Bethlen Gábor szobrot.

 

A nagy fejedelem, Bethlen Gábor

Életéből

Marosillyén született 1580-ban. Apja Bethlen Farkas, Báthori Zsigmond híve, anyja Lázár Fruzsina. Szárhegyen nevelkedik nagybátyjánál Lázár Andrásnál. Báthori Gábor fejedelemsége idején Hunyad megye főispánja, tanácsos, az udvari hadak kapitánya. 1613-ban a kolozsvári országgyűlés fejedelemmé választotta. Első felesége Károlyi Zsuzsanna, akinek 1622-ben történt halála után a brandenburgi választófejedelem leányát Brandenburgi Katalint választja hitveséül 1626-ban. 1629-ben hunyt el Gyulafehérvárott. Felesége, akit a gyulafehérvári országgyűlés utódlási joggal ruházott fel, férje halála után csak néhány hétig ült a fejedelmi székben.

A gyermek Bethlent ezután Bocskai István és Lázár András ajánlására Báthori Zsigmond fogadta be a fejedelmi apródok sorába, ahol teljesen hétköznapi, néha alantasnak tűnő feladatokat végeztek, mint például levelek, üzenetek közvetítése. De az erdélyi állam központjában sokat láttak-hallottak, tapasztaltak. Itt vette Bethlen Gábor az első leckéit államkormányzásból, diplomáciai bölcsesség, az emberekkel való bánásmódból. Megismerte a hadimesterség elemeit, a kardforgatást csakúgy, mint a lőfegyverek kezelését, betekinthetett a diplomácia kulisszái mögé, idegen követek és hazai tudósok szavait figyelhette, zenészek és táncmesterek tudományait leshette. Egyszóval ezek voltak a tanulóévek voltak.

Ifjúkori hűséges szolgálata játszhatott szerepet abban, hogy 1599-ben visszakapta atyai örökségét, majd 1602-ben Székely Mózes oldalán harcolt, akihez szoros katonabarátság fűzte, Basta német zsoldosai ellen ahol a túlerőn nem tudtak felülkerekedni és a Maroson át elmenekült. Ekkora már önálló politikai és csapatvezéri feladatok jutottak Bethlennek.

1605-ben részt vett a szerencsi országgyűlésén, amikor Bocskai Istvánt Erdély fejedelemmé választották. Ugyanebben az évben magánéletében is nagy fordulat állt be, ugyanis augusztusban Kolozsváron, házasságot kötött Károlyi Zsuzsannával egy előkelő és vagyonos szatmári birtokos lányával, kinek személyében bizalmas lelki társra és barátra lelt. A házassággal jelentős vagyonra tett szert, ezen felül felesége családjának kiterjedt és befolyásos rokoni-baráti kapcsolatai voltak a királyi Magyarországon. Két gyermekük –István és Katalin- született, de mindketten korán meghaltak.

Az országgyűlés 1613. október 23-i ülésén a rendek a fejedelem választás kérdésére tértek. A választás igen sürgető volt, mert csak így lehetett az országot a benn tartózkodó török hadaktól megszabadítani. Két jelölt között Bethlen Gábor felé dőlt a mérleg, mivel korai ifjúsága óta a haza javára fordította érdemeit. „Egy szívvel s egy akarattal ” fejedelemmé választották azt a férfiút, akit a körülmények szerint meg kellett választaniuk.

Másnap a beiktatásán Bethlen kortársainak szavaiból és ecsetvonásaiból egyértelműen kirajzolódik előttünk a „nagy fejedelem”. „Ölös termetű, de bámulatosan arányos testalkatú férfiú volt melle és háta széles dereka karcsú.” Széles merészen domborodó és sima homloka alól komoly, szinte szigorú „oroszlán tekintetű ” szemei ragyogtak. Hosszúkás sápadt arcát magyaros, hosszú, fekete szakáll kerekített. Fejét dús, sötét, nyírott haja borította. Dús fekete bajuszát kissé pödörten viselte.

Feljegyezték róla, hogy rendkívüli módon ülte meg a lovat és igen jeles táncos volt.

„Bethlen Gáborban hatalmas alkotó energiák feszültek.” – jellemezte egyik értékelője. A terv és megvalósítási szándék és tett, a teremtő fantázia keveredett a nagy élettapasztalattal, kitartással és politikai és katonai ravaszsággal. Nem mindennapi ambíciójáról sokat elárul, hogy példaképei Nagy Sándor és Mátyás király voltak.

Intelligens, széles, de hiányokkal csorbított műveltségű, aki hiányait halálig tartó tudásszomjjal, tanulással pótolta. Anyanyelvén kívül beszélt latinul, törökül és németül is tanult. Szervezőerő és alkalmazkodóképesség éppúgy jellemzik, mint a bámulatos lélekjelenléte. Rendkívül fogékony a realitások iránt. Józanul bölcs és számítóan okos, aki mérsékelt és önmérséklő. Óriási munkabírással  és bőséges tapasztalattal, kiváló emberismerettel megáldott vezető, akinek erős akarata győz az akadályokon többnyire ésszel és csak végszükségben erőszakkal.

Miután első felesége a sokak által kedvelt, kedves és egyszerű Károlyi Zsuzsanna 1622-ben meghalt, Bethlen Gábor már egy „diplomáciai” házasság gondolatával foglalkozott. Először II. Ferdinánd 13(!) éves lányát Cecília Renátát kérte feleségül. Még a katolikus hitre is áttért volna, ám mivel Bécsben valami fortélyt sejtettek a dolog mögött ezért 1626-ban kikosarazták. Emiatt „ugyanazzal a lendülettel” utazott Berlinbe, ahol viszont megkapta amit szerette volna, a választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint. Bethlen egyetlen előnye a házassággal az volt, hogy legyen, az osztrákokon kívül, más Európai családi kapcsolata. Házassága azonban semmilyen szempontból nem vált be. Elsősorban korkülönbség volt túl, másodsorban a beszéd is nehézkes volt, mivel a feleség csak németül tudott, de Gábor fejedelem éppen ezt a nyelvet nem szeretette. Az asszony viszont nem tudott latinul.

1629-ben már sokat betegeskedett, fulladt és vesebaja is volt. Halála Gyulafehérváron érte . Kemény János feljegyzése: 1629. november 15-én egy csütörtöki napon, délelőtt 10 óra tájában csendesen és gyorsan „meghala ez nagy fejedelem, kihez hasonló magyar Mátyás királytól fogva és István királyon kívül nem hallatott, nem is remélhetni” Végső órájában „kére téntát, papirost, pennát, melyeket eleiben adván íra két rendet szépen: „Ha Isten velünk kicsoda ellenünk? senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen”

A jó gazda és az Erdélyi Fejedelemség gazdálkodása

Uralkodása első éveiben szinte egyedül irányította Erdély gazdaságát, fáradhatatlanul utasított. Tudatosan kereste és találta meg azokat a módszereket, amelyek révén hamarosan megtöltötte a fejedelmi tárházat. Bethlen igen hamar, a jó gazda ösztönével ismerte fel: a virágzó kereskedelem lendíti föl egy ország gazdaságát, és sok pénzt hozhat a kincstárba is. Bethlen kincstárának legnagyobb jövedelme az állam kereskedelmi monopóliumából származott. Az uralkodó első és legfontosabb teendője természetesen a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a Nyugat-Európában üldözött protestánsok – elsősorban anabaptisták, vagy más néven habánok – betelepítésével alapozott meg. Bethlen a szász tiltakozás dacára komoly hangsúlyt fektetett a magyar kézműipar fejlesztésére, külföldi szakembereket hívott az erdélyi bányakincsek kiaknázására, és fellendítette a kereskedelmet is. Bethlen szívesen látta az idegeneket: a német földről érkező bányászokat és pénzveréshez értő szakembereket, vagy a morvaországi anabaptista habánokat, akik míves kerámiatárgyaikkal színesítették az erdélyi vásárokat. Egy alkalommal, 1623-ban arra utasította portai követét, Tholdalagi Mihályt, hogy ha Konstantinápolyból zsidó kereskedők akarnának Erdélybe jönni, adjon számukra biztonságukat szavatoló menlevelet, és nyugtassa meg őket, hogyha nekik is megfelelnek az erdélyi körülmények és itt akarnának maradni, a fejedelem maga fog gondoskodni jólétükről, és bízhatnak abban is, hogy lesz, aki megveszi drága áruikat is. A fejedelem e korai merkantil politika mellett saját kezelésében tartotta az uralkodói felségjogon is őt illető regále-jövedelmeket köztük a komoly bevételt hozó bányaművelést, a nemesfém-előállítást, a pénzverést. Erdély elhanyagolt bányászatát németországi bányászok betelepítésével próbálta fellendíteni. A pénzverőkamarát a Nagyszebennel kialakult konfliktus miatt még 1614-ben Kolozsvárra helyezte, Gyulafehérváron pedig új pénzverőt állíttatott föl. Bethlen híresen pompakedvelő uralkodó volt, rengeteg luxuscikket vásároltatott magának, és talán még többet második feleségének, Brandenburgi Katalinnak, Velence és Konstantinápoly, Pozsony és Bécs piacain. Udvartartása különösen fényűzővé vált ezekben az esztendőkben.

Hadjáratai

Országa belső helyzetének rendezése után Bethlen Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy megkísérelje szeretett hazájának, Magyarországnak az újraegyesítését. Noha Bethlen török segítséggel került trónra, azonban szemei előtt mindig a legfőbb cél, bármi áron (akár a törökök ellenében) való megvalósítása lebegett: a magyar nemzet pusztulásának megállítása, a háromfelé szakított ország újraegyesítése és az országot gúzsba kötő, kettős (Oszmán és Habsburg) fenyegetettség megszüntetése. Bethlen különben is kedvelte a problémák katonai úton történő megoldását (egyesek szerint már a Bocskai-szabadságharcot is ő robbantotta ki, közvetve, 1604-ben), a cselekvésre pedig kiváló alkalom nyílott, amikor 1618-ban kitört az első igazi összeurópai háború, az úgynevezett harmincéves háború.

Amikor a csehek júliusban Bethlen segítségét kérték az erőszakos ellenreformációt és központosítást folytató Habsburg-dinasztia ellen, Bethlen rövid fontolgatás után készséggel biztosította őket támogatásáról. Bethlen a magyarság érdekeinek, a vallásszabadságnak, az 1606-os bécsi béke eredményeinek megőrzése és a cseh törekvések támogatásának céljából hirdette meg hadjáratát, melyet 1619 augusztusában indított meg, és ami során számított a felső-magyarországi főurak támogatására is. Hadjáratának első fő eredményét valóban az egyik legnagyobb kelet-magyarországi főúr, Bethlen híve, Rákóczi György érte el: elfoglalta Kassát; ahol így a bevonuló fejedelemnek immár mint „elöljárójuknak és fő gondviselőjüknek” hódoltak az ott összegyűlt magyarországi rendek. Bethlen Gábor bő húszezer főnyi hada innen két hadoszlopban nyomult tovább nyugat felé, a Felvidéken keresztül. Az északi hadoszlopot maga Bethlen vezette, Lőcse és a többi szepességi városon át, Rózsahegy és Turócszentmárton irányába, onnan délnyugat, tehát Bajmóc, majd Nagyszombat irányába fordulva. A déli hadoszlop pedig Bethlen hadvezéreinek vezetése alatt, a Felvidék déli részén haladt. A Királyi Magyarország jóformán harc nélkül került Bethlen csapatainak kezére, a lakosság, a várak és városok szinte mind felszabadítójukként üdvözölték a fejedelem hadait. Októberben sikerült elfoglalni a korabeli magyar koronázóvárost, Pozsonyt is, és ezzel együtt a Szent Korona is Bethlen kezébe került.

A magyar területek felszabadítása után azonban a helyzet megfordult. A csehek katonai helyzete – a Bethlen által nyújtott jelentős katonai támogatás ellenére – egyre rosszabbra fordult, és a fejedelemnek ígért pénzsegélyt sem tudták megfizetni. Közben Dampierre és Buquoy császári tábornokok is felsorakoztatták seregeik Bécs védelmére. Ráadásul, a felvidéki vármegyék, Bethlen Gábor többszöri kérése és felszólítása, valamint saját korábbi ígéreteik dacára sem voltak képesek semmiféle katonai segítséget nyújtani; így a fejedelem már csak igen kis létszámú erdélyi seregére számíthatott. A magyar-cseh szövetség Bécs ostromára készülődött; Európa szeme egyszeriben kíváncsian fordult Bethlen serege felé, mivel úgy gondolták, hogy elég csupán két hétig táborozniuk a város körül és kiéheztetni Bécset, ami akár a véres európai háborúnak is véget vethetett volna. Mikor azonban elkészült a felvonuláshoz szükséges Duna-híd, akkor november 21-én Homonnai György lengyel zsoldosaival, északkeletről betört Zemplén vármegyébe és megverte Rákóczi György csapatait. A hátország és az utánpótlási vonalak ilyen módon történő veszélybe kerülése Bethlent Bécs ostromának feladására késztette. A további támadásokat a magyar területek ellen ugyan sikerült kivédeni és visszaverni, azonban az egyedülálló lehetőséget Bécs elfoglalására elszalasztották. A döntő győzelem elmaradása ellenére, a Pozsonyba összehívott országgyűlés 1620 januárjában Magyarország fejedelmévé választotta Bethlen Gábort, az augusztusi besztercebányai országgyűlés pedig egyenesen Magyarország királyának kiáltotta ki. „Gábor király” azonban – bár lehetősége lett volna rá – soha nem koronáztatta meg magát, és ténylegesen sosem vált magyar királlyá. Ennek két fő oka volt. Az egyik, hogy a magyar rendek, akik az áldozatvállalásban nem voltak túl lelkesek (enyhén szólva), Bethlen királlyá választásának viszont annál durvább feltételeket szabtak. A másik, fő ok, (ami már Bocskai ország egyesítő terveit is megbuktatta) hogy a török szultán nem engedte, hogy Bethlen királysága alatt egyesüljön az Erdélyi Fejedelemség és a Királyi Magyarország, illetve Bethlen tisztában volt vele, hogy sikerei arányában, a szultán mindig több és több áldozat vállalását, a függetlenség mind nagyobb feladását követeli tőle. A nagy célt ő sem érhette el, a történelmi helyzet nem tette ezt számára lehetővé; és ennek felismerése alighanem szörnyű következményektől mentette meg a nemzetet. 1620 végén a csehek katasztrofális vereséget szenvedtek a Habsburg-hadaktól, az ezt követő cseh nemzeti tragédia pedig Magyarországon is pánikot keltett és sokakat elpártolásra késztetett Bethlen oldaláról. Emellett, a csehek legyőzése után most már a teljes császári haderő Bethlen ellen fordulhatott. Még ősszel, Dampierre vereséget mért Bethlen egyik seregére, azonban Pozsonyt nem tudta bevenni. Az 1620 végén–1621 elején meginduló császári támadás azonban már Bethlent is meghátrálásra kényszerítette. Buquoy tábornok húszezres serege a mindössze háromezer fő által védett Érsekújvár ellen vonult, ahol a várkapitány elpártolását csupán az ottmaradt erdélyi őrség tudta megakadályozni. Bethlen Gábor minden maradék erejét összegyűjtve indított új támadást, és szétverte Buquoy ostromló seregét Érsekújvár alatt; maga a császári tábornok is a harcban esett el. Bethlen újból megkísérelt támadást indítani az országhatárokon túlra is, azonban ezek nem vezettek eredményre. Mikor pedig a német területeken kiújultak a protestánsokkal vívott harcok, akkor a bécsi udvar is jobbnak látta, ha békét köt a keleti hadszíntéren. Bethlen Gábor kihasználta, hogy a kedvező katonai helyzetben előnyösebb békét köthet, ezért ő is hajlott a megállapodásra. Így jött létre 1621–1622 fordulóján Bethlen Gábor és II. Ferdinánd császár közt a nikolsburgi béke. A béke értelmében Bethlen lemondott magyar királyi címéről és kivonult Alsó-Magyarországról, cserébe pedig kapott két sziléziai hercegséget, valamint élete végéig hét vármegyét (Abaúj, Borsod, Zemplén, Szabolcs, Bereg, Szatmár és Ugocsa), melyek bár közigazgatásilag nem tartozhattak Erdélyhez, azonban jövedelmeik és a birtokadományozás joga a fejedelmet illette meg. Ezen kívül megerősítették a bécsi béke pontjait, valamint Ferdinánd amnesztiát adott a Bethlen mellett harcolóknak. Második Habsburg-ellenes hadjáratával, 1624-ben újabb eredményt nem ért el,1624. május 8-án a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól. Ezután kísérletet tett a bécsi udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinándnak, ha az ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első felesége 1622-ben meghalt.) Ajánlatát azonban elutasítják. Ezután széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót próbált létrehozni. 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Ugyanebben az évben Ferdinánd elleni hadjáratában kiszorította Magyarországról Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása miatt meg kellett kötnie a pozsonyi békeszerződést, amely lényegében korábbi békekötéseket erősítette meg.

Bethlen Gábor valláspolitikájáról

Bethlen „ifjú korában megtanulta, hogy a csatasorban vagy a tanácsi padokon küzdő bajtársaknak nem a vallása, hanem a karja, kardja, bölcsessége és jó szándéka jő számításba: mint fejedelem is elsősorban a hazafit, a honpolgárt nézte, nem pedig annak vallását” írja Pokoly József értékelésében.

Már uralkodásának kezdetében kibontakozik átgondolt türelmes valláspolitikája, mely fejedelemségének egész időszakát jellemzi. Visszaengedte a művelődés szempontjából sokra becsült jezsuitákat és gondoskodott a katolikus egyház intézményes vezetéséről.

Türelmes vallás programjában nem rekesztette ki az erdélyi alkotmány szerint nem-bevett vallásnak számító ortodox vallást sem. Támogatta a teljes Biblia román nyelvre fordítását. Ahogy a kálvinista Bethlen kezdettől fogva a vallási türelmesség állapotát képviselte, az a szubjektív szempont is szerepet játszhatott, hogy édesanyja is más vallásúnak (katolikusnak) született.

Ha elsősorban a kálvinista iskolákat gyámolította, a katolikus és unitárius tanintézetek működését is támogatta.

A királyi országrész szellemi vezetőivel, kiemelkedő világi és egyházi személyiségeivel mindig igyekezett a jó viszony fenntartani. Eszterházy Miklós nádorral és Pázmány Péter esztergomi érsekkel egyaránt állandó kapcsolatban tartott fenn. Levelek és küldöncök révén szinte minden fontosabb eseményről véleményt cserélni. Noha nézeteik többnyire ellentétesek voltak, Bethlen nagy figyelemmel kísérte állásfoglalásukat, kereste a megegyezés lehetőségét. Államvallássá természetesen a református vallást igyekezett tenni, de a többi felekezet számára is szabad működést biztosított.

A Bethlen által pártfogolt prédikátorok, írók és tudósok közül Szenczi Molnár Albert a legjelesebb, aki a korabeli protestáns művelődésért kortársai közül a legtöbbet tette. Szenczi kitűnő magyar-latin és latin-magyar szótáráról, magyar nyelvtankönyvéről és művészi zsoltárfordításairól volt híres. Patrónusát, azaz a fejedelmet Kálvin János főművének – az Institutio – magyar fordításával ajándékozta meg. Az ajánlást Bethlen Gábornak a „jó keresztényi fejedelmemnek” szól aki „mindenképpen előmozdította” a fordítás megjelenését.

Az oktatásügy patrónusa

„Scólákat építtetni, azokban a deák széptudományokat taníttatni; az belgiumi, angliai académiákban tudós ifjakat nagy költséggel szakadatlanul feljáratni és taníttatni, a hazát tudós keresztény tanítókkal, tudók professzorokkal megékesíteni fő gondja volt” – jegyezte meg az egykorú krónikás, Szalárdi János a fejedelemről. A korabeli feljegyzések arról tanúskodtak, hogy számos iskola – így többek között a kassai, debreceni, nagyváradi, dési, huszti, nagybányai, kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és nagyenyedi – élvezte bőkezű támogatását.

Bethlen felismerte azt, hogy a kis országnak különösen fontos a műveltség minél magasabb színvonalra emelése, hogy tudással, szakértelemmel sokszor pótolni lehet a belső erőforrásokat, a hiányzó anyagi eszközöket. Arra törekedett, hogy minél több erdélyi ifjú tanulhasson, mégpedig nem csupán a nemesek, hanem a jobbágyok családjaiból is. Ezért hozott rendeletet, amely megtiltotta a jobbágyfiúk iskoláztatásának akadályozását, lehetővé tette számukra akár a külföldi egyetemeken való továbbtanulást is. Az iskolákra oly nagy gondot fordító Bethlen pótolhatatlan segítőtársai voltak a külföldi egyetemekről hazaérkező, korszerű műveltséggel és tág látókörrel rendelkező értelmiségiek, ezért áldozott oly sokat a taníttatásukra. Noha sok rátermett fiatalt taníttatott külföldön, a hazai felsőoktatási intézmény hiányának káros hatásait is pontosan látta. Világos volt előtte, hogy az előbbi oktatási forma számos előnyével együtt sem pótolhatja az utóbbit. Bármily nagy volt is e téren Bethlen bőkezűsége, a nyugat-európai taníttatás igen magas költségeit ő is csak korlátozott számú tanulóra tudta vállalni. Ezért hamarosan arra z elhatározásra jutott, hogy hazai földön is lére kell hozni egy olyan főiskolát, amely a megnövekedett igényeknek az oktatás terén eleget tud tenni. A hadjáratok közötti – meglehetősen rövid – békés időszakban szinte lázas szervező munkát végzett a műveltség terjesztése érdekében. Iskolákat alapított, tanárokat támogatott, adománybirtokokat kötött le a fenntartási költségek fedezésére. Munkájának eredményeként nyitotta meg kapuit 1622-ben a gyulafehérvári főiskola, amely az ottani középfokú tanintézet fokozatos bővítése révén emelkedett akadémiai rangra. Különösen féltő gonddal építette ki a fejedelem a kollégium működéséhez elengedhetetlenül szükséges anyagi bázist. Ekkoriban egyes birtoktestek jövedelmének lekötése jelentett állandó, folyamatos anyagi biztonságot a tanárok és tanulók közössége számára, ezért rendelkezett így a fejedelem: „A mi Enyed városunkat, csonkítatlan egészségben, mindenféle adóival, taksáival, dézsmáival és minden más bármilyen néven nevezett jövedelmeivel, hasonlóképpen a miriszlói, felenyedi, murczinai és s hidasi birtokokat teljes egészükben, nemkülönben (…) a décsei részjószágokat mindenféle hasznukkal és tartozékaikkal, mindenféle területeikkel (…) az általunk alapított (…) kollégiumnak adtuk és adományoztuk.” A nagyenyedi birtokegyüttest még további városi adók, kamatok és kereskedelmi bevételek egészítették ki, az egész adózást pedig megkoronázta a fejedelmi végrendelet, mely 200 aranyat hagyott a kollégium háztartásainak céljaira. Ezt a tőkét egyes városok jótállása mellett 10 százalékos kamat fejében kölcsön lehetett venni, a visszafizetés azonban az országgyűlés szavatolta.

A kollégium egészéről történő gondoskodást mellett számos ösztöndíj szolgálta az egyes diákok eltartásának biztosítását. A fejedelmi költségvetésből eltartott tanulók évente öltözetet, negyedévenként pénzsegélyt és napi élelmet kaptak. Bethlen arról is rendelkezett, hogy ha „némelyek (…) jobbágyok gyermekeit is a scholátul megfogák, sőt ha scholában volnának is, ki akarnák őket hozni” 1000 forint büntetést fizessenek.

A diákok életét szigorú,de ésszerű előírások szabályozták. Nemcsak az iskolai, hanem az azon kívüli magatartásról is szóltak a rendelkezések. A színvonal biztosítása érdekében Bethlen neves külföldi professzorokat hívatott meg előadónak, így az 1622/23-as tanévre Martin Opitzot, a híres német költőt és tudóst, aki Erdély római kori felirataira,műemlékeire hívta fel a tudósok figyelmét. Később, 1629-ben három herborni tudóst sikerült meghívnia, akik a német és a francia példák nyomán dolgozták ki a tanterveket. Közülük Alstedius hatalmas méretű enciklopédiában foglalta össze kora tudományának valamennyi ágát, ezenkívül számos tankönyvet is közreadott. Fiatalabb társa, Bisterfeld olyan hírnévre tett szert, hogy többször is meghívták Gyulafehérvárról a híres leydeni egyetemre. A harmadik professzor, Piscator főként kitűnő poétikatankönyvének köszönhette hírnevét. A három professzor működése nyomán a főiskola színvonala közel került a hasonló jellegű nyugat-európai intézményekéhez, tananyaga is azokat követte: a filozófia, a latin, görög és héber nyelv, valamint a teológia kapta benne a legfontosabb szerepet.

A Bethlen-kollégium a fejedelem legmaradandóbb alkotásai egyikévé vált, mert még Erdély 1658–60 közötti pusztulását is átvészelte. Az intézményt ugyan az 1622-ben felégetett Gyulafehérvárról át kellett telepíteni Nagyenyedre, a Bethlen-féle birtokadomány azonban a megváltozott, nehezebb körülmények között továbbra is biztosította a kollégium létét. Az alapító szándékát és szellemiségét a diákság itt is, továbbra is megőrizte, s a következő évszázadokban falai közül olyan tudósok kerültek ki, mint Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, az Európai-hírű nyomdász, s az első magyar írói lexikon szerzője, Bod Péter. A nagyenyedi Bethlen-kollégium évszázadokig az erdélyi magyar értelmiség egyik legfontosabb nevelő intézménye, a magyar művelődés fellegvára maradt, szerepe méltó emléke és bizonyítéka az alapító szellemi nagyságának.

Ezek a példák jellemzőek Bethlen uralkodói magatartására. Jól tudta, hogy az ország építő céljai megvalósításához minden erőt egyesítenie kell, csakis úgy remélhet eredményt. A sokvallású és soknyelvű erdélyi fejedelemség így lett az ő uralkodásának tizenhat éve alatt a békesség hona, a pezsgő szellemi életnek és kulturális értékek teremtésének hazája s egyben az önálló magyar állam megmaradásának záloga. (Bitskey István: Így élt Bethlen Gábor)

Építkezései

Régi századok uralkodóinak nagyságát csupán hadisikerekkel, hódításaik méreteivel, csatatéren szerzett babérjaikkal mérni – úgy gondoljuk, igencsak egyoldalú szemléletre vallana. Nem csupán a harci diadalokra tekintett Kemény János sem,aki Bethlen nagyságának fokmérőjévé az országépítő munkát,a gazdasági és szellemi erő fejlesztését,nem utolsó sorban a kulturális gyarapodást tette meg. Igaz, hogy a fejedelem nem kis büszkeséggel s nem kevés önérzettel emlegette katonai sikereit, máig ható példává mégsem ezek magasztosítják alakját. Sokkal inkább országa belső rendjének és békéjének megteremtése, Erdély oly sok háborúskodást szenvedett földjén a társadalmi és kulturális fejlődés feltételeinek biztosítása miatt írhatjuk be nevét történelmünk legfényesebb lapjaira. Sok jeles hadvezért tart számon a történelem, de közülük csak kevesen voltak egy személyben nagy építtetők, művészetpártoló mecénások és szellemi életet szerező egyéniségek is. Márpedig Bethlen Gábor személyiségében mindez együttesen volt jelen. Kétségtelen, hogy a kortársak legalább annyira magasztalták Bethlent a művelődés ügyének fellendítéséért, mint hadászati sikereiért. A források egybehangzó véleménye szerint az újonnan öntött ágyúk csöveinek csillogása vagy a frissen rakott bástyafalak szilárdsága ugyanúgy gyönyörködtette, mint a szépen kötött, arannyal díszített könyv, a logikusan szerkesztett szónoklat, az újonnan emelt templom és iskola. Ezen a téren legtöbbet Hunyadi Mátyástól tanult, akit tudatosan vallott nagy elődjének, s mind hadászati, és gazdaságpolitikai, mint pedig kulturális törekvéseiben kitapintható példájának hatása. Maga Bethlen Gábor tudománykedvelő, művészetpárti volt.

A fejedelmi udvar fényei

Bethlennek szinte a szó szoros értelmében nem volt hová lehajtania a fejét, amikor Erdély trónjára lépett. Szinte mindent a romokból kellett újjáépítenie. Intézkedett, szervezett, követelt ennek érdekében. A szász városoktól-kiváltságaik biztosítása fejében- azt kívánta, önerőből építsék fel városaikat. Nagyszeben polgárházai, a hajdani pékek, fazekasok, csizmadiák, kádárok, fegyverkovácsok, szűcsök, szűrszabók és kereskedők utcái, a város falai, bástyái, templomai újjászülettek ebben az időben. Medgyes kaputornyai, Segesvár falai,a fogarasi vár, Kolozsvárott a Bethlen-bástya, Marosvásárhely körítő fala mind-mind újjáépültek az alatt, amíg Bethlen a királyi Magyarország nyugati határán hadakozott. Vajdahunyad várát Hunyadi Mátyás király építkezési óta ő hozatta először rendbe,mintegy ezzel is jelképezve, hogy a nagy király országépítő művét kívánja folytatni. A debreceni református Nagytemplom építését a város adójának elengedésével és külön adományokkal támogatta. Egyházi vezetőkkel, nemesurakkal jellegzetes sarokbástyás kastélyokat, erődöket emeltetett, melyek egyszerre jelentettek katonai védelmet és tekintélyt is, hatalmat is. A kultúrának otthont, keretet biztosítottak ezek az épületek, Bethlen pedig maga adta az ösztönzést, a példát az építkezésekre. Saját birtokain mindent rendbe hozatta, csinosította házait, így alvinci kastélyát és Déván a palotáját, a kései reneszánsz stílusú Magma Curiát. Elsősorban azonban a fejedelmi székhely újjáépítéséről és uralkodóhoz méltó, pazar berendezkedésről gondoskodott. A régi, romokban heverő vár helyén pártázatos reneszánsz stílusban emelte az új palotát, amely a kortársak szerint “nagy friss és pompás épület” volt,széles, boltozatos kapubejáróval, faragott ajtókeretekkel és kandallókkal, színes üvegablakokkal. Ha ilyesmiről volt szó, Bethlen sohasem garasoskodott. Semmi pénzt nem sajnált akkor, ha lakhelyét európai színvonalúvá, nyugati és keleti uralkodókéhoz mérhetővé tehette. Alighanem ekkor ragyogtak a legfényesebben az udvari élet fényei Erdélyországban. (Bitskey István: Így élt Bethlen Gábor)

Szentmihályi Szabó Péter – Sarkosan fogalmazva 1754

Október 23-án, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján Kolozsvárott felavatják a nagy fejedelem első egészalakos szobrát, Péterffy László alkotását. Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Bethlen Gábor Alapítvány mellett a közadakozás is hozzájárult a szoborállításhoz. Ünnepi beszédet mond többek között Kató Béla erdélyi református püspök, Böjte Csaba OFM, Lezsák Sándor és Balog Zoltán. Az 1956-os magyar forradalomra és Kapisztrán Szent Jánosra, Európa védőszentjére is emlékszik e napon a magyarság, mert a nándorfehérvári diadal hőse 1456. október 23-án hunyt el. A Bethlen Gábor-emlékévben sok rendezvény és írás foglalkozott Bethlen Gáborral és Erdély aranykorával. Uralkodásának tizenhat éve (1613–1629) alatt valóban felvirágoztatta a sokat szenvedett Erdélyt, s olyan művelődési és egyházi intézményeket hozott létre, melyek közül sok ma is áll és működik. Ebben az időben Európát a keresztény vallásháborúk gyötörték, a török birodalom pedig belső zavarokkal és a perzsák elleni háborúkkal volt elfoglalva, így a Habsburg-császárok és a török szultánok leginkább a három részre szakad Magyarország akkori állapotát véglegesnek elfogadva kötötték meg a békét. A kortársak és a történészek véleménye kezdettől fogva megoszlott a fejedelem személyéről, a protestánsok kedvezőbben, a Habsburg-hű katolikusok elítélő módon tekintettek Bethlenre, aki a török szultán kegyéből lehetett fejedelem, és igyekezett egymás ellen kijátszani az Erdélyt és annak részleges függetlenségét fenyegető két nagyhatalmat, sőt többször is fegyvert fogott, hogy egy-egy kedvező pillanatban helyreállítsa Magyarország egységét. A nagy egyéni ambíciók terén joggal hasonlították példaképéhez, Mátyás királyhoz, de valódi, erős szövetségesre nem talált. Az ellenoldalon pedig ott őrködött Pázmány Péter hatalmas alakja és tekintélye, a Habsburg-párti jezsuita bíboros ugyancsak a magyarság fennmaradásáért küzdött, mint az ellenreformáció vezetője és intézményeinek alapítója. Négy évszázad múltán elfogultság nélkül tekinthetünk e korra, akár reformátusok, akár katolikusok vagyunk, ahogyan Bethlen és Pázmány is tisztelte egymásban nemcsak az ellenfelet, hanem az egységes és független magyar nemzet érdekeinek képviselőjét. Mindkét államférfi realista volt, kiváló diplomata és nagy hazafi. Együtt kell őket látni, ahogyan a mi korunkat is együtt látják majd utódaink négyszáz év múlva, remélhetőleg harag és elfogultság nélkül. Mindig lesz „két pogány”, és bízzunk benne, egy haza is lesz. (Magyar Hírlap, 2013. X.)