Beszámoló a Bethlen Gábor Alapítvány 2013. évi munkájáról

„..mi minden erőt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni kívánunk.”.

        A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma2012. december 13-i  ülésén – meghirdette, hogy 2013-ban Bethlen Gábor emlékévet tart. Célunk volt, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk névadónk erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulójára, életpéldájára. Emlékezzünk elhunyt alapítóinkra is, akik a születésének 400. évfordulóján, az ő nevével, a nemzeti szolidaritás jegyében létrehozták (1980) az Alapítványt, s azokra is, akiket szellemi örökségének képviselőiként elismertünk, kitüntettünk eddigi működésünk során. Munkatervünk középpontjában az Emlékév három fő programja állt. A következők:

  1. A kolozsvári Bethlen Gábor szobor elkészíttetése és fölállítása,
  2. Az Erdély aranykora c. Kárpát-medencei diákvetélkedő megszervezése,
  3. Az Alapítvány évfordulós díjátadó ünnepségének méltó megrendezése
  1. Alapítványunk kuratóriuma vállalta Péterfy László Bethlen Gábor szobrának elkészíttetését, azzal, hogy az egészalakos bronzszobrot az Erdélyi Református Egyház-kerületnek adományozza, s ők méltó helyen fölállítják Erdélyben.

Mivel a Bethlen Gábor Emlékévre és a szoborállításra állami támogatást nem kaptunk, az Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy saját forrásból, közadakozásból, s közalapítványok pályázati támogatásával valósítja meg szobor-tervét, amelynek gipszváltozatát – a BGA támogatásával – rendkívüli munkával, időben elkészítette a művész. A tét a 2,20 cm magas szobor bronzba-öntése volt, amelyet addig nem kezdtek el, amíg az előleget át nem utaltuk. Az Emlékév három fővédnöke – Böjte Csaba, Kató Béla és Lezsák Sándor – 2013 július 10-én FELHÍVÁSSAL fordult a magyar nemzethez: “Állítsuk föl Bethlen Gábor fejedelem emlékjelét Kolozsvárt!” Adományt a “Bethlen Gábor Szoboralap” önálló alszámlára kértük befizetni. Az előleg átutalását az öntőműhely júliusban kérte.

A szoboröntéshez igényelt 8 M Ft előleget Alapítványunk törzstőkéjének föláldozásával és a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány rendkívüli támogatásával teremtettük elő. Az Alapítványt terhelő teljes költség zömét a J. Király István informatikus által létrehozott és működtetett Bethlen Gábor Emlékév 2013 honlapon kifejtett aktív adománygyűjtő tevékenységgel, s a Bethlen Gábor nevét viselő intézmények és a róla elnevezett utcák, terek önkormányzatai révén, nemzethű személyek és közösségek támogatásával sikerült előteremtenünk. Ezzel lehetővé vált, hogy a szobor időben; október 10-ig elkészüljön, majd a szakmai zsűri elfogadja, utána a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiszállítsa, s az Erdélyi Református Egyházkerület és a hóstátti Kétágú Református Templom hívei fölállítsák a templomkertben. Így avathattuk föl ünnepélyesen, 2013. október 23-án Kolozsvárt, a Nagy Fejedelem első egészalakos szobrát Erdélyben. A szoborállítás odaát is jórészt közadakozásból és egyházi támogatással történt.

Bővebb információk fenti honlapunkon és a mellékelt Áttekintő összefoglalóban találhatók.

  1. 2. Az Erdély Aranykora című rendkívül jelentős korszak- és nemzetismereti vetélkedő- sorozatot partnerünk, a Lakiteleki Népfőiskola részéről az e téren nagy gyakorlattal rendelkező Olajos István, az Eötvös Iskola igazgatója koordinálta. A 14-19 éves, Kárpát-medencei középiskolás korú fiatalok számára rendezett vetélkedő internetes elődöntői után 24 csapat versenyezhetett egymással. A győztesek (Érsekújvár, Pázmány Péter Gimnázium és a Budai Szent Imre Ciszterci Gimnázium csapatai) jutalma volt, hogy részt vettek a kolozsvári szoboravató ünnepségen.
  2. Az Alapítvány díjátadó ünnepségét 2013. november 15-én, 18 órakor tartottuk az URÁNIA Nemzeti Filmszínház Dísztermében, ahol Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400., valamint halálának 384. évfordulója alkalmából Dr. Ujváry Gábor történész (Teleki Pál érdemérmes, 2011) tartott ünnepi beszédet. Az est díszvendége volt a 127. éves Kolozsvári Református Bethlen Gábor Földész Dalkör.

Bethlen Gábor-díjasok:

Izsák Balázs mérnök, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Laudátor: Lezsák Sándor író,az Országgyűlés alelnöke, a Kuratórium eln., BG- díjas (2001)

Bohdan Zadura költő és műfordító (Pulawy, Lengyelország),

Laudátor:  Kovács István költő, diplomata, szerkesztő, Bethlen Gábor-díjas (2009)

Hámori József akadémikus, professzor a Magyar Örökség-díj Bizottság elnöke,                                  Laudátor: Dr. Béres József  kutató- vegyész, kurátor, Teleki Pál érdemérmes(2009)

Márton Áron Emlékérem:

Dr Szíjártó István irodalomtörténész, a Százak Tanácsa alapítója, ügyvezető elnöke    Laudátor: Albert Gábor író, József Attila-díjas                                                                                      Magyary Rozália közgazdász, a Pro Hungaris Alapítvány igazgatója, a BGA főkönyvelője                 Laudátor: Bakos István  művelődéskutató, ügyvivő kurátor                                                                  Dr Szász István Tas orvos, író, szerkesztő, az erdélyi HITEL emlékmúzeum alapítója                                    Laudátor: Banner Zoltán művészettörténész, közíró és kritikus (Gyula)

Tamási Áron-díjas:

Gazda József író, szociográfus Bethlen Gábor-díjas;1994 (Székelyföld)                                                                                            Laudátor: Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész, Tamási Áron-díjas (Debrecen)

A Bethlen Gábor Emlékév rendezvényeiről a magyar média, ha szerényen is, de hírt adott.

 

  1. A 2013. év jó eredménnyel teljesített fő programjai mellett, az Alapítvány éves munkatervi feladatait és pályázati támogatással megvalósított programjait, egy kivételével megvalósította.

Ami a 2014-es esztendőre áthúzódik az az S. Gedeon Máriával kötött megállapodás – a Magyar nemzetismeret angol változata elkészítésének és kiadásának- megvalósítása, melyre az Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért  adott pályázati támogatást.

 

  1. Ugyancsak ettől az Alapítványtól kaptunk jelentős támogatást a Kiss Ferenc Emlékkönyv elkészítésére és kiadására, valamint Kiss Ferenc bronz domborművének elkészítésére. A szép kiállítású tartalmas könyv, amelynek mintegy kétharmada hajdani kurátorunk kiadatlan írásait és róla szóló tanulmányokat, visszaemlékezéseket tartalmaz, hiánypótló mű, amelyből közel kétszázat a Kárpátalján tartott novemberi könyvbemutatón szülőföldje iskoláinak és kulturális intézményeinek adományozott Alapítványunk. Ekkor avattuk föl ünnepélyesen a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Egyetemen – születése 85. évfordulójára – a Rieger Tibor alkotta szép domborművet is.

 

  1. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat, a Bethlen Gábor Alapítvány és a család 2013. június 26-án, szerdán, 15 órakor közösen rendezte meg hajdani kurátorunk

VEKERDI LÁSZLÓ  tudós-tanár, író, könyvtáros egykori lakóházánál (XII., Határőr út 27/A ) az együtt állított emléktábla avató ünnepségét.  Köszöntőt mondott: Kovács Lajos alpolgármester, az avató beszédet Bakos István a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora tartotta.

 

  1. Az Alapítvány kuratóriuma nevében 2013. jún. 4-én – Trianon 93. évfordulóján, az Eötvös József Collegiumban, Teleki Pál kisplasztikája előtt -, Lezsák Sándor elnökünk a következőknek adta át  a Teleki Pál érdemérmet magyarságszolgálatuk elismeréseként:

Bartók Csaba, felvidéki filmalkotó, TV stúdió vezető és tudósító (Szepsi) ,

Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet alapító igazgatója,

Kiss Melitta, a Magyar Örökség és Európa Egyesület titkára,

Szöllősi Antal, az Északi Magyar Archívum létrehozója és tulajdonosa (Stockholm),

Barabás László, a Marosvásárhelyi Kántor Tanítóképző igazgatója,

Kátó Sándor és Bene Zoltán, a dél-alföldi amatőr népszínház alapítói és éltetői.

 

  1. A fenti programokon túl, az Alapítvány kurátorai számos kulturális, közéleti és szakmai eseményen vettek részt közreműködő szereplőként, vagy rendezőként. Közülük kiemelem a 70. évfordulós Szárszói Találkozót, a 200. évfordulós Eötvös József Konferenciát, Kovács Imre centenáriumi év rendezvényeit, a Lakiteleki Filmszemlét... Megemlítem, hogy közülünk néhányan a határon túl is részt vettek, közreműködtek az Alapítvány céljaival, törekvéseivel rokon programokban is. Kurátoraink szakmai publikációs tevékenysége igen jelentős, amelyről egy bővebb áttekintést jövőre készítünk.

 

  1. 2013-ban is számos kiváló támogatónkat és kitüntetettünket- köztük januárban Kovács Andort, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem vezetőjét, novemberben pedig hajdani kurátorunkat Für Lajost – búcsúztattuk, temettük el. Emléküket megőrizzük!

 

  1. 2013-ban a kuratóriumban egy váltás történt. Kiss Gy. Csaba, aki a kezdetektől részt vett az Alapítvány testületi munkájában, fontos éltető- szervezője külkapcsolatainknak. Ő túlterheltsége miatt a felmentését kérte. Helyébe Szalai Attilát választottuk kurátornak, aki a 2013. év elejétől aktív résztvevője a kuratórium életének, munkánknak.
  2. év végén néhány új pályázatot nyújtottunk be 2014. évi programjainkra, melyek közül kettőt már befogadtak a pályázatok kiírói.

 

Budapest, 2014. április 14.          A tervezetet összeállította: Bakos István kurátor