A varsói Kis Felkelő emléktáblája

Sajtóközlemény

A lengyel-magyar barátság két, jószerint kevéssé ismert – 1944-es és 1956-os – történelmi próbatételének állít emléktáblát a Bethlen Gábor Alapítvány, a Józsefvárosi Önkormányzat és az Országos Lengyel Önkormányzat 2015. október 21-én, 14.00 órakor a Corvin közben. Az avató ünnepségen Dr. Sára Botond Attila, a VIII. kerület polgármester-helyettese köszönti a résztvevőket, Michał Andrunokis, követtanácsos tolmácsolja Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetének szavait, felszólal Wittner Mária, egykori felkelő, az emléktábla avató beszédét pedig Szalai Attila, nyugállományú diplomata, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora mondja el. A rendezvényen fellép Tolcsvay Béla énekmondó, Kossuth-díjas zeneszerző. A rendezvény támogatói köre: Balaton Akadémia, Eötvös József Kollégium Baráti Köre, HITEL, Magyar Örökség és Európa Egyesület, Mika Sándor Egyesület, Nagy Gáspár Alapítvány, Százak Tanácsa, Magyar Írószövetség A táblát Burián Norbert, végzős szobrász hallgató készítette.

A tábla egyfelől utal arra, hogy 1944 nyarán milyen volt a keleti frontról Varsó környékére visszavont magyar honvédsereg egységeinek a Varsói Felkelés idején tanúsított magatartása. A magyarok nem voltak hajlandók szembeszállni a felkelőkkel, s azzal is kifejezésre juttatták a lengyelek iránti rokonszenvüket, hogy a németek előtt titokban fegyverrel és élelemmel látták el a lengyeleket, konspirálva befogadták tábori kórházaikba a sebesültjeiket. Számosan közülük át is álltak a hazájukért harcoló lengyelek oldalára. 1956-ban pedig hazánkban tanuló lengyel diákok húzták fel a Nemzetőrség karszalagját.

E viselkedésnek állít emléket a most felavatásra kerülő tábla a Corvin közben, a leventepuskát szorongató „Pesti Srác” szobrához közeli falon. A táblán a varsói „Kis Felkelő” szobrának alakja látható – mintegy párjaként a budapesti 56-os gyermekharcosnak. A táblának így kettős üzenete van: egyrészt a barna és a vörös totalitarizmus elleni felkeléseink, harcaink gyermekhőseinek állít emléket, másrészt a magyarok viselkedésének 1944-ben Varsó környékén, miként arra a rajta elhelyezett szöveg is utal. Ugyanakkor felidézi bennünk, hogy a magyar forradalom hírére Lengyelországban azonnal kezdetét vette a magyarok megsegítésére szervezett, a lengyel történelemben még soha nem látott méretű karitatív akció. Ennek következtében az 1956 végéig nyújtott társadalmi adományok értéke kétszerese volt annak, amit Magyarország a világ összes többi népétől együttesen kapott. November 4-ig már tizenhat lengyel repülőgép landolt Budapest repülőterén – gyógyszert és élelmiszert hoztak a szükséget szenvedő harcosoknak és lakosságnak. Rendkívüli jelentőséggel bírt az a tény is, hogy húsznál több lengyel újságíró és tudósító is érkezett légi úton. Nekik köszönhető, hogy a lengyelek – egyedüliként a szovjet blokk alávetett országaiban – valósághű, megrázó képet kaptak mindarról, ami a magára hagyottan harcoló Magyarországon történt.

1944-ben a lengyelek Varsói Felkelés néven ismert, a barna totalitarizmus ellen folytatott szabadságharcát hagyta magára a világ, 1956-ban ugyanezt tette a vörös totalitarizmus ellen harcoló Magyarországgal, Budapesttel. Mindkét felkelésben számos fiatal, sok kamasz korú fiú és lány hozta meg a legnagyobb áldozatot a szabadságért.

Az ő emlékezetüket őrzi a tábla, ugyanakkor a Varsói Felkeléssel szemben bajtársiasan viselkedő magyar honvédek emléke előtt is tisztelegve. Említésre méltó az is, hogy a Corvin közben álló Pesti Srác szobor felállításához a varsói Kis Felkelő szobra adta az ötletet Pongrátz Gergelynek, az itteni ellenállók egykori parancsnokának.

Hála és köszönet illeti mindazokat, akik segítettek abban, hogy a varsói és a pesti srácok itt és most jelképesen kezet nyújthatnak egymásnak.

Bethlen Gábor Alapítvány                                                                  Budapest, VIII. kerület

   Józsefváros Önkormányzata

                                                                                                       Budapest, 2015. október 12.

Vekerdi László emléktáblája a Határőr utca 27/A-ban

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek, hajdani lakótársak! 

Vekerdi László régi barátai, kollégái, tanítványai, tisztelői nevében; s a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma képviseletében köszöntöm az egybegyűlteket. Köszönöm, hogy eljöttek emlékjelet – állító megemlékezésünkre e társasházhoz, amelyben barátunk, tanárunk 70 négyzetméternyi lakásában a fél életét leélte.

Tanúja és – az MTA Könyvtárával szimbiózisban – színhelye volt e ház, a korabeli közéletet meg- megmozgató férfi, küzdelmekkel teli alkotó munkájának.

Fészek is, ahol Judit asszonnyal boldogan meghúzódhatott, ahogyan tudott.

Nehezen tudott meghúzódni, mert nyugtalan alkat volt. Igaz, hogy telefon nem zavarta, mert hiába kérelmezte, azt a “szocializmusban” nem kapott. Hajtotta azonban igazságérzettel párosuló tudásvágy. A szellem robotosaként szolgált; olvasott, jegyzetelt, recenzált, vitázott, lektorált, fordított, cikket, kritikát írt, szerkesztett, tanított, s mindig arra készült, hogy majd megírja tervezett könyveit, esszéit is. Életművét a tanulással párosuló alkotás kényszere hatotta át. Ezt sajátította el miközben a teremtés titkát kutatta az európai szellemiséget meghatározó három kiváló tudós-ember; Galilei, Newton és Bolyai életében. Századokat átívelve igyekezett velük a legbensőbb kapcsolatba kerülni, s szellemi érintkezését, élményeit olvasóival is megosztani… Útkereső tájékozódása, életereje szinte meghatványozódott azidőtájt, amikor az egyetem bölcsészkarán tanított. ( Akkor költözött ide, új lakásába, s akkoriban került a MTA Könyvtárába is.) Tanúsíthatom, hiszen ekkor lettem tanítványa – majd két évig munkatársa is a Kutatómunkások c. könyv elkészítésében –, hogy kivételes tudású, áldozatos nemzetnevelőként tisztelt minden teljesítményt és embert, de ki nem állhatta, kigúnyolta az álságot, az uraskodó gőgöt, a tekintélyelvűséget. A kor hatalmasai ezt nehezen tűrték, sokféleképpen büntették. Az értelmiség jórésze és mindazok, akik ismerték, olvasták, előadásokon, vagy rádióban hallhatták, viszont úgy tisztelték őt, mint aki a tudomány igazi őre, élő lelkiismerete maradt a honi társadalomban!

Vekerdi László nevét, az Arcok és vallomások sorozatban megjelent Németh László portré kapcsán ismerte meg a hazai közvélemény. A másokért élő, értékteremtő, az esszéírót középpontba állító kitűnő könyv miatt óriási támadás zúdult a szerzőre. Ennek egzisztenciális következményei voltak; kirúgták a Matematikai Kutatóintézetből. Vekerdi a nemtelen támadások következtében, „félpénzért” került a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Szerzeményezési Osztályára. Ahogy tisztelői állították; közel négy évtizeden át  “Michelangelóként széklábakat faragott”. A könyvtárat használó természettudósok azonban tudják, hogy a magyar tudományos élet szerencséjére történt ez így, hiszen az ő értő szakmai munkája és lebilincselő tájékozottsága, szolgálata nélkül, a Kádár-korszakban -, sőt utána sem kerülhettek volna a világ élenjáró tudományos művei fontos folyóiratai hazánkba, a MTA Könyvtárába. Nemcsak a szerzeményezett. Sokat olvasott, írt; konzultált velünk munkahelyén.

Sokoldalúságát jelzi, hogy megjelent írásai, munkái számtalan tudományterülethez köthetők, mint pl.: tudománytörténet, orvostörténet, matematikatörténet, fizika (és története), irodalomtörténet, természettudomány, biológia, általános nyelvészet, történettudomány, művelődéstörténet, néprajz, informatika, kibernetika, genetika, lexikonok története, mechanika, kémia, könyvkiadás, régészet, helytörténet, fotótörténet, földrajz, ökológia, szobrászat, könyvtártörténet, olvasástörténet, statisztika, filozófia s még folytathatnánk …. A latin, angol, német, francia nyelven túl, a szláv nyelveket is ismerte, tájékozódásaiban használta őket.

A Magvető Kiadó népszerű Gyorsuló idő sorozatát – a hetvenes évek közepén – az ismeretterjesztő szándék jegyében indította el. Hű maradt pedagógus és lelkész ősei hivatásához akkor is, amikor igazi népművelőként, a Magyar Rádió Véges végtelen c. műsorának kétszáz adásában – Herczeg János közreműködésével – megosztotta csillogó tudását a világról.  A magyar szellemi élet legendás alakjaként, magányos ellenállóként, a hatalomnak, tekintélynek behódolni nem akaró utolsó szabad emberként méltatták 2003-ban, az év ismeretterjesztő tudósa díj átadásakor. Jellemző rá, ahogyan fogadta a kitüntetését: Máskor ne ilyen vén hülyének adjátok a jutalmat, aki már nem tud mit kezdeni vele” – e szavakkal vette át a díjat, az örök ellenzéki és kivételes tudású polihisztor-” (Sajtóhír).

Tizenhat könyve, tizenöt könyvfordítása, több mint félezer kisebb-nagyobb tudományos és tudomány-népszerűsítő dolgozata jelent meg életében, jórészük a magyar vidék folyóirataiban (Tiszatáj, Forrás, Alföld, Jelenkor, Új Forrás, Napjaink..). Kincsek maradtak utána, felmérhetetlen értékű az az emberi-szellemi hagyaték, amit Vekerdi Lászlónak köszönhetünk. Olyan alkotó ember volt ő, akit a humaniórák és a reáliák, a múlt és a jelen, a haza és haladás ügye egyaránt izgatott, aki a „szerettem az igazságot, gyűlöltem a hazugságot” igézetében élt. A hivataloktól viszolygott. Közfunkciót, amivel a rendszerváltás után igyekeztek, igyekeztünk elismerni, nem vállalt. Az üldözést jobban elviselte, mint a kitüntetést.

Vekerdi Lászlót igazságkereső szándéka, elkötelezettsége tette a hetvenes években a magyar vidék szellemi műhelyei; pl. az Ilia Mihály szerkesztette Tiszatáj védelmezőjévé. A jóra való hajlandóság, tettrekészség jellemezte. Határon túl rekesztett nemzettársainkkal vállalt szolidaritást a Bethlen Gábor Alapítvány egyik kezdeményezőjeként, kurátoraként. Ott volt Monoron, és velünk volt ama nevezetes találkozón a Lakiteleki sátorban is.

Ő azonban sem a demokratikus, sem a nemzeti ellenzék; hanem a szabadon szolgáló értelmiség klasszikus képviselőjeként vállalt szerepet és kockázatot, akinek szellemi horizontját a világ tudományának és a magyar szellemi életnek a legkiválóbbjai alkotják. Nem ismerek rajta kívül senkit, aki a humán és természettudományos kultúra egységének oly eleven megtestesítője lett volna, mint ő, s akinek enciklopédikus tudása majd’ mindent átfogott. Jól érzékelteti ezt a Természet Világa 2004/I., a 80. éves  V.L.-t köszöntő különszáma. Sok kiváló nemzedéktársammal együtt, szellemi atyánkként tisztelhettük életében, akihez bizalommal fordulhattunk, akit kizsákmányolhattunk, mert fölmérhetetlen tudása, bölcsességgel, szerénységgel, odafigyeléssel, segítőkészséggel párosult.

Hálás vagyok, hogy közel fél évszázadon át életem része volt, hogy tanítványa, munkatársa, barátja lehettem. Köszönöm ezt szeretett leányának Juditnak is. Alapítványunk képviseletében – a XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzattal közösen létesített; Vekerdi László tudós-tanár, író, könyvtáros emléktábláját, a meghívóhoz választott Kosztolányi versidézettel fölavatom:

“Volt emberek.Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.Nem téve semmit, nem akarva semmit,hatnak tovább.”  Kívánom: emlékjele hozzon áldást házra- hazára;  embersége, igazságérzete, sokoldalú tudása, munkaszeretete és hűsége legyen követendő példa számunkra! Buda, 2013. június 26.                                                                                                                                                                 Bakos István                                                                            a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora