Búcsúzunk Nagy Andrástól

Tisztelt Gyászoló család! Kedves kurátor társaink és HITEL-es barátaink!

Kézhez véve Nagy András barátunk gyászjelentését megrendülve meredünk magunk elé. Tíz nappal halála után siratjuk, imádkozunk lelke üdvéért. Nagy László és Szécsi Margit fia égi ajándék volt szüleinek, akiknek örökségét példásan éltette haláluk után is híveikkel együtt. Feledhetetlen alakja, konok hűsége, alkotóművészete és szolgálata maradandó emlék. Őrzi mindezt számos könyve, a HITEL folyóirat és a Bethlen Gábor Alapítvány arculata, kiadványok sora és iszkázi emlékházuk is. Kiemelkedő könyvművészete, képszerkesztői tevékenysége, karakteres művészetkritikái, grafikái a magyar kulturális élet minőségét, a szellemi honvédelem képviseletét emelték méltó színvonalra. Űrt hagy maga után, hiányozni fog mindannyiunknak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Szárszói találkozóra emlékeztünk

Alapítványunk is részt vett a Szárszói találkozó 75. évfordulója alkalmából, a Mika Sándor Egyesület által szervezett koszorúzáson. Az eseményre augusztus 25-én, szombat délelőtt került sor Balatonszárszón, a Polgármesteri Hivatal előtt lévő Hősök terén, ahol a találkozóra emlékeztető faragvány áll.

A Hősök terén álló emlékmű.

A megemlékezésen részt vett a helyi önkormányzat és a helyi református gyülekezet képviselője, a Hitel folyóirat szerkesztőségének tagjai, az Eötvös Collegium Baráti Köre, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint Alapítványunk. Elsőként a Hitel folyóirat főszerkesztője, Papp Endre mondott beszédet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Árvábbak lettünk „a határon túl” is… Pogány Erzsébet (1959–2018) emlékére

„Légy lagzi-készen, hátha hívnak:
az álom-, illat-
kapuk a mennyen egyre nyílnak,
a bús komornyik, a Halál
valakit mindig invitál
és boldog, kit készen talál!”

(Mécs László: Lelkem, boldog élettel készülj a halálra!
Mors bona nihil aliud, részlet)

 

Anyák napján kaptam „felvidéki veszteség” címmel a szívemet fájdító baráti villámpostát: „szomorúan tudatom, hogy Pogány Erzsike itthagyott bennünket”. Az üzenetet éjféltájt olvastam. Átkapcsoltam a „Felvidék ma” hírportálra, amelynek gazdáját magához szólította az Úr. A gyászoló közösség képviselői, társai megrendülten szólnak róla; az ő szellemiségét hordozza, tehetségére épült e kitűnő fórum. Erzsi a Felvidék magyarjait szolgálta tevékeny életével, közéleti munkásságával, miközben a nemzetépítő együttműködés jeles szervező- képviselője, mentora volt a Kárpát-medencei hazában és azon túl is. A mottóul idézett vers kezdő sora a habitusát tükrözi: „A boldogságban hinni kell! Ó hinni jó!”.

Somorján született, ott élt a családjával, férjével és gyermekeivel, korai haláláig. A pozsonyi Közgazdasági Egyetemen 1987-ben szerzett diplomát. Tíz éven át a somorjai városházán dolgozott különböző munkakörökben, három évig a helyi gazdálkodási osztály vezetőjeként. A rendszerváltoztatáskor közéleti szerepet vállalt. 1990-től az Együttélés Politikai Mozgalom központi irodájának vezetője, majd sajtótitkára, Duray Miklós áldozatos munkatársa. Közben 1992-ben elvégezte a budapesti Századvég Politikai Iskolát, majd a Budapesti Közigazgatási Főiskola emberi jogi szemináriumán szerzett oklevelet. Nagy nyereség volt számunkra, hogy az MVSZ Hivatala megújításakor őt delegálták Szlovákiából. Hivatalvezető főtitkárként bizton számíthattam rá minden fontos ügyben. 1994 végétől hat éven át a Magyarok Világszövetségének felvidéki tanácsnoka, a szlovákiai magyar címtár szerkesztője, a Felvidék MVSZ programjainak felelős szervezője, választott tisztségviselőinek (köztük Dobos László alelnök, Bauer Győző, Duray Miklós, Kolár Péter, Szabó Rezső, Erdélyi Géza és mások) ügyintéző koordinátora volt. A Magyar Figyelő hírvivőjeként és tudósítójaként részt vett a magyar-magyar kapcsolatok szervezésében, olyan kiemelkedő MVSZ rendezvények sikeres megvalósításában, mint pl. az anyanyelvű magyar oktatás védelmében a Debreceni Nagytemplomban 1995 nyarán szervezett Tiltakozó Nagygyűlés, a világszerte zajló Magyar Millecentenáriumi Év, vagy amilyen a Magyarok IV. Világkongresszusa volt 1996-ban. Erzsike közreműködése nélkül nem tarthattunk volna sikeres MVSZ Elnökségi ülést Dunaszerdahelyen, s nem idézhettük volna föl oly emlékezetesen a Tavaszi Hadjáratot a Felvidéken. Nélküle nem alakult volna ki számos, határon átívelő, testvérfalu és város, testvér-iskola eleven kapcsolata sem. Az ezredfordulón útjaink elváltak. Ő 2001-től Duray Miklós elnök társaként a „Szövetség a Közös Célokért Társulás” igazgatója. 2005-től megalapítja s működteti térségünk talán legjobb tájékoztató fórumát, a Felvidék ma hírportált.

Pogány Erzsébet átveszi a Teleki Pál Érdemérmet Lezsák Sándortól (2010. november 14.)

2010. november 14-én „– a magyar érdekvédelmi szervezetekben évtizedek óta végzett áldozatos munkája, a Felvidék.ma hírportál kialakítása és színvonalas működtetése –, magyarságszolgálata elismeréseként, Teleki Pál Érdeméremmel tüntette ki a Bethlen Gábor Alapítvány.” Pogány Erzsi első kitüntetését Lezsák Sándor, kuratóriumunk elnöke méltató szavak kíséretében adta át az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Azt vette át Hornyik Miklós délvidéki író is. Az év Bethlen-díjasai pedig Für Lajos, Kányádi Sándor és Dr. Király Tibor voltak. Nem akármilyen társaság!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Felvidékről kitelepítettek emléknapja kapcsán

A magyar Országgyűlés 2012-es határozata alapján minden év április 12-én emlékezünk a Felvidékről kitelepítettekre, mivel ezen a napon kezdődött meg 1947-ben a felvidéki magyar lakosság deportálása. A tragikus évforduló alkalmából képzőművészeti kiállítás nyílt a budapesti Magyarság Házában. Duray Miklós itt elhangzott beszédet az alábbiakban közöljük.

 

A felvidéki magyar kitelepítettek emléknapja

Több évezredes múltra tekint vissza a más fajtájúaknak, más népségnek a legyilkolása, a más kultúrkörbe tartozók elüldözése, a másságot hordozók megsemmisítése. Volt, amikor ez közösségvédelmi stratégiai kérdésként került napirendre, volt, amikor látszólag értelmetlenül, csupán a harcászati taktika következményeként lett végrehajtva. Ahogy közeledünk korunkhoz ezek a csoport stratégiák, indulatok vagy megfontolások egyre inkább a másság elutasításaként, de az utóbbi háromszáz évben elsősorban a fajgyűlölet és a hatalmi stratégia részeként jelennek meg.

Mózes V. könyvének 20. részében az ellenség (az ostromlott város) férfijainak legyilkolása a hadviselés szabályzataként van leírva ugyanakkor a nőkre, gyermekekre és az élő természetre vonatkozóan a megőrzés és a hasznosíthatóság szempontját helyezi előtérbe. A Krisztus utáni 12. és 13. században azonban a mongol hordák totális gyilkosságairól már krónikákból van tudomásunk, sőt levéltári dokumentumokból hozzávetőleges pontos adatok is a rendelkezésünkre állnak – legyilkolták a helybélieket, fölszántották a lakóterületüket és sóval szórták be a hantokat. Ugyancsak ilyen forrásokból tudjuk, hogy a késő-középkori Franciaországban hogyan mészárolták halomra a cigányok, később a protestánsok tömegeit. Sajátos, hogy a keresztény Európa nyugati felében elsősorban a másságuk okán pusztítottak el százezreket. De mintha ezt a példát követte volna Európa keleti fele is, hiszen a hátat borzongató „pogrom” kifejezés a cári Oroszországból származik, ami egyértelműen a tömeges elpusztításra utal. Ez a két hagyomány ötvöződött és tökéletesedett, intézményesült és öltött ipari méreteket a 20. századi nácizmus idején, majd ezt követően is.

Közép-Európában, ami többé-kevésbé az anjou-házi Károly Róberttől számítva Nagy Lajos királyunk uralkodási területével, később a Habsburg Birodalommal azonosítható, a népességet átalakító elképzelések elsősorban a hatalmi politika részeként jelentek meg. A Magyar Királyságnak a török hódoltság alóli felszabadulása indított el egy olyan központilag, a császári Udvarból irányított telepítéspolitikát, aminek a racionális, gazdaságpolitikai oka nem vitatható, de etnikai és hatalmi irányultsága annál nyilvánvalóbb és kérdésesebb volt. A történelmi Magyar Királyság teljes bekebelezése volt a cél már a 17. századtól. Ez részben párosult a protestáns ellenességgel, részben a magyarországi történelmi közigazgatásnak az osztrák örökös tartományokéhoz idomuló átalakításával és a 17. század végétől etnikai célzattal is szervezett betelepítéssel.

A késő középkori Magyarország népessége a török hódoltság végére alapvetően átalakult. Népességének kétharmada eltűnt, a magyar etnikumnak a hódoltság előtti 85%-os aránya kb. 50%-ra csökkent. Csakhogy száz évvel később, az 1780-as években a tudatos betelepítés következtében a történelmi Magyarország területét lakóknak már kétötöde sem tartozott a magyar etnikumhoz.

Volt tehát előképe mindannak, ami 1920 után a történelmi Magyarország feldarabolását követően, főleg az újdonsült Csehszlovákiához csatolt területeken és az ott élő magyarokkal szemben megvalósult, vagy megvalósítani szándékoztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Emlékezzünk gróf Teleki Pál halálának 77. évfordulóján!

Tragikus halálhír rázta meg a magyar közéletet 77. éve. Az áldozat a világhírű földrajztudós, gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki élete javát a Kárpát-medence tájföldrajzi egysége helyreállításának, valamint nemzetének szentelte. A kiváló tudóst sorsfordító időkben kétszer is kormányfői szerepre szólította a haza, bár szándéka szerint inkább maradt volna a tudomány, s az ifjú nemzedékek pedagógusi szolgálatában. Gróf Teleki Pál – a vesztett háború és a trianoni ítélet nyomán kirabolt, megcsonkított, erkölcsileg lezüllött ország közállapotának rendbetételéért, a végzetes döntés revíziójáért, az igazságosabb békéért és a magyar állam függetlenségéért –, emberfeletti munkát végzett. Az elcsatolt területeken és a nagyvilágban élő magyarok, a nagycsaládosok, valamint a lengyel menekültek iránti tevőleges szolidaritása példát mutató államférfiúi erényről tanúskodik.

 

 

A nemzetközileg elismert tudós kiemelkedő szerepet vállalt a szellemi honvédelemben és az ifjúság nevelésében. Egyetemi professzorként főcserkész, aki a kezdetektől tevékeny patrónusa volt a magyar cserkészetnek. Eötvös Loránd halála után, 1920-tól a haláláig, kurátora az Eötvös József Collegiumnak. Nemzetnevelő tudós professzora, érdekvédője Trianonban szétszabdalt hazájának, népének. Nyolcvan éve 1938-ban, az ő vezetésével alapították a Magyarok Világszövetségét, s az I. Bécsi döntéssel visszatért területek szlovák-magyar határkijelölő bizottságát is ő vezette, a szlovák fél elismerésével. (Megtanulták tisztelni tudását, karakterét, megbecsülték igazságosságát.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A varsói Kis Felkelő emléktáblája

Sajtóközlemény

A lengyel-magyar barátság két, jószerint kevéssé ismert – 1944-es és 1956-os – történelmi próbatételének állít emléktáblát a Bethlen Gábor Alapítvány, a Józsefvárosi Önkormányzat és az Országos Lengyel Önkormányzat 2015. október 21-én, 14.00 órakor a Corvin közben. Az avató ünnepségen Dr. Sára Botond Attila, a VIII. kerület polgármester-helyettese köszönti a résztvevőket, Michał Andrunokis, követtanácsos tolmácsolja Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetének szavait, felszólal Wittner Mária, egykori felkelő, az emléktábla avató beszédét pedig Szalai Attila, nyugállományú diplomata, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora mondja el. A rendezvényen fellép Tolcsvay Béla énekmondó, Kossuth-díjas zeneszerző. A rendezvény támogatói köre: Balaton Akadémia, Eötvös József Kollégium Baráti Köre, HITEL, Magyar Örökség és Európa Egyesület, Mika Sándor Egyesület, Nagy Gáspár Alapítvány, Százak Tanácsa, Magyar Írószövetség. A táblát Burián Norbert, végzős szobrász hallgató készítette.

A tábla egyfelől utal arra, hogy 1944 nyarán milyen volt a keleti frontról Varsó környékére visszavont magyar honvédsereg egységeinek a Varsói Felkelés idején tanúsított magatartása. A magyarok nem voltak hajlandók szembeszállni a felkelőkkel, s azzal is kifejezésre juttatták a lengyelek iránti rokonszenvüket, hogy a németek előtt titokban fegyverrel és élelemmel látták el a lengyeleket, konspirálva befogadták tábori kórházaikba a sebesültjeiket. Számosan közülük át is álltak a hazájukért harcoló lengyelek oldalára. 1956-ban pedig hazánkban tanuló lengyel diákok húzták fel a Nemzetőrség karszalagját. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vekerdi László emléktáblája a Határőr utca 27/A-ban

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek, hajdani lakótársak! 

Vekerdi László régi barátai, kollégái, tanítványai, tisztelői nevében és a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma képviseletében köszöntöm az egybegyűlteket. Köszönöm, hogy eljöttek emlékjelet állító megemlékezésünkre e társasházhoz, amelyben barátunk, tanárunk 70 négyzetméternyi lakásában a fél életét leélte.

Tanúja és – az MTA Könyvtárával szimbiózisban – színhelye volt e ház, a korabeli közéletet meg- megmozgató férfi, küzdelmekkel teli alkotó munkájának.

Fészek is, ahol Judit asszonnyal boldogan meghúzódhatott, ahogyan tudott.

Vekerdi László emléktáblájának avatása (2013. június 26.)

Nehezen tudott meghúzódni, mert nyugtalan alkat volt. Igaz, hogy telefon nem zavarta, mert hiába kérelmezte, azt a “szocializmusban” nem kapott. Hajtotta azonban igazságérzettel párosuló tudásvágy. A szellem robotosaként szolgált; olvasott, jegyzetelt, recenzált, vitázott, lektorált, fordított, cikket, kritikát írt, szerkesztett, tanított, s mindig arra készült, hogy majd megírja tervezett könyveit, esszéit is. Életművét a tanulással párosuló alkotás kényszere hatotta át. Ezt sajátította el miközben a teremtés titkát kutatta az európai szellemiséget meghatározó három kiváló tudós-ember; Galilei, Newton és Bolyai életében. Századokat átívelve igyekezett velük a legbensőbb kapcsolatba kerülni, s szellemi érintkezését, élményeit olvasóival is megosztani… Útkereső tájékozódása, életereje szinte meghatványozódott azidőtájt, amikor az egyetem bölcsészkarán tanított. (Akkor költözött ide, új lakásába, s akkoriban került a MTA Könyvtárába is.) Tanúsíthatom, hiszen ekkor lettem tanítványa – majd két évig munkatársa is a Kutatómunkások c. könyv elkészítésében –, hogy kivételes tudású, áldozatos nemzetnevelőként tisztelt minden teljesítményt és embert, de ki nem állhatta, kigúnyolta az álságot, az uraskodó gőgöt, a tekintélyelvűséget. A kor hatalmasai ezt nehezen tűrték, sokféleképpen büntették. Az értelmiség jórésze és mindazok, akik ismerték, olvasták, előadásokon, vagy rádióban hallhatták, viszont úgy tisztelték őt, mint aki a tudomány igazi őre, élő lelkiismerete maradt a honi társadalomban! Egy kattintás ide a folytatáshoz….