Teleki Pál Érdemérem

Teleki Pál Érdeméremmel kitüntetettek 2004-ben, ill. 2006-2011 között

A Teleki Pál Érdemérem – a Bethlen Gábor–díj és a Márton Áron Emlékérem mellett  a Bethlen Gábor Alapítvány új kitüntetése.  Ezt a „becsületrendet” a tudós államférfiről neveztük el.  Úgy véltük: Teleki Pál áldozatos küzdelme – a vesztett háború és a trianoni ítélet nyomán kirabolt, megcsonkított és erkölcsileg lezüllött ország közállapotának rendbetételéért, a hibás döntés revíziójáért, az igazságosabb békéért és a magyar állam függetlenségéért – az eddigieknél nagyobb megbecsülést érdemel az utókortól.

A nemzetközileg elismert tudós kiemelkedő szerepet vállalt a szellemi honvédelemben és az ifjúság nevelésében is. Több mint két évtizeden át – haláláig –, a magyar cserkészet szellemi vezetője és patrónusa, egyetemi professzor, valamint a báró Eötvös József Collegium kurátora volt. Az elcsatolt területeken és a nagyvilágban élő magyarok, a nagycsaládosok valamint a lengyel menekültek iránti tevőleges szolidaritása példát ritkító államférfiúi erényről tanúskodik.

Teleki Pál miniszterelnök 1941 április 3-án áldozatává vált a háborús politikának. Nemtelen támadások és a főváros vezetőinek antidemokratikus döntése miatt emlékműve is. Halálának 63. évfordulóján, 2004. április 3-án,szülővárosa Budapest helyett, a befogadó Balatonbogláron állítottuk fel a tudós-államférfi közadakozásból létesített bronz szobrát.

A szobor alkotója, Rieger Tibor szobrászművész, Teleki Pál születésének 125. évfordulójára emlékérmet készített, amelyet a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma, 2004 novemberében, a MTA Dísztermében tartott díjátadó ünnepségén, a szobor felállítását támogatóknak adományozott:

  • Lengyel Nagykövetség, (Budapest)
  • Külföldi Magyar Cserkészszövetség(USA)
  • Dr. Kovács Miklós polgármester (Balatonboglár)
  • Szőllősi Ferenc plébános (Balatonboglár),
  • Dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök,(Szeged)
  • Nemeskürty István író,(Budapest)
  • Polish Business Club in Hungary,(Budapest)
  • Grzegorz Lubczyk volt magyarországi nagykövet (Lengyelország),
  • Butty Ferenc öregcserkész (Kanada)
  • Magyaródy Szabolcs öregcserkész (Kanada)
  • A Magyar Tudományos Akadémia Éremtára, valamint
  • Shingo Minamizuka egyetemi professzor (Japán)

 Születésnapján, nemzetszolgálatáért Teleki Pál Emlékérmet kapott még 2005-ben:

  • Csoóri Sándor költő, a HITEL főszerkesztője, (Üröm)
  • Görömbei András irodalomtörténész, a HITEL főszerkesztő-helyettese, (Debrecen)

 

Teleki Pál Érdemérem – a Magyar Forradalom 50. évfordulója tiszteletére

A kettős állampolgárság ügyében – a Teleki-szoborállításra emlékeztető, szégyenletes politikai és médiahadjárattal – tartott 2004 december 5-i népszavazásra válaszolva, illetve a korabeli államvezetés által megcsúfolt 1956-os Magyar Forradalom 50. évfordulója tiszteletére, az emlékérmet; Teleki Pál érdeméremméalakítottuk át.

A kettős állampolgárság ügyében – a Teleki-szoborállításra emlékeztető, szégyenletes politikai és médiahadjárattal –tartott , illetvea korabeli államvezetés által megcsúfolt az emlékérmet; alakítottuk át.

E kitüntetéssel 2006-tól  a magyar örökség elszánt védelmezőit, az értékteremtő munkát, Teleki szolidáris szellemiségét, emberi példáját követőket ismerjük el.  A tudós-államférfi portréját ábrázoló bronzérem hátlapjára, a „MERJÜNK MAGYAROK LENNI!” feliratot vésettük. Első alkalommal a csonka-hazában élők közül kiválasztottak kapták meg e becsületrendet, amelyet –  a trianoni békediktátum 86. évfordulóján – 2006 június 4-énadtunk át a következőknek:

  • Ács Margit író, irodalomkritikus,
  • Bíró Zoltán irodalomtörténész, egyetemi oktató,
  • Fekete Gyula író, könyvszerkesztő,
  • Für Lajos történész, ny. miniszter és egyetemi tanár,
  • Dr. Horváth János közgazdász, országgyűlési képviselő,
  • Király Tibor jogtudós, akadémikus,
  • Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, egyetemi oktató,
  • Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság elnöke,
  • Kubassek János földrajztudós, akadémikus,
  • Márton János közgazdász, a Bethlen Alapítvány tb. elnöke,
  • Mezey Katalin költő, könyvkiadó,
  • Nagy Gáspár költő, szerkesztő, a Bethlen Alapítvány legendás titkára,
  • Németh Ágnes tanár, könyvszerkesztő,
  • Sára Sándor filmrendező, operatőr,
  • Török Bálint történész, közíró,
  • Zelnik József művelődéspolitikus,
  • Püski Kiadó Kft. Budapest,
  • Teleki Pál Egyesület, Gödöllő

A Kárpát-medence elcsatolt területein és a nyugati magyar diaszpórában élők e kitüntetését, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján, 2006 november 3-án tartott díjátadó ünnepségünkön adtuk át:

         

  • Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője, (Sydney)
  • Dr. Czettler Antal történész, Teleki Pál munkásságáról könyvei jelentek meg (Svájc),
  • Dömötör Gábor cserkészvezető, Teleki Pál cserkészhagyományának éltetője (USA)
  • Dulka Andor tanár, a bánsági szórványmagyarok jeles képviselője (Ürményháza, Szerbia),
  • FÓRUM Kisebbségkutató Intézet, a Felföld magyar tud. közp–ja (Somorja, Szlovákia),
  • Gábor Róbert szociáldemokrata politikus, a Peyer Párt alapító tagja, szaksz. vez. (USA),
  • de Gerando Teleki Judit a Teleki-család tagja, a francia-magyar kapcsolat- ápoló (Fr.o)
  • id. Klement Kornél közíró, 1956-os forr. tanács-tag, emigráns, öreg-cserkész, (Németo.),
  • Kormos László, a HUNSOR és a népszerű HUNSOR- Hírfutár moderátora(Svédország),
  • Kunckelné Fényes Ildikó, a LAMOSZSZ elnöke, venezuelai magyar vez. (Venezuela),
  • Dr. Ludányi András egy. tanár, kisebbségkutató, a szórványmagyarság hírvivője (USA),
  • Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt folyóirat főszerkesztője, irodalomszervező (Kárpátalja)
  • Szabó Zsolt a Művelődés c. lap főszerk., művelődésszerv., egy. oktató (Kolozsvár, Erdély),
  • Sylvester Lajos író, szerkesztő, a Teleki- szobor hírvivője (Sepsisztgy. Székelyföld),
  • Dr. Tőkés István ref. teológus, egyháztörténész, példás családfő (Kolozsvár, Erdély)

A Magyar Forradalom 50. évfordulóján tanúsított helytállásáért ugyanekkor kapta a „Becsületrendet”:  

  • Vértesaljai László Rómában és az 50. évfordulón végzett magyar-mentő szolgálatáért,
  • Piotr Górecki, a Lengyel TV munkatársa, az 50. évforduló hiteles tudósításáért, (Varsó)

2007 augusztus 1-jén a világ cserkészeinek Centenáriumi Jamboree-ja alkalmából a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma Teleki Pál Érdemérmet adományozott

  • a 95. éves Magyar Cserkészmozgalomnak (Külföldi Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Cserkészszövetség, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, a Romániai Magyar Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, és a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség képviselőinek)a magyar ifjúság határokon átívelő összefogása, nemzetnevelő munkássága, a cserkészek 100 éves világszervezetében való áldozatos helytállásamagyarságszolgálata elismeréseként.

2008. március 3-ánTeleki Pál egykori munkatársa,a 100. éves Keszi Kovács László kapott Teleki Pál Érdemérmet  a magyar néprajz értékeinek feltárásában, ápolásában , és Teleki szellemi öröksége védelmében tanúsított áldozatos munkája, szolgálata elismeréseként.

2008. március 31-én a 70. éves Ágh István- t  tüntette ki Teleki Pál Érdemérem- mel a Kuratórium;költői, szépírói és szerkesztői munkássága, nemzetszolgálata elismeréseként.

2008. december 5-én példás magyarságszolgálatukért Teleki Pál Érdemérmetkaptak:

  • Makovecz Imre építész,
  • Dr. Papp Lajos szívgyógyász,
  • Teleki Júlia délvidéki képviselő és író,
  • Illyés Mária művészettörténész, az Alapítvány kurátora
  • Dr. Vekerdi László tudománytörténész, az Alapítvány egyik alapító-kurátora.

2009. december 9-én kapták meg a Bethlen Gábor Alapítvány becsületrendjét:

  • Dr. Béres József okleveles vegyész,
  • Balassa Zoltán történész (Kassa),
  • Nagy András grafikus,
  • Lezsák Sándor (kitüntetését a 60. születésnapján adtuk át).

2010. november 14-én kapott Teleki Pál Érdemérmet:

  • Pogány Erzsébet alapító-igazgató, Felvidék Ma (Somorja, Felvidék)
  • Hornyik Miklós közíró, (Délvidék)
  • Eötvös József Collegium (e kitüntetést a közösen rendezett Trianon 90. emléknapon adtuk át).

2011. november 4-én adományoztuk nemzetszolgálatukért e kitüntetést a következőknek:

  • Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, Ada
  • Cservenka Judit rádiós-újságíró, szerkesztő,
  • Dr. Csirpák Lilly nyelvtanár,tolmács, a Teleki Pál Emlékbizottság tagja
  • Dr. Mészáros István tudós, oktatástörténész,
  • Péterffy László szobrászművész,
  • Dr. Ujváry Gábor történész, hungarológus.

 

2012. jún. 4-én, Teleki Pál szobránál, az Eötvös Collegiumban kapta kitüntetését:

  • Döbrentei Kornél költő, a HITEL szerkesztője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
  • Hábel György  MÁV mérnök-főtanácsos, a felvidéki magyarság patrónusa
  • Mózsi Ferenc író, a Magyar Szellemi Védegylet alapítója, a Százak Tanácsa tagja
  • Szabó András előadóművész, a BGA-, és az Eötvös Collegium Baráti Köre tagja
  • Udvardy Frigyes közgazda, aromániai magyar történeti kronológia létrehozója