Kolozsvár, 2013. október 23.

Bethlen Gábor fejedelem első erdélyi egészalakos szobrának átadása

– alkotója: Péterfy László szobrászművész –

Alsóvárosi (Kétágú) református templom udvara, október 23. 15 óra

Műsor

1. Harangszó
2. Adorjáni László a házigazda lelkipásztor köszöntése
3. A Bethlen Gábor Református Földész Dalkör énekel: Még élsz atyáink szent hite
4. Ft. Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, a Bethlen Gábor Emlékév fővédnökének ünnepi beszéde
5. Böjte Csaba atya, ferenc-rendi szerzetes, a Bethlen Gábor Emlékév fővédnöke beszéde
6. A Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara énekel: Berkesi Sándor: Magyar ének
7. Balog Zoltán – Magyarország, Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere
8. Lezsák Sándor – Magyarország Országgyűlése alelnökének, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma elnökének ünnepi beszéde
9. A Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara a Nemzeti himnuszt énekli
10. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere
11. Gergely Balázs – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke ünnepi köszöntője
12. Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara; Bethlen Gábor nótája: Szól a kakas már
13. A szobor adománylevelét Bakos István a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora ismerteti, felolvassa annak szövegét. Az adománylevelet ünnepélyesen átadja: Lezsák Sándor – átveszi: Kató Béla.
14. A fővédnökök: Lezsák Sándor elnök, Kató Béla püspök, Böjte Csaba atya, Péterfy László szobrászművész társaságában leleplezik a szobrot.
15. A történelmi egyházak püspökeinek áldása: (katolikus, unitárius, református, lutheránus).
16. Bethlen Gábor Református Földész Dalkör a Szózatot énekli
17. Emlékkoszorúk elhelyezése következik miközben a harang szól.

A koszorúzás rendje és listája:

• Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke
• Balog Zoltán miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyaro.
• Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma
• Eötvös József Collegium Baráti Köre
• Lakiteleki Népfőiskola
• Erdélyi Református Egyházkerület
• Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
• Protestáns Teológiai Akadémia – Kolozsvár
• Fasori Református Egyházközség
• Kolozsvári Református Egyházmegye
• Bethlen Gábor Református Földész Dalkör
• Jancsó Alapítvány
• Honismereti Szövetség
• Keresztes György Pál primor
• Magyar Művészeti Akadémia
• Mika Sándor Egyesület
• Pro Hungaris Alapítvány
• Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed
• Székelyudvarhelyi Református Kollégium
• Kolozsvári Református Kollégium
• Erdélyi Bethlen Gábor nevét viselő cserkészcsapatok
• Nagy Gáspár Alapítvány
• Nemzeti Fórum Népdal- és Nótaköre
• Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
• Szövetség a Közös Célokért – Felvidék
• MTVA Kós Károly Kollégiuma
• Evangélikus Hittudományi Egyetem Könyvtára
• Kolozsvár Polgármesteri Hivatala
• Kolozs megyei RMDSZ
• Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Erdélyi Magyar NépPárt
• Százak Tanácsa
• Erdélyi Múzeum Egyesület
• Hollandiai Magyar Szövetség
• Magyar Emlékekért a Világban (Közhasznú) Egyesület
• Kelemen Lajos Társaság
• Református Tanárképző Kar – BBTE
• Bolyai Társaság – BBTE
• Magyar Cserkész Szövetség – Magyar Cserkészszövetségek Fóruma

18. Himnusz. Megkezdi a Református Kollégium Kórusa

kiegészítő rendezvény:

19. Bethlen Gábor oklevelei című kiállítás
20. Szeretetvendégség

Beszédek:

A házigazda, Adorjáni László lelkipásztor köszöntője

A Kétágú templom udvarán, mely a Debreceni nagytemplom testvére, örömmel köszöntjük azokat, akik az összetartozást és a helytállást szívügyüknek tartják és ezt szolgálják.

Hiszen az összefogás nem csupán bölcs vezetői elv, melyet nekünk, sokféle és sokfele szétszóródott utódoknak következetesen gyakorolnunk kell, hanem bibliai alapszabály is, mert Krisztus királyunk és fejünk irányítása alatt nekünk, az ő különféle tagjainak csak együtt lehet hasznosan és áldásosan élnünk.

Köszönjük az adományozóknak, Péterfy László szobrászművésznek és adakozóknak azt is, hogy e szobor éppen itt, a mi templomunk udvarán állhat, amelynek 127 éves férfi dalárdája, mely a fejedelem nevét viseli, valóban a helytállás és kitartás jelképe lett.

De örvendünk azért is, mert így, aki a templomba jön, vagy itt a Külmagyar utcában gyalog, vagy busszal átjár, egy olyan államférfira is tekinthet, aki Bibliáját sokat olvasó, ahhoz igazodni próbáló és hitét nem szégyenlő ember volt. Adjon Isten minél több ilyen vezetőt nekünk!

Legyen ez a szobor mindannyiunk számára jelkép és ösztönzés az összefogásra és a Szentírás szeretetére.

Kató Béla, Erdély református püspöke szoboravató beszéde

Az magyar nemzetnek s köröszténységnek Gedeona – így nevezte históriás énekében Prágai András szerencsi prédikátor és így tartja számon ma is a református történeti emlékezet Bethlen Gábor fejedelmet.

A 17. századi énekszerző-prédikátor metaforája találó, sőt ennél több, ihletett. Abban a korban a református prédikátorok prófétikus érdeklődéssel és ítéletmondással fordultak a társadalom aktuális kérdései felé, és a Mohács utáni magyar sorsot Isten ószövetségi választott népe sorsának párhuzamaként élték meg.

Bethlen Gábor nem született fejedelemnek, nem is nevelték annak. Két alkalommal is visszautasította a fejedelmi süveget, csupán az ország sorsa feletti aggodalom vitte rá, hogy harmadszor igent mondjon, és török csapatok élén bevonuljon Erdélybe. Pontosan 400 évvel ezelőtt itt Kolozsváron az ingatag Tündérország rendei csupán „féltökben szabadon” választották fejedelemmé, és nem sok reményt fűztek uralkodásához. Mindezek ellenére Bethlen mindvégig tudatában volt annak, hogy Isten hívta el fejedelemségre, Ő vezeti és oltalmazza életét és szolgálatát. Nem zsákmányként, hanem szolgálatként, sokszor vívódva, perlekedve, bizonytalankodva élte meg választott tisztségét. Reá is illik Szabó Magda megállapítása: „Csak a csalók és dilettánsok magabiztosak, a kiválasztott mindig érzi kiválasztottságának felelősségét.” Forrongó Erdélyben, véráztatta Európában, Bécs diplomáciai intrikái, Konstantinápoly selyemzsinórai között, feleségei és gyermekei koporsója mellett egyetlen biztos pont volt az életében: Isten, akinek szavát, a Szentírást két tucatszor olvasta végig. Tudta, hogy neki is szól a Gedeon felé hangzó isteni ígéret: „Én leszek veled.” (Bír 6, 16a) Így Pál apostol költőinek szánt kérdésére – Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – halálos ágyán nyugodtan válaszolhatott: Senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen. Hite és alázata példa lehet napjaink döntéshozói számára is.

A „magyarok Gedeonja”, Bethlen Gábor is hadvezér volt. Tizenéves korától megszokta a tábori életformát, a századforduló minden jelentősebb hazai csatájában részt vett. Saját esküvőjéről is elkésett, mert az akkori fejedelem, Bocskai István „némely várak meghódoltatását” bízta rá. Fejedelemsége alatt is megmaradt hadvezérnek, bekapcsolódott a kor legnagyobb fegyveres konfliktusába, a harmincéves háborúba, ám a 16 év alatt, amíg ő Erdély trónján ült, idegen katona nem taposta Tündérország földjét. Azért fogott fegyvert, hogy „átmenjen a Jordánon”, segítse császári fennhatóság alatt élő véreit rendi jogaik megtartásában, és biztosítsa az ott élő protestánsok szabad vallásgyakorlatát. Tekintete nem akadt meg a három részre szakított Magyarország keleti provinciájának határain, ő István király országában, egységes magyarságban gondolkodott: akkor is, amikor fegyvert fogott, akkor is, amikor béketárgyalásokat folytatott, akkor is, amikor egyházat, felekezeteket támogatott. A felekezetiség századának a fia volt, de amikor a nagybetűs Hazáról volt szó, nem rejtőzött felekezete határai mögé. Idézzük ismét Szabó Magdát: „Pázmány, a katolikus, Bethlen, a kálvinista nem liturgián és dogmatikán vitatkoztak, amely természetesen eltért itt is, ott is, hanem azt keresték, ami igazán életbevágóan fontos, a megoldást, és a célkeresztben nem hitvita állott, hanem török és osztrák csapatok, s az ingoványon átvezetendő ország.” Van-e ma magyar ügy, amely felülemelkedik a csoportérdekeken, amelyért sérelmeket félretéve tudunk küzdeni?

Gedeonról továbbá azt olvassuk, hogy „ítélte Izráelt”. A fejedelemnek, ahogy az ószövetségi bírónak is, nem kizárólag a hadakozás, az ország védelme a feladata, hanem az ország kormányzása. Ehhez pedig nem elég az éles szablya, a hadvezérnek államférfivá kell nőnie. Döntéseket kell hoznia, ítélnie kell: megkülönböztetni a jót a rossztól, kiválasztani minden feladatra a megfelelő embert, megjelölni a rövid- és hosszútávú célokat, lefegyverezni a rombolókat és a látszatépítőket, és lendületet adni az alapozó építőknek. Ehhez szükséges az az éleslátás és bölcsesség, amit csak Istentől kérhetünk és kaphatunk. Ma már legszigorúbb bírálói sem vonják kétségbe Bethlen államférfiúi mivoltát. Makkai Sándor egyetlen szóban ragadja meg lelki és politikusi arcát: Egyedül. Szellemi nagyságát nem érhette fel környezete, távlati terveit nem értették és nem értékelték, egyedül harcolt, alig volt küzdőtársa. S miközben egyedül maradt udvarában, rá kellett döbbennie, hogy népünk is egyedül van Európában, és ennek ellenére emelte a öreg kontinens politikai tényezőjévé Erdélyt. A halálos ágyánál álló Kemény János így méltatta: Hozzá hasonló magyar Mátyás királytól fogva, és István királyon kivül nem hallatott, nem is reménlhetni; úgymint ki eszes, vitéz, igen magaviselő, kegyelmes, munkában fáradhatatlan, haszontalan dolgokban idejét nem töltő, könyörgésében és az isteni szolgálatban nem külsőképen tettető, […] haragot nem tartó; nem kegyetlen és vértszomjúhozó, kinn az közönséges helyen magát nagy tekintéllyel, benn pedig házában belső szolgái közt nyájas szelídséggel magát viselő […] ez világra elterjedett emlékezetű ember vala; mindkét hatalmas császárokat is egyenlőképpen tartja vala magához és hazájához, az magyar nemzetet elhíresítette vala.

A Gedeon elhívástörténetében azt olvassuk, hogy „prófétát küldött az Úr”. A karizmatikus katonai és politikai vezetők számára fontos volt a próféták szava. Ez a szó nem volt mindig hízelgő, hiszen a próféta mondta ki Isten ítéletét, nevezte nevén a bűnt, de az ő szájával jelentette ki Isten a jövendőt is. Bethlen tudta, hogy prófétai szó nélkül nincs jövendő, ha Isten hirdetett Igéje elhallgat, elenyészik az ország is. A Básta rémuralma alatt megritkult erdélyi református lelkésztársadalmat megerősítette, a legtehetségesebb ifjakat a heidelbergi egyetemen saját költségén taníttatta, hazaérkezésükkor pedig tudásukhoz és rátermettségükhöz méltó feladatot bízott rájuk. 1622-ben megalapította a Collegium Academicumot, Erdély legszebb szülöttét (Szász Károly), amelyet idő haladtával egyetemmé szándékozott fejleszteni. Az idő mostohasága miatt a fejedelem iskolája nem nőhetett akadémiává, de kollégiumi mivoltában is több ezer erdélyi értelmiséginek lett tápláló szellemi-lelki édesanyja, lelkipásztorok, tanítók, tudósok, művészek, gazdatisztek egész sora lépett ki falai közül és küldte vissza ugyanoda testi és lelki gyermekeit. Halálának évében nemesi rangra emelte a lelkipásztorok gyermekeit, így biztosítva a református értelmiség utánpótlását.

Kolozsvár reformátussága különösen sokat köszönhet a „magyarok Gedeonjának”. A frissen alakult eklézsiának jelentős jövedelmeket adományozott, így uralkodásának második esztendejében megnyithatta kapuit az egyházközség iskolája is. Ez a tanintézet nyújt majd menedéket Bethlen halála után Szenczi Molnár Albertnek, és indítja el a tudomány útján Apáczai Csere Jánost. 1622-ben pedig az egyházközségnek ajándékozta az akkor romos Farkas utcai (egykori ferences) templomot és kolostort, ám használatba vételét már nem érte meg. Majd húsz évvel később utódja, I. Rákóczi György támogatásával állítják helyre, és kezdődik el az istentiszteleti szolgálat abban a templomban, amely ma az erdélyi reformátusság egyik jelképe. A kolostorépületet pedig birtokba vette az az iskola, ahol 1657-ben a tanárként visszatérő Apáczai Csere János tartja híres székfoglaló beszédét Az oskolák felettébb szükséges voltáról. Bethlen patrónusi tevékenységének bizonyságai azok az eredeti oklevelek, amelyek a szoboravatás után, a templom karzatán megnyitandó kiállításon láthatók.

Gedeont élete delelőjén királlyá akarták választani, de visszautasította. Hasonlóképpen cselekedett a „magyarok Gedeonja” Bethlen Gábor is. Megmaradt annak, amivé 400 évvel ezelőtt Kolozsváron választották: fejedelemnek, A fejedelemnek.

Kolozsvár és Erdély reformátussága hálával emlékezik e jeles napon a nagyságos fejedelemre. Leleplezendő szobrának alkotója Bibliát álmodott jobb kezébe: azt a Szentírást, amelyet két tucatszor végigolvasott, amely vigasz, erőforrás, zsinórmérték és reménysugár volt számára, amely sikerének és nagyságának mozgatórugója. Példája serkentsen bennünket is, és arra kérjük őt, hogy fél szemével tekintsen a templom háta mögé is és őrizze ezt a környezetet!

 

Böjte Csaba ferences szerzetes fövédnöki beszéde

Nagy-nagy szeretettel köszöntök mindenkit!

Egyházunk a hit évét ünnepli. A Mennyei Atya elküldte drága szent Fiát, hogy kezdjen párbeszédet az emberiséggel. Üljön egy asztalhoz vele. Milyen szép, hogy Jézus Krisztus hitt abban, hogy igenis az emberiség képes arra, hogy meghallja az ő szavát. Gyerekeknek szoktam mondogatni, hogy karácsony estéjén Jézus már hazafuthatott volna sírva, ha olyan lett volna, mint mi: Mennyei Atyám, ne haragudj, de ezek nem akarnak szóba állni velem! Nem hiányzok! Szegény József Názárettől Betlehemig hosszan kopogtatott minden ajtón. Nem kellünk. Tudod mit mennyei Atyám, ne tud meg. Végül egy nagy nehezen egy istállóban megszülettem, szinte letapostak ott a tehenek. A marhák bőgtek, összevegyültem szénával-szalmával, trágyával. Én nem ehhez vagyok szokva. Jézus mondhatta volna mindezt. Meg se születtem, az a mafla Heródes, amennyi katonája volt, mind rámküldte. Nem nyafog, nem hisztizik. Tudja, hogy a párbeszéddel gond van, baj van. Nem dobja be a törölközőt. Menekülni kell Egyiptomba, de az még belefér. És belefér nagycsütörtök és nagypéntek. És nem adja fel. Jézus Krisztus hisz bennünk. Mindannyiukba. Hisz abban, hogy igenis az emberiség képes a szeretet szavát megérteni, képes egy asztalhoz ülni, békében, szeretetben együtt élni. Történelmi nagyjaink ugyanezt a hitet hordozták magukban.  Erdély védőszentje, Szent László király csodálatos ember. Lengyelországból jövet a polgárháborús hangulatban vagy helyzetben lévő akkori Magyarországon minden egyes erőt képes megszólítani, egy asztalhoz ültetni. Ő a keresztény magyarokhoz is jó szóval fordul, a pogány magyarokhoz is szava van. Somogy várában templomot építtet , bencés szerzeteseket hívat, hogy: tanítsátok, neveljétek ezt a népet, békében, szeretetben együttélni. Igen, még az ellenségek felé is tud szent László király nyitott lenni. Beszterce környékére betörnek a kunok és olyan szép, hogy Szent László legyőzi őket. De a csata után, amikor a katonái kezdik levagdosni a legyőzött ellenséget, sírva kérte, hogy ne bántsák. Hívunk papokat, tanítsák őket. Elég nagy ez a Kárpát-medence, van itt hely. Együtt építsük békében az országot, és háborúban együtt védjük meg. Igen, integrálni, befogadni, egy asztalhoz ülni. Bethlen Gábort ezért tisztelem olyan nagyra. Mert képes elmenni Mohács, Buda eleste után a kanizsai pasához, a temesvári pasához. Képesek elmenni együtt Isztambulba, magával a szultánnal leülni, beszélgetni. Volt egy nagyon mély seb, de hogyan tovább? Oldjuk meg! ebből a párbeszédből született az, hogy 400 évvel ezelőtt fejedelem lehetett ez az ember. Olvastam az életrajzát és leírja, hogy 4-5 hadsereg tombolt itt Erdély területén, amikor ő fejedelemmé lett. Félelmetes ellenségeskedés volt. Szépen szerre mindenik csoporttal leül. Párbeszédet kezd a szászokkal is, visszaadja nekik Nagyszebent. Országgyűlést akar tartani Segesváron. Nem akarják. Annyi baj legyen. Majd csak megnyugodnak. Medgyesen megvan a gyűlés és utána szépen évek telnek el. Ezek a feszültségek megoldódnak, egy asztalhoz tudnak ülni. Erdély kivirágzása pont ebből a párbeszédből fakad. Attól lett Erdély tündérkert, azért lett aranykora. Mert ez az ember a székelyekkel le tud ülni, katolikusokkal le tud ülni. A Szentírást Pázmány Péterrel együtt tudták kiadni. Együtt adták a nép kezébe, hogy mindenki olvassa. Isten igéje jusson el mindenkihez. Kiegyezés, párbeszéd.

Ha megnézzük Kolozsvár szebb épületeit, ezek mind a kiegyezés után születtek. Erdélyben nagy menetelésre készülünk, készülnek az emberek. 1857-ben az esztergomi hercegprímás Máriacellbe vezette a magyarokat. Több tízezer ember főpásztorral az élen , mezítláb, kereszttel elmentek Bécsen túl Máriacellbe. Korabeli leírások szerint az egyszerű osztrák falvak lakói odamentek és sorfalat álltak a zarándok magyarok előtt. Maga a rendőrök díszsorfalat álltak. Ferenc József pár napra rá behívta a belügyminiszterét, kirúgta és utána elindult a kiegyezés. 1867-re mindaz, amit a forradalom maga elé tűzött nagyjából minden, törvény szintre emelkedett. Mert a párbeszédnek életet fakasztó ereje van. Nemcsak az épületek épültek meg a kiegyezés után, hanem Kodály, Bartók, József Attila, Ady, népünk nagyjai ebből a párbeszédből fakadtak. Igen, azt gondolom, érdemes Bethlen Gábor zászlaját magasba emelni. Érdemes szobrot állítanunk ennek a nagy embernek. Tanuljunk tőle! Higgyünk abban, hogy a párbeszéd mindent megold. Én azt hiszem, hogy nemcsak Erdélyben, egész Kárpát-medencében, ha nem tudjuk egymás kezét megfogni, akkor fiataljaink kiáramlását ebből a térségből, az anyagi leépülést nem tudjuk megoldani. Együtt, közösen csak!

A Jóisten szeret bennünket! Biztos, hogy Ő is ezt az utat szeretné járni. Higgyünk abban, hogy érdemes kibontani ezt a zászlót, érdemes elindulni alatta! A párbeszédnek biztos a mi időnkben is lesznek nehézségei, de én ezzel a hittel jöttem ide, és ezzel a hittel adom áldásomat erre a szoborra.

Isten legyen Önökkel!

Balog Zoltán miniszter (emmi, Magyarország) szoboravató beszéde

Tisztelt ünneplő kolozsváriak, erdélyiek, Partiumból jöttek, Magyarországról jöttek!

Azért jöttem ide Budapestről, hogy együtt ünnepeljük Bethlen Gábort és Bethlen Gábor üzenetét. Bethlen Gábor üzenete számunkra ma az, hogy mégis lehet.

Ezt üzeni nekünk Bethlen Gábor élete, ahogy számos magyar államférfi, tudós, művész és egyházi vezető élete is ezt üzeni: mégis lehet. Ezt üzeni 1956. október 23.-a is, amelyre a mai napon ugyancsak emlékezünk és nekünk magyaroknak még itt is ezt üzeni 1989 is: mégis lehet. Mégis lehet kivívni a szabadságot, mégis lehet küzdeni érte, és aztán ha to­vább­me­gyünk, akkor mégis lehet és talán még fontosabb, hogy mégis érdemes. Mégis érdemes is­ko­lákat alapítani, mégis érdemes fejleszteni a gazdaságot, mégis érdemes áldozni a kultúráért. Érdemes.

Érdemes a tanulni vágyó jobbágyfiúk oktatását nem akadályozni, külföldi egyetemekre küldeni tanulni a fiatalokat. Főiskolát alapítani Gyulafehérváron, nyomdát, fejedelmi könyv­tá­rat, újjáépíteni a gyulafehérvári palotát, és még arra is jutott ideje, hogy a városban vízvezeték hálózatot hozzon létre, mert mégis lehet és mégis érdemes. Akkor is lehet, hogy is szokták mondani a politikusok, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek. Akkor is lehet – hányszor volt ez igaz a magyarságra –, ha két pogány között kell harcolni egy hazáért. Akkor is lehet, ha erős a belső viszály. Akkor is lehet, ha nem csak előttünk van ellenség, hanem a hátunk mögött is. Mégis lehet és mégis érdemes. Egyetlen egy feltétel van: el kell vállalni azt, ami a mi feladatunk. El kell vállalni azt, ami ránk van szabva. Egy idézetet olvasok: „ma olyanok va­gyunk, mint a széttört tükör cserepei. Nem is tudni, hol a régi nemesi magyar haza. Mint a levágott szárnyú fogoly fiókák, foglyok vagyunk. Fogunk-e még valaha kezet fogni tudni? Minden magyarok, akik széjjel vagyunk vágva karddal. Fogunk-e? Jönne valaki, aki valaha valamiképp összeforrasztja a magyar szíveket, és egész edényt csinál a cserepekből?” Tette fel a kérdéseket Móricz Zsigmond az egyetemes kultúra talán egyik legnagyobb magyar re­gé­nyé­ben az Erdély trilógiában. Mégis lehet. Ma, ahogy itt állunk a kolozsvári alsóvárosi református templom kertjében Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. év­for­du­lóján – a nagy fejedelem bronzszobra mellett, néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt –, bízzunk abban, tudjuk, hogy mégis lehet, hogy mégis érdemes.

Bízzunk abban, tudjuk, hogy képesek vagyunk, hogy képesek vagyunk arra, amire ren­deltettünk. És ennek a képességnek, ennek a lehetségességnek egyetlen egy kulcsa van, hogy tudjuk, hogy felismerjük, hogy tartozunk. Hogy mi a mi életünkkel, munkánkkal tartozunk. Tartozunk ennek a népnek. Tartozunk a családunknak. Tartozunk a jövőnknek. Tartozunk azoknak a fiataloknak, akik itt most mögöttem állnak, és olyan gyönyörűen énekeltek. Már csak legalábbis nekik is tartozunk azzal először is, hogy elmondjuk, hogy ki volt Bethlen Gá­bor, és aztán elmondjuk, hogy milyen volt az a 400 év Bethlen Gábor fejedelemmé választása után, és akkor talán majd együtt el tudjuk mondani egymásnak, hogy milyennek akarjuk a következő 100 vagy 400 évet, amit az Úristen nekünk rendelt. Tartozunk. Tartozunk ezzel egymásnak. És hát persze tartozunk önmagunknak is, hogy ha magunkat emberséges ember­nek tekintjük, akkor valamikor az életünk során csak eljutunk odáig, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és megkérdezzük, hogy mi a dolgunk a világban. És amikor felismerjük, hogy mi a dolgunk, akkor utánamegyünk annak és megcselekedjük. Nagyon egyszerű, mégis na­gyon nagy titok. Ezt a titkot ismerte Bethlen Gábor, azért mert, ahogy püspök úr mondta tudta, hogy legfőképpen leginkább neki tartozik, a Mindenható Istennek tartozik azzal, amit tesz. Az összetartozás erénye, mint láttuk, az elmúlt évszázadok során törékeny anyagból ké­szült. Viszont Péterfy László művész úr Székelyföldről származó szobrászművész egészala­kos alkotása már kemény anyagból készült, bronzból öntötték. Hányszor olvassuk azt, hogy a nagy csatákban a füsttől és a portól sokszor semmit sem látnak a katonák. Mi is így vagyunk néha, elég gyakran talán nem csak Budapesten, hanem Kolozsváron is, Marosvásárhelyen is, hogy a többi várost ne is említsem, sokszor a portól, a füsttől, alig látjuk azt, amit látnunk kellene, hogy merre van a jövő.         Bethlen Gábor szobra itt magasodik, és azt üzeni nekünk, hogy mégis lehet, mégis érdemes. Arra érdemes menni, amerre együtt tudunk menni. Amikor Móricz Zsigmond a trianoni trauma után, nekifogott az Erdély Trilógia megalkotásának, akkor Bethlen alakja lebegett a szeme előtt. Ezt írja a készülődésről: „Debrecenből úgy hoz­tam magammal Bethlen alakját, ahogy református papjaink prédikálták őt iskolai ün­ne­pé­lye­ken.” Bethlent kikristályosodott hazafiság, vallásosság jellemzi. Ízig-vérig magyar minden célkitűzésében. Mennyire megáldana minket a Jóisten, ha a mi ünnepségeinkből annyit tovább lehetne vinni, amit Móricz Zsigmond továbbvitt a maga tanulásából. Amikor 1979 vé­gén – nem voltak azok könnyű évek Magyarországon sem – nem beszélve arról, hogy itt mi­lyen nehéz évek voltak, amikor a nagy fejedelem születésének közelgő 400. illetve halálának 350. évfordulója alkalmából hatvanöt jeles hazai közéleti személyiség elhatározta a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozását. Ez számunkra akkor afféle előszele volt a rendszerváltásnak, a rendszerváltoztatásnak. A Bethlen emlékére kezdeményezett alapítvány az elcsatolt területe­ken élő magyarok az emberi, nemzetiségi jogaikban korlátozott nemzettársainkon akart segí­teni. Az akkori értelmiség által létrehívott magánalapítvány – a kommunista vezetés ellenzése közepette –, hatéves küzdelemmel vívta ki működésének hivatalos jóváhagyását. Az alapító okiratban rögzített célok az elmúlt évtizedekben semmit sem változtak. 1979-ben írták őket: „égető teendőink természete bethleni munkát kíván, olyan tehetséget, hűséget, szívósságot, bölcsességet, amilyenek ő Erdélyt oltalmas várrá a benne élőt nemzetiségek és felekezetek otthonává építette. Azokat a vállalkozásokat óhajtjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és azokon túl, amelyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, amelyek e térség népeinek megbékélését segítik elő.” Az elmúlt évtizedekben több, mint 50 országban, több, mint 300 személyiséget és intéz­ményt tüntettek ki, magyarokat és a magyarok barátait. Ez is kötelezte őket, hogy fejede­lem­mé választásának 400. évfordulóján méltó módon emlékezzenek névadójukra. Bethlen Gá­bor er­délyi fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében meghirdették 2013-ban a Beth­len Gábor emlékévet. Amikor Móricz regényében Bethlen és történetírója Bocatius beszélget, ezt mondja a nagy fejedelem: „A história nem arra való , hogy az ember éppen csak meg­es­mer­je, mi volt és hogyan, hanem arra való, hogy ami egyszer már megtörtént, ta­nul­ságul le­gyen.” Mégis lehet, mégis érdemes, ez legyen tanulságul, ezt ismerte fel a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma, amikor meghirdette az emlékévet. Emlékezni akart a névadóra és azokra is, akik az alapítványt 33 éve létrehozták. Köszönet nekik érte. A szervezőmunka zö­mét vállalóknak, Bakos Istvánnak az ügyvivő kurátornak, és köszönjük az emlékév fő­véd­nö­keinek: Kató Bélának, Böjte Csabának és Lezsák Sándornak. De természetesen ma sokak­nak mondhatunk köszönetet, hiszen ez a szobor, ahogy az hozzánk illik, közadakozásból épült. Magánszemélyek, polgári személyek segítségével az adományok összege meghaladta az 5,4 millió magyar forintot. Ez a nemzeti szolidaritás nagyszerű teljesítménye és még a Máltai Szeretetszolgálat is hozzájárult azzal, hogy ezt a 220 centiméteres szobrot elhozta Vi­seg­rádról ide Kolozsvárra. Örülök, hogy mi is támogathattuk ezt. És végül még egy Móricz idézet az Erdély Trilógiából: „Mit tudsz te arról, mi volt az én álmom: a szabad és független Erdély, amely mint egy vár áll a világ közepén, körös-körül sík országok, és közepén a büszke vár, az erdélyi magyarok belsejében, a magyar fajtának boldog tündérkertje.” Ebben az inga­tag tün­dér­kertben áll a szobor, legyen igazodási pont, ahogyan Bethlen Gábor igazodási pont és üzen­je nekünk azt, hogy mégis lehet, mégis érdemes. És ha mégis lehet, és mégis érdemes, akkor kezdjük el, tegyük és vigyük véghez. Kitartással.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés Alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma elnökének beszéde

Tisztelt egybegyűltek, kedves Kolozsvár!

Akár a jelenvalóság történelmi metaforája lehetne, hogy a négy évszázaddal ezelőtt október 23-án e kincses városban fejedelemmé választott protestáns Bethlen Gábor életéről és Erdély aranykoráról szóló Kárpát-medencei vetélkedőt a lakiteleki Népfőiskolán a felvidéki érsekújvári a katolikus Pázmány Péter Gimnázium diákjai nyerték meg. Őket a budapesti Szent Imre Gimnázium csapatai követték. Köszöntöm őket itt a sokaságban szeretettel és tisztelettel. De nyertesek mindazok, akiket a mai jeles évforduló közelebb hoz Bethlen Gábor történelmet formázó életművéhez. Mert vannak kivételes életművek, melyek évszázadokon át élnek a nemzet emlékezetében és nem halványulnak. Vannak a történelemnek korszakai, amikor éles fényben jelennek meg újra a nemzet előtt, mint követendő, mint normaadó példázat és vannak ezek között különös értékek között politikusi és államférfiúi alkotások hiteles egyéniségek országot, nemzetet, államot építő és gazdagító teljesítményekkel. Így jelenik meg szemeink előtt aranyló fényben a történelem ködén át Erdély aranykora három nagy fejedelme: Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György nevét idézve.

Bethlen Gábornak most nem csak a nevét idézzük, de a szobor által megidézzük alakját is. Péterfy László szobrászművész egy komoly megfontolt és egyúttal elszánt férfi emberalakját állította elénk, mert Bethlen Gábor valóban ilyen lehetett. Életműve ezt bizonyítja. Komoly volt gondolkodóként és Erdélyt irányító fejedelemként. Megfontolt uralkodó volt, aki inkább számolt és szervezett, mint álmodott. Bár előtte is tündérország képe lebegett, de nem kergette az álmot, hanem a célhoz igazította a cselekvést, a döntéseket. Kiszámolta, hány lóra, mennyi fegyverre van szüksége ahhoz, hogy Bocskai útján elindulhasson a magyar függetlenség kivívására a Habsburg uralommal szemben. A realitásokkal számolt akkor is, amikor Erdély gazdaságát akarta fellendíteni, hogy legyen miből költekezni a függetlenségi háborúra, amint akkor is számolt, amikor a török szultán támogatását nyerte meg fejedelemmé választásához majd politikájához. Bethlen Gábor megfontoltan minden tényezővel számolva, de annál elszántabban tört az általa mindenek felett szolgálni érdemes cél iránt. Igaz eszközeiben nem a mindennapi ember erkölcsi normái szerint válogatott, de a fejedelem népe iránti erkölcse és elkötelezettsége szerint. Ebben a korszakban csak így vállalhatott sikeres politikussá, így vállalhatott az akkori Európában kiemelkedő, más uralkodók előtt is tiszteletreméltó államférfiúvá. Tudott és mert dönteni, de nem bocsátkozott fölösleges kalandokba. Levelezésben állt csaknem minden számottevő európai tényezővel, így alakította külpolitikáját. Székely ember volt, aki az egyetemes magyarság ügyét vállalta. Ugyanakkor békére és megegyezésre törekedett más nemzetiségekkel az ésszerűség és a tisztelet elemi normái szerint.            Református, keresztény fejedelem volt az apostoli hitvallás és a vallási türelem jegyében. Vitatkozott a katolicizmus szellemi fejedelmével, Pázmány Péterrel, de mindketten a magyarság megmaradását tartották elsősorban szem előtt. A katolikus Pázmány Péter írja a protestáns Bethlen Gábor katonai táborában lévő felső-magyarországi rendeknek 1626. október 22-én Pozsonyból: „Mert ha nekünk nem fáj saját nemzetünknek fogyása, romlása, nem tudom, kinek fájhat.” Igen, ebben a mondatban is fölsejlik a nemzeti összefogás történelmi igénye. Bethlen Gábor életműve azonban nemcsak a függetlenségi harc, nemcsak a gazdasági fellendülés eredményeiben mérhető. Nagyot alkotott éppen megmaradásunk érdekében. A művelődés ügyében is; kétség sem fér hozzá, hogy e tekintetben legfontosabb döntése a Gyulafehérvári Kollégium alapítása és évszázadokra való gazdasági megalapozása. Ez a kollégium a magyar értelmiség nevelésének és képzésének korát messze megelőző intézménye lett. Ösztöndíjasai az akkori élvonalbeli európai intézményekben is tanultak, szereztek és hoztak haza tudást, tapasztalatot. A kollégium nevét beírta a magyar történelem és művelődéstörténet nagykönyvébe. És miközben a magyar szellemi vezetőréteg minőségi és erkölcsi normáit alapozta meg a kollégiummal, ne feledjük, hogy Erdély románjainak is ő adott anyanyelvükön Bibliát.

Most itt Bethlen Gábor fejedelem szobra előtt állva, fejedelemmé választásának 400. évfordulóját ünnepelve, tűnődhetünk azon, hogy századunk toleranciát, jogot, demokráciát hirdető politikai szónoklatai, hogyan viszonyulnak a 400 esztendővel korábban fejedelmi trónt foglaló majd királlyá választott Bethlen Gábor tetteihez. Ha lenne ennek a századnak emberi arca, talán el is pirulna az összehasonlítástól, és századunk politikusai Európa szerte a szégyentől pirulhatnának.     Mi azonban legyünk büszkék rá, hogy voltak nagy személyiségeink, voltak magyar államférfiak, akik többek között nemzetiségi és vallási türelemből példát tudtak és tudnának ma is adni Európa különböző nemzeteinek, politikusainak. Nekünk pedig ma is korparancs Bethlen Gábor józan cselekvésre ösztönző történelmi üzenete, ami így hangzik: „nem mindig lehet megtenni azt, amit kell; de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Igen,  ha kell és a gyűlöletkeltő, a békétlenséget provokálók ellen igenis kell, akár Békemenettel, amely  ezekben a percekben százezres tömegben az Andrássy úton vonul végig méltósággal. És igen, ha kell, mert erősen kell, október 27-én a székelyek nagy menetelésével a Székelyföldért, az autonómiáért, hogy végre vegye tudomásul Európa a magyarság jogos szabadság igényét, amit nemzetünk 1848-49-ben és 1956-ban vérrel szentesített.

Tisztelt egybegyűltek, kedves Kolozsvár! Végezetül a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében ezúttal is köszönöm, köszönjük mindazoknak, akik erkölcsi támogatásukkal, adományukkal szervező munkájukkal járultak hozzá a mai szoborállító ünnephez. Köszönöm Kató Béla püspök úr és Böjte Csaba ferences atya munkáját, védnöki oltalmukat. Külön kiemelem és köszönöm Bakos Istvánnak a Bethlen Gábor Alapítvány kurátorának kezdeményező gondolatát, rendíthetetlen hitét és áldozatos küzdelmét. Nélküle e szobornak csak kicsinyített mása volna.

A szobor alkotója Péterfy László Székelyföldön született Nyárádselyén. Makovecz Imre épületeihez tervezett szobrokat: csodaszarvast, az életfát, a magvetőt. Köztéren áll Kós Károly, Szent István és Szent Borbála szobra. És beszédes emlékművei a politikai áldozatoknak adnak erkölcsi elégtételt. Kedves Kolozsvár, kérlek, fogadd történelmi türelemmel és bizalommal, egykori fejedelmed az Erdély aranykorát megteremtő Bethlen Gábor bronzszobrát Péterfy László szobrászművész közadakozásból készült alkotását. Álljon itt ez a szobor – önértékeinkre is emlékeztető öntudatunkat is erősítve – az idők végeztéig. Köszönöm megértő figyelmüket.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere

Tisztelt szoborállítók, tisztelt egybegyűltek!

Ha valamikor is rám azt a feladatot bíznák, hogy egy erdélyi politikatudományi intézet elnevezésére tegyek javaslatot, akkor bár az erdélyi magyar közéleti személyiségek, gondolkodók kecsegtetően széles palettájáról választhatnék, mégis habozás nélkül Bethlen Gábor nevét javasolnám. Egyszerűen csak azért, mert Bethlen Gábor fejedelem az, aki számomra – és hiszem hogy még sokak számára – Erdély létokát és létjogát, történelmi távlatból nézve legbölcsebben határozta meg.

A Bethlen Gábori „Erdélyi Tündérkert” túlzás nélkül világpolitikai tényező volt. A Bethlen Gábori transzilvanizmus túllép az önmagát féltő, öncélú erdélyi függetlenségi törekvéseken, sajátos gazdasági és szellemi erejét nemzetfenntartó, a magyarságot összekovácsoló tényezővé igyekszik változtatni.

Egy szétzilált, irigységgel és széthúzással teli országot alig másfél évtized alatt átalakítani összetartó, közös céljait felismerő és azokért küzdő társadalommá csakis kiváló politikai és diplomáciai érzékkel, erős akarattal és hittel lehet.

Bethlen Gábor az,

aki az egymásnak feszülő nyugat és kelet frontvonalán, a világ sorsa felett uralkodni igyekvő impériumokkal meghatározó politikai és katonai kapcsolatokat épített,

aki a magyar kézművesség, az erdélyi bányakincsek kiaknázása és a kereskedelem fellendítése által a térség önerejét és életrevalóságát növelte,

aki a külföldi egyetemekre jutatott erdélyi diákok bőkezű mecénásaként és a Gyulafehérváron alapított kollégiumában tanító külföldi professzorok tevékenysége folytán uralkodói udvara az európai szellemi életnek valóságos, cselekvő részesévé, az ország tudományos és művészeti életének fellegvárává vált.

Bethlen Gábor fejedelmünk életét és munkásságát, 1613-tól napjainkig, több mint 850 könyvben, cikkben igyekezett az utókor megvilágítani, személyiségének gazdagságát, szellemiségének tanulságait átörökíteni.

A mai különleges nap, melyen a világ magyarsága az 1956-os forradalomra emlékezve is gyülekezik, gazdagságunkra utal, hisz azt mutatja, hogy nekünk ennél is valamivel több jut: 2013 október 23-a bennünket, Bethlen Gábor a kolozsvári országgyűlés általi fejedelemmé választásának 400. évfordulójára is emlékeztet.

A „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – erdélyi hitvallásának tanúságtevőjeként, Bethlen Gábor szobra talán nem véletlenül talál ma befogadóra itt, a kolozsvári Kétágú templom kertjében, egy kicsit kint, egy kicsit bent is – de mindenképpen jó helyen ahhoz, hogy bennünket, 21. századi közéleti szereplőket, közösségi képviselet ellátására vállalkozókat felvigyázzon és hagyatékának megőrzésére buzdítson.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökének beszéde

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Meghatódottan állok Önök előtt, annak a templomnak a kertjében, annak a templomnak a tornyai alatt, amelyben egykor megkereszteltek. Sokadmagammal ebben a templomkertben játszódtuk végig a gyermekkorunkat, és itt is konfirmáltam, ahol ma Bethlen Gábor fejedelmünk szobrát avatjuk, s adjuk át az utókornak. Felhívnám mindannyiuk figyelmét, hogy egy leleplezés nem csak arról szól, hogy amikor szoborról lehull a fehér vászon, megvizsgáljuk az eredményt, véleményt mondunk, dicsérjük az alkotót és a művét. Ennél sokkal többről szól egy kiemelkedő történelmi személyiség szobrának leleplezése. Arról is szól, hogy magunkat leplezzük le előtte. Amint lehull a lepel, Ő is vissza fog nézni ránk, emberekre, az itt ünneplő tisztelt gyülekezetre. Ugyanakkor felfedjük előtte a szűkebb és tágabb környezetünket is, a mai Kolozsvárt és Erdélyt –amely az ő hazája volt, amely az ő vezetése alatt élte évszázadokkal korábban az aranykorát. Úgy gondolom, hogy ez a szembesülés mindannyiunk számára felelősség, és őszinte önvizsgálatra ösztönöz. A történelmi lelkiismeretünkkel fogunk nemsokára szembe nézni, és bízom benne, hogy állni tudjuk majd a tekintetét. És ha már itt tartunk, akkor Kató Béla Püspök úr záró mondatát folytatnám. Ő arra kérte az Istent, hogy ne csak megáldja a szobrot és a közösséget, hanem nézzen a templom háta mögé is. Képzeletben erre kérem én is Bethlen Gábort, hogy amikor lehull a lepel, nézzen körül a templomunk körül. Ugyanúgy, ahogy az érmének van két oldala, ugyanúgy, ahogy a ruhának van színe és fonákja, ugyanúgy a Kétágú templomnak is van déli és északi oldala. Mi most itt állunk a déli, azaz a napos oldalán. Építünk – az Ő tanítása szerint, szobrot emelünk Neki, a mindenkori Erdély egyik legkiemelkedőbb történelmi személyiségének. Ugyanakkor a Kétágú templomunknak van egy északi, egy árnyékos oldala is odaát, amelyen ugyancsak építenek. Úgy építenek, hogy rombolnak is egyben, még jobban besötétítve a templom az amúgy is árnyékos északi oldalát.

Tisztelt ünneplő gyülekezet!

A Horváth Anna alpolgármester asszony által idézett mondat, mely szerint „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – mindannyiunkat kötelez! A nagy fejedelem szobrának leleplezése, és az ezzel egyidejű kölcsönös szembenézés akkor lehet igazán őszinte, ha a Bethlen Gábori jelmondatot is a magunkévá tesszük. Hiszem, hogy ezen a jelmondaton múlik az erdélyi magyarságunk jövője, de Kolozsvár, s azon belül a templom háta mögött zajló építkezésnek álcázott rombolás sorsa egyaránt.

Azt kívánom mindannyiunknak, hogy így legyen!

Köszönöm, hogy itt lehettem!

ADOMÁNYLEVÉL

felolvasta Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora

 „…mi minden erőt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni,

hanem együvé fogni kívánunk.”

 

A Bethlen Gábor Alapítvány – névadója erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján –, egészalakos szobor fölállítását kezdeményezte Böjte Csaba, Kató Béla és Lezsák Sándor fővédnökségével.

Az Alapítvány Kuratóriuma Bethlen Gábor bronzszobrát, a Székelyföldről származó Péterfy László szobrászművész alkotását, a mai napon az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozza.

Örvendünk, hogy Alapítványunknak a Nagy Fejedelem tiszteletére – jórészt közadakozásból – készítetett emlékjelét nemzeti ünnepünkön, a kolozsvári Alsóvárosi Református templom bejárati kertjében adhatjuk át örök megőrzésre: a magyar nemzet, Erdély és Kolozsvár helyi képviselőinek; a Kétágú templom híveinek.

Soli Deo gloria!

Kolozsvár, 2013. október 23-án

adományozó: Lezsák Sándor (BGA kuratóriuma elnöke) sk.

átvevő: Kató Béla (az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke) sk.

hitelesítők: Böjte Csaba (OFM, fővédnök) sk., Adorjáni László (a templom lelkésze) sk., Bakos István (a BGA ügyvivő kurátora) sk.

Ezután leleplezték, s az erdélyi történelmi egyházak püspökei (katolikus, lutheránus, református, unitárius) megszentelték, illetve megáldották a Bethlen Gábor szobrot.