2021. november 4-én, 91 éves korában elhunyt Király Károly, az erdélyi magyar kisebbség meghatározó politikusa, aki az elsők között állt ki Ceaușescu román diktátor magyarellenes politikája ellen. Levelei nemcsak az erdélyi magyarságnak adtak erőt, de az anyaország és a nyugati világ figyelmét is ráirányították az élet-halál harcát vívó nemzetrész sorskérdéseire. Alapítványunk 1987-ben Bethlen Gábor-díjjal ismerte el munkásságát. Az alábbiakban Lezsák Sándor, a BGA kuratóriumának elnöke visszaemlékezését közöljük a Himnusz kívülről, belülről című interjúkötetből és a Magyar Hírlap november 8-i számából.

Király Károly 1987-ben. Forrás: BGA

1978-ban történt. (…) A Luceafarul akkoriban gyalázatos írással támadta Illyés Gyulát. A szerkesztőségben ezt számonkértem, felháborítónak tartottam azokat a mondatokat, amelyeket ők leírtak. Hűvös és feszült volt a hangulat, rosszkedvűen jöttem el tőlük, és az utcán már tapasztaltam, hogy követnek, jönnek utánam. A tolmácsnő mindenhova velem akart jönni, mondván, hivatalos úton vagyunk. A szállodánál sikerült leráznom, így nyugodt körülmények között több barátommal is találkozhattam, Müller Ferivel például.

A román fővárosból Nagyszebenbe utaztunk, ahol már az érkezésnél zavaró körülményeket tapasztaltam. Vittek ide-oda, de „zártak”, nem oldódtak föl előttem. Pedig érdekelt, milyen körülmények között élnek a németek kisebbségben, és a feladatom is velük kapcsolatos volt, hiszen verseket akartam fordítani németből magyarra.

Marosvásárhely következett. Ebben az időben zajlott a Király Károly-ügy. Ő korábban Kovászna megye első titkára volt, de szembefordult a Ceaușescu-rezsimmel, és lemondott párttisztségeiről. Nagyon kritikus, kemény leveleket intézett a román pártvezetőséghez és a világ közvéleményéhez az erdélyi magyarokat ért jogtiprások miatt. Kényszerlakhelyre száműzték, majd „kegyelemből” egy parkettagyár igazgatójának nevezték ki. Gálfalvi Gyurkától megtudtam, Király Károly este ott lesz a színházban. Csoóri Sándortól, Kiss Ferenctől üzenetet és kérdéseket vittem neki – természetesen fejben. Gyurka megígérte, hogy összehoz minket az Énekes madár szünetében.

Itt jegyzem meg, hogy romániai tartózkodásomról naplót vezettem. Bukarestben, a Nemzeti Múzeumban megnéztem a Ceaușescu-kiállítást. Írtam is arról, hogy milyennek látom a diktatúrát, a személyi kultuszt, és ez a későbbiekben fontos lesz, ugyanis naplóbéli bejegyzéseim többségét csak én tudtam megfejteni. Király Károllyal megegyeztünk, hogy az előadás végén találkozunk, elmegyünk sétálni, hogy beszélgetni tudjunk. Gálfalvi Gyurkáék haza is mentek, mert kínos helyzetbe kerülhettek volna. Milicisták jártak párban a város utcáin. Fenyegetett állapot volt, azt próbálták érzékeltetni Ceausescuék, hogy itt magyar lázadás készül, és Király Károly tulajdonképpen jelt ad ezzel az európai jogvédő politikusoknak, intézményeknek.

Elindultunk. Előttünk két járőr haladt, egyikük oldalán gépfegyver lógott. Mögöttük Király Károly és én, utánunk a felesége és egy barátjuk, őket pedig megint egy járőrpáros követte, szintén gépfegyverrel… Nagyot sétáltunk a Fő téren, fel és alá, több mint fél órát. Mivel mindent megtudtam, amit akartam, és mindent átadtam, amit kellett, elköszöntem.

Úgy döntöttem, felmegyek Gálfalvi Gyuriékhoz. Beálltam a taximegállóba. Abban a pillanatban, szinte megrendelésre, meg is jelent egy kocsi. Beszálltam, egy közeli utca nevét mondtam be. Amikor odaértünk, fizettem, kiszálltam, de észrevettem, hogy jön utánunk egy másik autó. Elindultam az ellenkező irányba, vélhetően a szekusok gyalog követtek. Nem volt nagy helyismeretem, de sikerült megtévesztenem őket. Füttyögést, kiabálást, trappolást hallottam. Közben célhoz értem, és azt hittem, sikerült leráznom őket.

Király Károly és Lezsák Sándor 2015-ben.