Király Tibor halálára

Életének 102. évében, 2021. december 28-án elhunyt Király Tibor jogászprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia legidősebb tagja.

Király Tibor professzor, Széchenyi-díjas jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, rektorhelyettese volt. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar egykori dékánja hét évtizedes, kivételesen gazdag életútja során a jogtudomány, különösen a büntetőjog területén ért el kimagasló eredményeket, példaértékű volt oktatói pályafutása, valamint jelentős kodifikációs, publikációs és tudományszervező tevékenysége.

Király Tibor 1920. július 11-én született a felvidéki Málca községben, Zemplén megye nagymihályi járásában, egy négygyermekes lelkészcsalád harmadik gyermekeként. Középiskoláit Eperjesen végezte, jogi egyetemi tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán kezdte, ahol 1943-ban szerzett diplomát, majd a kitelepítés elől testvéreivel menekülve, már Magyarországon a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán szerzett másoddiplomát 1948-ban. Pályafutását gyakorló jogászként kezdte, 1951-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jog-és Államtudományi Kara büntetőjogi és eljárásjogi tanszékének oktatója lett, 1962-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, 1971-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1961-ben a kar dékánjává választották, amely tisztséget 1967-ig töltött be, ekkor lett az egyetem rektorhelyettese három évre. 1971-ben a Művelődésügyi Minisztérium felsőoktatás-politikai főosztályvezetőjévé nevezték ki, ezt a tisztséget 1974-ig töltötte be. Két évvel később négy évre ismét az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának dékánja volt. 1990-ben professor emeritusi címet kapott.

1959-ben védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. Tagja lett az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának. 1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta. 1988-ban a tudományos köztestület megbízott főtitkár-helyettesévé nevezték ki, amely pozíciót 1990-ig viselt. 1993 és 1996 között pedig az MTA elnökségének tagja volt. 2011-ben Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Akadémiai Aranyérem kitüntetésben részesített.

Akadémiai munkája mellett 1991-ben a Magyar Jogászegyesület elnökévé választották, 1995-ben pedig a szervezet tiszteletbeli elnöke lett. 1984 és 1999 között a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (Association Internationale de Droit Pénal) magyar nemzeti csoportjának elnöke, 1984 és 1994 között pedig a társaság igazgatótanácsának volt tagja. Tagja továbbá az Acta Juridica és az Állam- és Jogtudomány akadémiai jogi szakfolyóiratok szerkesztőbizottságának. Tagja volt a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottságnak.

Részt vett az 1993-as felsőoktatási és 1998-as büntetőeljárási törvény kodifikációs előkészületeiben. Hitvallását az 1957-58 Védelem és a védő a büntetőügyekben című kandidátusi dolgozatában fogalmazta meg, amely később könyvként is megjelent, melyben 1956 áldozataiért, hőseiért, és védőik jogaiért tört lándzsát. 1956 őszén látogathatta meg először szüleit, akik a határ túloldalán maradtak – házasságkötése után feleségével, dr. Roland Juliannával közösen –, így a magyar forradalom híre pár nap késéssel jutott el hozzájuk a faluba, ahol édesapja volt a lelkész. Hazatérni így csak a forradalom leverése után tudtak. A fiatal jogtudósban az elfojtott szolidaritás és a tétlen, kirekesztett állapot is munkálhatott, amikor – az 1956-os perekben a védelem fontos támpontjaként szolgáló – emlékezetes, fent említett művét megírta.

1965-ben Akadémiai Díjban részesült, 1980-ban Apáczai Csere János-díjat kapott. 1991-ben Széchenyi-díjban, 1992-ben pedig Szent-Györgyi Albert-díjban részesült. 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. Király Tibor professzor pályafutása során a jogtudomány, különösen a bűnügyi tudományok területén elért kimagasló eredményei elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta 2020. március 15-én. Több egyetem, így az ELTE és a Miskolci Egyetem is díszdoktorává választotta.

Halála pótolhatatlan veszteség a magyar jogásztársadalom, a magyar tudós közösség számára, de az egyetemes magyar kultúrának is.

Hiszen Király tanár úr nemcsak egy kivételes jogászi- tudós-tanári pályafutást tudhatott magáénak, de a magyarság szolgálatában is kiemelkedő szerepet játszott. Kezdetektől támogatója, aktív közreműködője volt a Bethlen Gábor Alapítványnak. Közéleti szerepvállalásának legnagyobb próbatétele bizonyára a Bethlen Gábor Alapítvány törvényesítése volt, amely öt évig tartó szakmai-politikai küzdelem nyomán sikerült. Ebben az idegőrlő türelemjátékban kezdetben Kiss Ferenc, Csoóri Sándor, Illyés Gyula, majd később főleg Király Tibor, Für Lajos és a Nagy Gáspár vezette titkárság tagjai vettek részt. Elsők között csatlakozott az alapítvány létrehozóihoz, a hivatalos elismertetésért vívott fél évtizedes küzdelem egyik meghatározó szereplője, a jogi megoldások és dokumentumok egyik szülőatyja, s az első Kuratórium tagja volt.

Már 1982. május 5-én – a Kárpátia étterem különtermében, az alapítvány félszáz indítványozója részvételével tartott tanácskozáson az egyetlen aláíró jogtudós ő volt, így az alapítók őt kérték fel a pártközpont, illetve a minisztérium vezetői által vitatott kérdések jogi tisztázására. Az ő tanácsára történt, hogy az Alapítvány négy alapítója: Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Németh Lászlóné és Kodály Zoltánné 1982 karácsonyán letétbe helyezték a 100 ezer Ft alaptőkét, igazolva, hogy képesek és hajlandók előteremteni a Bethlen Alapítvány létrehozásának gazdasági feltételeit. Neki köszönhető, hogy 1983. március idusára – az elnöki teendőkkel megbízott kurátor – Márton János egyesületi jellegű alapszabálytervet nyújthatott be a művelődésügyi miniszterhez. 1984. december 11-én PB-határozat született, 1985 júniusában pedig a Művelődési Közlönyben megjelent az a miniszteri rendelet, amely közérdekű kötelezettségvállalásként engedélyezte a Bethlen Gábor Alapítvány működését. Ennek „törvényi alapját a hosszas alkudozások után – Király Tibor találékony fogalmazásában – elkészült s a hatalom által is elfogadott Alapító Okirat képezte” (Bakos István laudációja- Hitel).

S bár az irodalmat, a kultúrát rábízta a szellem embereire, Közép-Európa egyik első civil kezdeményezésű alapítványának létrehozásában soha el nem évülő érdemeket szerzett. Ő volt az Alapítvány utolsó nagy „ÖREG”-jeinek egyike. Szolgálatát az Alapítvány 2010-ben Bethlen Gábor díjjal köszönte meg, a díjat Bohumil Dolezal-lal, Kányádi Sándorral és Für Lajossal együtt vehette át, akik életművükkel, áldozatos munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása és Közép-Európa népeinek békés együttélése érdekében. Hálával gondolunk legutolsó, rendkívüli szerepvállalására. Az Alapítvány 40. évfordulója alkalmából, alapító kurátorunk Király Tibor tiszteletbeli fővédnökségével – a szoboravatáson elhangzott üzenetével –, avattuk föl Nagyszőlősön, 2021. szeptember 8-án, Kárpátalja Nagyboldogasszony szobrát, Matl Péter alkotását.

A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma, elnöke és tagjai, valamennyien, akik ismertük és szerettük kedves, de soha meg nem alkudó személyét, búcsúzunk tőle, és tisztelgünk e kiemelkedő és hosszú jogászi pályafutás és nemzetszolgálat, e kivételes férfiú előtt!

Petrik Béla

Bethlen Gábor Alapítvány