Átadtuk 2021. évi kitüntetéseinket

Emelkedett hangulatú ünnepség keretében adtuk át november 13-án, szombat délelőtt 2021. évi kitüntetéseinket és a Székelyföld Jövőjéért ösztöndíjat.

A díjátadó ünnepség helyszíne ezúttal is a Pesti Vármegyeháza patinás díszterme volt, melynek biztosításáért ezúton is hálásak vagyunk a kormányhivatal vezetőjének, Tarnai Richárdnak, valamint a lebonyolításban nyújtott hathatós segítségért a hivatal rendezvényszervező munkatársainak. Az ünnepi esemény a Himnusz közös eléneklése után a kuratórium bemutatásával, majd Tarnai Richárd köszöntő gondolatainak elhangzásával kezdődött, melyet kormánybiztos úr távollétében kurátorunk, Hágen Ádám olvasott fel.

A rövid bevezető után legrangosabb kitüntetésünk, a Bethlen Gábor-díj átadása következett, melyet ezúttal Deák Ernő és az általa szerkesztett Bécsi Napló folyóirat kapott. Bakos István lényegretörő laudációja értelemszerűen nem lehetett rövid, hiszen negyven esztendőnyi szívós, a nemzet szolgálatába állított munkát percekben összefoglalni és méltatni lehetetlen. A méltató beszéd kiemelte, hogy a kéthavonta 2500 példányban elkészülő folyóirat olyan magas színvonalon jelenik meg évtizedek óta, hogy az a magyarság egészéhez szól, pártállástól függetlenül, azon felülemelkedve. A beszéd Deák Ernő szorgos és szívós munkássága mellett nem felejtett el megemlékezni a szerkesztőség tagjairól sem, akik közül többen személyesen is jelen voltak. Valamint kiemelte a biztos hátteret jelentő hűséges házastárs (és a szerkesztőségben is segítséget nyújtó), Szonja szerepét a folyóirat immár több évtizedes fennállásában. A díj átvétele után Deák Ernő röviden köszönetet mondott a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának és munkatársainak, akik nélkül a folyóirat nem képviselhetne ilyen komoly értéket. A díjátadó menetét ekkor és később még kétszer Szabó István lant- és előadóművész kitűnő, téren és időn is átívelő lantjátéka és éneke színezte: az előadásokban Balassi és Bakfark mellett megszólaltak a reneszánsz Itália hangjai, és Esterházy Pál gyönyörű Szűz Mária éneke is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Székelyföld Jövőjéért 2020

FELHÍVÁS

A BETHLEN GÁBOR ALAPÍTVÁNY támogatója, Dr. Keresztes György Pál primor, századik születésnapján elhatározta, hogy a Nagy Fejedelem által nemesi rangra emelt Léczfalvi Keresztes család emlékét a Bethlen Gábor Alapítvány keretében működtetendő ösztöndíjalappal örökíti meg, létrehozva a

SZÉKELYFÖLD JÖVŐJÉÉRT ÖSZTÖNDÍJALAPOT.

Az ösztöndíjalap célja, hogy a Székelyföld kiemelkedő képességű, tehetséges fiataljainak kiválasztásához, méltó neveléséhez és továbbtanulásához hozzájáruljon. Ösztönözze a magyar tannyelvű iskolák tehetséggondozását, a kiválóak elismerését, bármilyen szintű iskolában tanulnak is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….