Tudósítás a BGA kuratóriumának márciusi üléséről

Idei első ülését tartotta március 12-én a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma, melynek tagsága majdnem teljes létszámban képviseltette magát az eseményen.

A kurátorok egyhangúlag elfogadták a 2018-as évről benyújtott tartalmi és pénzügyi beszámolót. Bakos István az ülésen bejelentette azt az írásban már jelzett szándékát, hogy lemond ügyvivői megbízatásáról. A résztvevők erre reagálva nagyrabecsülésükről biztosították, és megköszönték eddigi sok évtizedes kitartó és lelkiismeretes munkáját. Bakos István javaslatára utódjául – Nagy Gáspár után újra titkári pozícióban – Házi Balázs kurátort választották meg.

Az ülés napirendjén szerepelt még a Kárpátaljára tervezett Magyarok Nagyasszonya-szoborállítás, a különböző idei évfordulókban (Nagy Gáspár, Csontváry Kosztka Tivadar) való méltó részvétel, az elsősorban a diaszpóra fiatalságának készült Magyar nemzetismeret tankönyv megújítása, valamint az idei kitüntetettek ügye. A kuratórium döntést hozott az idén júniusban Teleki Pál-érdeméremmel díjazottak személyéről, valamint az idei Trianon-emlékest helyszínéről. (A konkrétumokról később tájékoztatják a nyilvánosságot.)

Lezsák Sándor kuratóriumi elnök zárszavában fontosnak nevezte az olyan pályázatokat, mint a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíj, amelyek a tudományos érték mellett a résztvevők számára egymás megismerését és kapcsolatok kialakítását is lehetővé teszik. A résztvevők egyetértettek a jövőre esedékes, századik trianoni évforduló programjaiba való méltó bekapcsolódás fontosságában is.

Nagymihály Zoltán
A BGA kurátora, az ülés jegyzőkönyv-vezetője