Életének 82. évében elhunyt Czakó Gábor író, nyelvrégész, a Nemzet Művésze, a magyar keresztény, konzervatív gondolkodás, a rendszerváltás előtti népi-nemzeti mozgalom egyik sajátosan egyedi, ízig-vérig keresztény-katolikus – ahogy Aczél György lesajnálóan hívta, „buzgó katolikus” – alakja, a kádári rendszer kritikus és karcosan, szelíden kíméletlen és rendíthetetlen ellenfele. 

1942. szeptember 14-én született Decsen. Édesapja, Czakó Sándor a második világháborús doni harcokban hunyt el. 1960-ban érettségizett a szekszárdi Garay János Gimnáziumban, majd tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1965-ben diplomázott. 1965 és 1972 között jogászként dolgozott.

A szoba című, első könyve 1970-ben jelent meg, a Magvető Kiadó Új Termés sorozatában. 1966 óta publikált országos folyóiratokban, szerkesztőként dolgozott több lapnál: 1979-től az Új Tükör, majd 1978-tól, a „régi” Mozgó Világ megszűnéséig, 1983-ig annak szerkesztője, később pedig az egyik Mozgó utódnak tartott Négy Évszak irodalmi vezetője, később az Olvasó Nép munkatársa, 1989-től az Igen katolikus lap főszerkesztője, 1992-től pedig a Magyar Szemle társszerkesztője volt. 2007-től a ferrarai olasz-magyar Osservatorio Letterario periodika levelezője volt, ahol több prózája, esszéje, tanulmánya megjelent.

A rendszerváltástól kezdve Antal József miniszterelnök tanácsadója volt és sok éven keresztül szerkesztette és vezette a Duna Televízió Beavatás című műsorát. A műsorral párhuzamosan több könyvben jelentette meg az ott elhangzott társadalomfilozófiai és teológiai gondolatokat, esszék formájában.

Szépírói tevékenysége mellett foglalkozott képzőművészettel, szobrászattal, publicisztikával. 2011-től tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának, emellett a Magyar Írószövetségnek; valamint 1991-ben egyik alapítója és 2023-ig elnökségi tagja volt a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének is.

A rendszerváltásig a műveiben is megjelenő mély hite, vallásossága ellenzéki álláspontot is jelentett egyben az ateista hatalommal szembeni állásfoglalást, katolikusként és jogászként is mindvégig az emberi élet védelme mellett foglalt állást, a fogantatás pillanatától a halálig. 1989 után eszmeisége, keresztény világszemlélet nem változott, az új politikai helyzetben a művek jellege nem, csak az akusztikája lett más.

Czakó Gábor a magyar irodalmat gyarapító szépírói életműve elismeréseként, nyelvrégészeti tevékenységéért és a humanista gondolkodás tanításának megbecsüléseként vehette át a Nemzet Művésze díjat. 

Czakó Gábor írói pályájának már több évtizede vissza-visszatérő, emblematikus sorozatát alkották a „rémmesék” (77 magyar rémmese /1988/; Hetvenhét és fél magyar rémmese /1990/; …és hetvenhét magyar rémmese /1996/; Kilencvenkilenc magyar rémmese /2007/; Történeteink almáspitével /2015/). Ezekben prózai műfajok keverednek, de sok hasonlóságot mutatnak Boccaccio novelláival.

A Beavatás című esszésorozat könyvváltozatai között megtalálható a szerző nyelvészeti irányultságának vetülete is. A Beavatás a magyar észjárásba című könyvében a nyelv és gondolkodás összefüggéseit vizsgálta, a nyelvészet területén is formálva, feszegetve a határokat. Ezt az utat követi a Juhász Zoltánnal közösen írt 2009-es Beljebb a magyar észjárásba című munka, mely két sajátos műfaj, a nyelvrégészet és a dallamrégészet körébe sorolható.

Czakó Gábor kései regényeiben a kiúttalanság élménye párosult az ábrázolás lehetőségének, keretbe foglaltsága lehetetlenségének kifejezésével. Ezért lehet például, hogy Hosszúalattság (2010) című könyvében a szerző a „félkész regénykert” műfaji megjelölést alkalmazta.

A 2016-os, Gyepű című novelláskötetet követően leginkább esszéválogatásaival (Ész és hit /2017/, Nyelvünk aranyágya /2018/, Mesén innen, mesén túl /2019/, Adjon Isten jó napot /2018/) találkozhattak az olvasók. Szépprózáját az ábrázolás, az elbeszélés és a példázatosság, a tanító jelleg összhangja jellemzi. A közösségi felelősségvállalás élesen kritikus hangjai mellett a lényegkeresés, lényeglátás, az örök értékekhez való kompromisszumok nélküli ragaszkodás könyörtelen igényével Czakó Gábor többek között a Hamvas Béla-i életmű folytatója és követője volt.

Díjai: József Attila-díj (1975); Prima díj (2010); Kossuth-díj (2011), Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat (2017); Nemzet Művésze (2019); a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (2022).

A Bethlen Gábor Alapítvány képviseletében, még engedélyezését megelőzően, első alkalommal Csoóri Sándornak és Czakó Gábornak, „az egyetemes magyar irodalomért és a közügyekért végzett szolgálataikért” adott át, úgynevezett prae-Bethlen-díjat 1984. február 6-án Illyés Gyuláné. 

Czakó Gábor a magyarországi katolikus prózaírók egyik legjelentősebbjének számít. Különösen említésre méltó regényírói és szociológiai munkássága. Iskolavár című regényét Lengyelországban adták ki, Disznójáték című tragikomédiáját angolra fordították és az USA-ban jelent meg.

Az Eufémia című regényében egy utópisztikus társadalom leírását adja, ahol a hatalmasok forradalma legyőzi a népet, a bűn erénnyé válik, az erény bűnné. Rettegett attól, hogy Eufémia mind kevésbé utópia. Remélte, Isten nem engedi megérnie ennek a világnak az eljövetelét. 

Kedves Csaba, Alapítványunk első díjazottjainak egyikétől búcsúzunk Tőled, keresztényi életed példaként fog előttünk állni, szelíd, ugyanakkor kíméletlen igazmondásodat, hitedet és mélységes jóságodat nem fogjuk elfelejteni.