Alapítványunk búcsúzik egyik 1994-es kitüntetettjétől, a Bethlen Gábor-díjas Koncsol Lászlótól.
Koncsol László (1936–2023) költő, műfordító, kritikus, helytörténész, szerkesztő, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt főgondnoka 2023. február 17-én elhunyt.
1936. június 1-jén született a felvidéki Deregnyőn. A Comenius Egyetem bölcsészkarán diplomázott. 1963–1966 folyamán a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 1966–1974 között az Irodalmi Szemle szerkesztője volt. 1954-től publikált verseket, irodalmi kritikákat, a kilencvenes évektől főként helytörténettel foglalkozott. 1999-től a Pro Patria Honismereti Szövetség elnöke, 2001-től 2003-ig a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke. Elindította, majd felelős szerkesztőként gondozta a Csallóközi Kiskönyvtár című sorozatot. 2002–2005 között a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnokaként szolgált.
- 1979-ben és 1991-ben Madách Imre-díjban,
- 1994-ben Bethlen Gábor-díjban,
- 2006-ban Posonium Irodalmi Életműdíjban,
- 2008-ban József Attila-díjban,
- 2014-ben Magyar Örökség díjban,
- 2021-ben Pro Patria díjban részesült.
Legfontosabb tanulmánykötetei:
- Kísérletek és elemzések (1978),
- Nemzedékem útjain (1988),
- Ütemező (1990),
- Tegnap a Holnap után (2006),
- Csallóközi merülések (2007).
Végső búcsúztatása 2023. február 24-én, pénteken, 12.30-kor volt a komáromi református temetőben.
Az 1994-es díjátadón Karol Wlachowsky méltatta Koncsol Lászlót, a laudáció szövegét alább közreadjuk.
Koncsol László