Idei első kuratóriumi ülésünket május 20-án, szombaton tartottuk Lezsák Sándor elnök úr parlamenti irodájában. A jó hangulatú ülésen Magyary Rozália tájékoztatott az alapítvány pénzügyi helyzetéről és a 2022-es év eredményéről. A pénzügyi beszámolót a kuratórium egyhangúlag elfogadta. Bakos István javasolta, hogy a szárszói találkozó 80. évfordulója alkalmából tartsunk megemlékezést, de végül az a döntés született, hogy pályázatot írunk ki Szárszó szellemiségének ápolása végett. Az éves rendes díjátadón pedig Bíró Zoltán tart egy Szárszóval kapcsolatos előadást.
Döntés született az idei díjátadóról, melyet november 4-én szeretnénk megtartani a megszokott helyen, a Pesti Vármegyeháza dísztermében. Megvitattuk a kitüntetettek személyét is és minden díjat odaítéltünk.
Idén is kiírjuk a Székelyföld Jövőjéért ösztöndíjat, melyre tehetséges székelyföldi diákok pályázhatnak, valamint egy fentebb is említett Szárszó pályázatot.
Bartos Mónika szeretettel hívta a kuratórium tagjait a június 2-án megrendezendő nemzetközi konferenciára, ahol a központi téma a zarándokhelyek lesznek. Tájékoztatott továbbá, hogy Fátimában hamarosan felállításra került Rieger Tibor Mindszenty bíborost megformáló szobra.
Lezsák Sándor zárszavában kiemelte, hogy a többi civil szervezethez hasonlóan alapítványunknak is okosan kell gazdálkodnia erőforrásaival az elkövetkező időszakban, ugyanis a háborús válság miatt az anyagi erőforrások is várhatóan szűkösebbek lesznek. Tervezni persze ettől függetlenül nem csak szabad, hanem kell is. Beszámolt röviden azerbajdzsáni látogatásáról is, mellyel kapcsolatban kiemelte milyen kiemelt tisztelettel és barátsággal fogadták. Egy-egy ilyen esemény pedig ezekben a vészterhes időkben a reményt erősíti bennünk.
Az ülésen Demeter Péter készített fényképeket, melyeket itt teszünk közzé.







