Április 21-én ünnepelte 80. születésnapját Bíró Zoltán, irodalomtörténész, az MDF alapító tagja, első elnöke, alapítványunk kurátora. Pontosabban mi ünnepeltük őt, hiszen kimondottan nem szereti, ha ő áll a középpontban. Az Országgyűlés alelnöki irodájában megtartott kuratóriumi ülés után váratlanul leptük meg Tanár urat: Lezsák Sándor elnök úr köszöntőt mondott, megnéztük, meghallgattuk a jó hangulatú Egy nyolcvan éves bácsi című dalt, koccintottunk és beszélgettünk. Tanár úr pedig az összegyűlt barátok, pályatársak, tanítványok számára egyenként dedikálta az erre az alkalomra készített és megjelent Nemzet és szolgálat című, Házi Balázs által szerkesztett, a RETÖRKI és a Lakitelek Népfőiskola gondozásában kiadott interjú- és elbeszélésgyűjteményt.
Ezúton is kívánjuk, hogy maradjon meg a jövőben is szeretetben, egészségben!
Isten éltesse, Tanár Úr!




