2021. november 4-én, 91 éves korában elhunyt Király Károly, az erdélyi magyar kisebbség meghatározó politikusa, aki az elsők között állt ki Ceaușescu román diktátor magyarellenes politikája ellen. Levelei nemcsak az erdélyi magyarságnak adtak erőt, de az anyaország és a nyugati világ figyelmét is ráirányították az élet-halál harcát vívó nemzetrész sorskérdéseire. Alapítványunk 1987-ben Bethlen Gábor-díjjal ismerte el munkásságát. Az alábbiakban Lezsák Sándor, a BGA kuratóriumának elnöke visszaemlékezését közöljük a Himnusz kívülről, belülről című interjúkötetből és a Magyar Hírlap november 8-i számából.

Király Károly 1987-ben. Forrás: BGA
1978-ban történt. (…) A Luceafarul akkoriban gyalázatos írással támadta Illyés Gyulát. A szerkesztőségben ezt számonkértem, felháborítónak tartottam azokat a mondatokat, amelyeket ők leírtak. Hűvös és feszült volt a hangulat, rosszkedvűen jöttem el tőlük, és az utcán már tapasztaltam, hogy követnek, jönnek utánam. A tolmácsnő mindenhova velem akart jönni, mondván, hivatalos úton vagyunk. A szállodánál sikerült leráznom, így nyugodt körülmények között több barátommal is találkozhattam, Müller Ferivel például.
A román fővárosból Nagyszebenbe utaztunk, ahol már az érkezésnél zavaró körülményeket tapasztaltam. Vittek ide-oda, de „zártak”, nem oldódtak föl előttem. Pedig érdekelt, milyen körülmények között élnek a németek kisebbségben, és a feladatom is velük kapcsolatos volt, hiszen verseket akartam fordítani németből magyarra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….