Krakkóban felavatták Mindszenty bíboros szobrát

 

Felavatták november 6-án, szombaton Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrát a lengyelországi Krakkóban, az  Isteni Irgalmasság-bazilika Magyar Kápolnája előterében. Az emlékmű a legendás magyar antikommunista ellenzéki, Pákh Tibor adománya.

Az ünnepségen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke. Beszédében aláhúzta: Mindszenty drámai élete Magyarország 20. századi történetét, a keresztény nemzetek függetlenségi harcát jelképezi, és mutatja a lengyel és a magyar nemzet sorsközösségét is.

Felidézte, hogy a kommunizmus idején a magyar hercegprímáshoz hasonló szerepet betöltő lengyel prímást, Stefan Wyszynski bíborost szeptemberben avatták boldoggá Varsóban. Beszédét Mindszenty bíboros szentté avatásáért mondott imával zárta le. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meghívó díjátadó ünnepségünkre

Az alábbi meghívó közreadásával ezennel szeretettel hívjuk és várjuk díjazottainkat, hozzátartozóikat, barátaikat és az alapítvány támogatóit, barátait idei rendes díjátadó ünnepségünkre.

Az eseményen történő részvételi szándékukat kérjük előre jelezzék a bethlenalapitvany@gmail.com e-mail címre küldött levélben. A rendezvény látogatása érvényes védettségi igazolvánnyal lehetséges!

Időpont: 2021. november 13. szombat, 10 óra

Helyszín: Pesti Vármegyeháza (1052 Budapest, Városház u. 7.)

meghivo dijatado 20211113

A Bethlen Gábor Alapítvány búcsúzik Monostori Imrétől

2021. október 6-án, 76 éves korában elhunyt Monostori Imre, József Attila-díjas irodalomtörténész, az Új Forrás folyóirat egykori főszerkesztője.

 

Monostori Imre a Tolna megyei Tamásiban született 1945. június 1-jén pedagógus szülők gyermekeként, gyermekkorát egy víz és villany nélküli kistelepülésen, Szentgálpusztán töltötte. A szekszárdi Garay János Gimnázium elvégzés után Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos diplomát. Dolgozott a tatabányai szakmunkásképző intézetben tanárként, volt a József Attila Megyei Könyvtár irodalmi és művészeti szaktájékoztatója. Könyvtárosi diplomát szerzett az ELTE-n, majd 1989-ben az irodalomtudomány kandidátusa lett.  1979-től az Új Forrás szerkesztője, 1982-től főszerkesztő-helyettese, 1985-től főszerkesztője. 1990-től a József Attila Megyei Könyvtár igazgatója. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Két külhoni magyar honfitársunk kálváriája és győzelme Székelyföldön

A 2020-as év elmaradt díjátadóit 2021. szeptember 25-én pótoltuk. Ekkor vehette át a Teleki Pál-érdemérem kitüntetést a két székelyföldi, koncepciós perben elítélt és éveket raboskodó hazafi, Beke István és Szőcs Zoltán is. Kettejük érdekében az elmúlt években a Kisebbségi Jogvédő Intézet és vezetője, Csóti György minden lehetséges lépést megtett és a jövőben is folytatják a munkát a kárpótlásért, valamint az ártatlanság kimondásáért nemzetközi fórumokon.

A témában Csóti György írását ajánljuk, mely a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg, online formában pedig a következő linken érhető el: https://magyarnemzet.hu/velemeny/2021/10/ket-kulhoni-magyar-honfitarsunk-kalvariaja-es-gyozelme-szekelyfoldon

Átadtuk a 2020. évi díjakat

A 2020. évi járványos év elhalasztotta díjátadónkat, de adósságunkat 2021. szeptember 25-én törlesztettük és átadtuk az elmaradt díjakat a Pesti Vármegyeháza dísztermében.

Az esemény helyszínét biztosító hivatal, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője Tarnai Richárd köszöntőjét Bartos Mónika olvasta fel.

A 2020. évi Bethlen Gábor díjat Andrásfalvy Bertalan kapta: a 90. évében járó néprajzkutató, volt művelődési és közoktatási miniszter meghatódva vette át a Bethlen Gábor-díjat, méltatója pedig az egykori alapító Bakos István művelődéstörténész volt.

A 2020. évi Bethlen Gábor díjas Andrásfalvy Bertalan

Most a Márton Áron-emlékérmet Szövényi Zsolt pedagógiai szakíró, köztisztviselő kapta, aki – mint méltatójától, Bíró Zoltán irodalomtörténésztől hallottuk – alázattal, hűségesen szolgálta a tanító- és tanárképzést. Azzal a felelősségtudattal végezte munkáját mindig, bárhogy változtak is a miniszterek, hogy a felsőoktatásban folyó tanárképzés minőségén – nemcsak szakmai, hanem szellemi-erkölcsi minőségén múlik: milyen tanítók, tanárok dolgoznak majd az alsó- és középfokú iskolákban, milyen képességű és elhivatottságú fiatalok kerülnek a felsőoktatásba, és végül: milyen értékű értelmisége lesz összességében a nemzetnek.

A Teleki Pál-érdemérem kitüntetettjei: Beke István és Szőcs Zoltán, a Romániában terrorizmus vádjával elítélt, és nemrég feltételesen szabadult két székelyföldi fiatalember. Méltatásukat Magyary Rozália azzal a gondolattal zárta, hogy keresztjük terhét nem tudjuk levenni róluk, csak segítünk nekik hordozni azzal, ha nyilvánosságra hozzuk igazságukat. A díjat mindkettőjük nevében megköszönő Beke István a díj névadója, Teleki Pál híres térképéről szólt, és arról, hogy mindenkiben más érzelmeket vált ki. Köszönte a szolidaritást, és úgy fejezte be, hogy ha szülővárosa, Kézdivásárhely szükségét érzi és hívja, akkor ott fog állni a barikádokon.

A Teleki Pál érdemérmes székelyek, Beke István és Szőcs Zoltán a díj átvételekor Lezsák Sándor és Magyary Rozália társaságában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nagyboldogasszony szoboravatás

A Budapesten zajló 52. Eucharisztikus Világkongresszus rendezvénysorozatához kapcsolódóan Nagyszőlősön a helyi plébániatemplom kertjében felavatták Nagyboldogasszony szobrát, Matl Péter Magyar Örökség díjas munkácsi szobrászművész alkotását. Az eseményre Kárpátalja különböző részeiből és Magyarország több településéről, köztük Miskolcról érkeztek zarándokcsoportok.

Köszöntőjében Bán Jónás, a Nagyszőlősi Római Katolikus Egyházközség plébánosa azt hangsúlyozta, hogy Nagyboldogasszony anyánk közel egy évezrede a magyarság összetartozásának, megmaradásának, s egyben a családokat erősítő szolidaritás jelképe. Immáron helyére került a szobor, s most az a feladat, hogy Jézus Krisztusnak is helyet készítsünk a szívünkben, mondta a ferencesrendi szerzetes.

Ez az alkotás nem a csüggedést, hanem a reményt közvetíti mindnyájunk számára, mivel irányt mutat a megváltó Jézus Krisztus felé, fogalmazott Bilák János, az egyházközség kurátora.

Kovács István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy Szűz Mária nem csupán a magyarság, de a Kárpát-medencében élő valamennyi nemzet és nép számára továbbra is a keresztény szellemiség szilárd védőbástyája. A magyarok számára pedig az ország védőszentje, aki tovább erősíti nemzettársaink hitét, éljenek azok az anyaország határain belül vagy azon kívül.  

Nagyboldogasszony minden tettében láthatjuk azt a törekvést, amely végső soron az igazi szeretethez, mások elfogadásához vezet el bennünket, mondta Lucsok Miklós római katolikus segédpüspök. Nekünk, mai keresztényeknek tehát az a feladatunk, hogy Szűz Mária példáját követve egész életünket ajánljuk fel a Mindenhatónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meghívó elmaradt 2020-as díjátadó ünnepségünkre

A tavaly elmaradt éves díjátadó ünnepséget a Bethlen Gábor Alapítvány idén rendezi meg, melyre az alábbi meghívóval ezúton hívjuk és várjuk kedves Vendégeinket!

Az esemény regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a bethlenalapitvany@gmail.com e-mail címre küldött levélben lehet.

Időpont: 2021. szeptember 25. szombat, 10 óra

Helyszín: Pesti Vármegyeháza (1052 Budapest, Városház u. 7.)

 

meghivo-dijatado-20210925

Rendhagyó megemlékezés és díjátadó

Az idei nemzeti összetartozás napját és a megemlékezéseket még ugyan beárnyékolja a járvány, de egyre inkább úgy tűnik, hamarosan megszabadulunk tőle. MIndenesetre sem 2020-ban, sem 2021-ben nem tudtuk hagyományos keretek között megtartani a Teleki Pál-érdemérmek átadásával egybekötött Teleki-Trianon emlékezésünket. Ezért a tavalyi és az idei év kitüntetettjei sem vehették még át – egyelőre – elismerésüket.

Alapítványunk kuratóriuma azonban még áprilisban úgy döntött, hogy június 4-én sajtótájékoztatóval egybekötött, rendhagyó díjátadót tartunk. A díjátadó rendhagyó voltát az adta, hogy ezennel nem a Teleki-érdemérmeket adtuk át, hanem egy rendkívüli Bethlen Gábor-díjat, alapítványunk kezdeményezőjének és kurátorának: Bakos Istvánnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bíró Zoltán nyolcvanéves

Április 21-én ünnepelte 80. születésnapját Bíró Zoltán, irodalomtörténész, az MDF alapító tagja, első elnöke, alapítványunk kurátora. Pontosabban mi ünnepeltük őt, hiszen kimondottan nem szereti, ha ő áll a középpontban. Az Országgyűlés alelnöki irodájában megtartott kuratóriumi ülés után váratlanul leptük meg Tanár urat: Lezsák Sándor elnök úr köszöntőt mondott, megnéztük, meghallgattuk a jó hangulatú Egy nyolcvan éves bácsi című dalt, koccintottunk és beszélgettünk. Tanár úr pedig az összegyűlt barátok, pályatársak, tanítványok számára egyenként dedikálta az erre az alkalomra készített és megjelent Nemzet és szolgálat című, Házi Balázs által szerkesztett, a RETÖRKI és a Lakitelek Népfőiskola gondozásában kiadott interjú- és elbeszélésgyűjteményt.

Ezúton is kívánjuk, hogy maradjon meg a jövőben is szeretetben, egészségben!

Isten éltesse, Tanár Úr!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2020: Beszámoló a Bethlen Gábor Alapítvány 2020. évi működéséről

Beszámoló az Alapítvány 2020. évi tevékenységéről


A 2020-as esztendő rendkívüli feladatot rótt nemzetünk minden tagjára, főleg az ország felelős vezetőire, szakembereire, közösségeink képviselőire. Trianon gyászos centenáriumi évét tetézte a Korona-vírus világjárvány, mely léthelyzetünket, életünket, kultúránkat, politikai, gazdasági rendünket, jövőnket veszélyezteti. Minden elismerés megilleti a ma hőseit, akik helytállnak, áldozatosan segítenek e gyilkos küzdelemben. A Bethlen Gábor Alapítvány ez évi első kuratóriumi ülésén a „minden magyar felelős minden magyarért” felelősségét; Isten és a világ aktuális lelki, társadalmi kérdéseire válaszokat kereső 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a nemzeti összetartozás reményében terveztük. A vírus-világjárvány programtervezetünket felülírta, de negyvenedik évfordulójához érkezett Alapítványunk kellő tapasztalattal és tanulsággal szolgálhat a lelki- szellemi megújulás eljövendő korszakában; a 2021-ben tartandó 52. NEK előkészítésében is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….